2012 sodrásában

Zoli hazahozta az álomfogómat Ibizáról, s most több álomra is emlékszem, bár még mindig sok kiúszik.

Ha belegondolok, hogy Ibizán még olyan álmokat írtam le, hogy novellákat írtam belőle, bizony Magyarországon azóta nem megy. Azt gondoltam, hogy az álomfogó hiányzik, valószínűleg így is van, most majd jobban megszűri az álmokat, s remélem, hamarosan ismét le tudok majd írni néhány álmot, hogy folytassam a novellás kötetet. 

S ami a legjobb, Zoli meghozta az ihletemet is, újra tudtam írni, már ki is javítottam az egyik regényben, amit akartam, készítettem egy borítót is hozzá, és úgy döntöttem, hogy nem lesz belőle könyv, de elérhetővé teszem mindenki számára még ebben az évben pdf formátumban, mert most aktuális. A könyvet ajándékként adom mindenkinek, aki legalább egy e-könyvemet, vagy nyomtatott könyvemet megrendeli. Az akciót most dolgozom ki, hamarosan közzé teszem itt is. Két e-könyvem árát le is vittem erre az alkalomra. Ha valakinek már minden könyvem megvan, akkor kitalálok valamit azoknak is, hogy hozzájusson ehhez a regényhez, aki szeretné. 

Ez lesz a borító, lejjebb pedig egy kis kedvcsináló a regényből....

Lena Belicosa: 2012 sodrásában (A kincsesláda titka)

SZINOPSZIS

Műfaj: kaland, misztikum   Méret: A/4-ben 125 oldal 1,15 sortáv Times 12.

A spanyol Es Vedra szikla gyomrában talált kincsesláda egy régi pergament is tartalmazott, melynek egy részét régi magyar rovásírással írták. Hét ember sorsa találkozik össze, akik több országból indulnak egy közös feladatra az inkák földjére 2012-ben.

A történet hat részből, részenként pedig több fejezetből áll, és több országban játszódik.

Az első részben (Barbarossa hagyatéka) két idősíkban játszódik a történet a kincsesláda körül, a XVI. század elején, amikor a kalózok elrejtik a kincseikkel együtt az érdekes ládikót, és 2012 nyarán, amikor a szabadságát a hajóján töltő spanyol mérnök és mennyasszonya, megtalálják a kalózok kincsét és a különös dolgokat rejtő kincses ládát a mágikus hírnévnek örvendő Es Vedra gyomrában, Ibiza mellett.

Részlet az első részből:

I. rész
BARBAROSSA HAGYATÉKA

1 fejezet
2012 nyara

A vitorlás hajó oldalra dőlt a szélben, Marcos azonban erősen markolta a kötelet, és ha lassan is, de az Estrella Luminosa (Fénylő csillag) névre keresztelt hajó hamarosan visszaállt a normális állásba, és finoman szelte a Földközi tenger hullámait. A közelben épp egy hatalmas szikla nyújtózott az ég felé, mely majdnem olyan magas, mint Ibiza legmagasabb dombocskája, a Sa Talaia. Érdekesre formálta az erózió az eltelt évszázadok alatt, úgy nézett ki, mint egy „úszó katedrális”. Marcos elővette a távcsövét és tüzetesen is megvizsgálta a kőtömböt.

– Meg fogom találni! – suttogta magában.

Gondolatban felidézte, amikor a híres Barbarossa kapitány leszármazottjával találkozott két éve, 2010-ben, egy marokkói kirándulása alkalmával, és megvásárolt tőle egy régi pergament, amely egy levél volt, melyet a hírhedt berber kalózkapitány írt az egyik támogatójának még a XVI. század elején. Gyűjtötte ezeket a régi írásos dokumentumokat, amit tudott, azokat lefordította maga is, ha nem, akkor keresett erre szakembert. Ebben a levélben egy gazdag embert tájékoztatott a kalóz, miszerint sikeres volt minden akciója a Baleár-szigeteken, s hogy a támogatónak járó részesedés ebből egy láda arany, amelyet azonban majd csak akkor tud eljuttatni őméltóságának, ha legközelebb Marokkóba érkezik.

Marcos Juan Mendoza Lopez két évig kutatott a levél címzettje után, akit Asdif Tízi Humetnek hívtak. A XVI. században az uraság híres volt jótékonykodásáról. Azt azonban csak kevesen tudták, hogy vagyonának nagy része kalózbevételből származott. Talán úgy gondolta, ha ő is segít másokon, akkor a lelkiismerete tiszta marad. A tiszteletben álló férfi palotája ma idegenforgalmi látványosság Marokkóban. Hajósunk kinyomozta, hogy az a bizonyos levél megérkezett ugyan az urasághoz, azonban a láda arany nem, aki szolgájával később visszaküldte a levelet egy másik levél kíséretében Barbarossa házába, melyben kéri a jussát. Közben Barbarossa meghalt, és a láda aranynak is nyoma veszett. Arról a portyáról a kapitány már nem tért vissza, s azt rebesgették, hogy volt egy búvóhelye, egy pici kis szikla valahol Ibiza szigete mellett, ahová elrejtette a kincseit.

Persze az eltelt ötszáz évben sokan próbáltak a kincs nyomára bukkanni, azonban az még mindig várja a megtalálóját valahol egy szikla belsejében.

Marcos alaposan megvizsgálta a dokumentumot és egy vegyi eljárás során egy térképet talált a levél hátoldalára írva. A térképen az Ibiza térségében lévő apró sziget valamelyike volt bejelölve.

– Vajon Barbarossa miért küldhette ezt a térképet Humet úrnak? Ez már valószínűleg rejtély marad, azonban az valóban csoda, hogy ezt a térképet ő fedezte fel ötszáz év eltelte után. Most pedig a szabadságát a hajóján tölti és felkeres minden kisebb szigetet, szirtet Ibiza környékén. Gondolatai közben az Es Vedra és Es Vedranell néven ismert sziklák közelébe kormányozta a hajót, majd kidobta a horgonyt......

....

4 fejezet

XVI. sz. eleje

Ibrahim egy feszítővassal próbálkozott, azzal sem sikerült kifeszíteni ezt a fémet. Azt javasolta a kapitánynak, hogy lőjenek bele a zárba. Barbarossa először elhúzta a száját, majd engedélyt adott. Az egyik kalóz rálőtt, de az ólomgolyó szétlapulva pattant le erről a különös fémről.

– Ez aztán a kincses ládikó. – kiabálták egymás szavába vágva.

Valójában nem látszott rajta semmi zárféle, csak egy lyuk, ahová a kulcsot bele lehetett dugni, faszíne volt a ládának, de valószínűleg nem fából készült, s a pántoknak arany színe volt, de mégse arany volt, hanem különösen kemény fém.

Ismét próbálkoztak mindenféle kulccsal, álkulccsal, azonban nem történt semmi.

Ekkor Barba Azul, aki nagy nőbolond hírében állt, jött oda, és azt mondta a többieknek, hogy biztosan úgy kell bánni ezzel a szépséggel is, mint a nőkkel. Végig tapogatta a láda minden centiméterét, s közben azt mondta a többieknek.

– Biztosan van olyan pontja, amely „érzékeny”, és talán valami titkos reteszként működik. Meglátjátok, ez a csinos kis darab is megnyílik nekem, csak adjatok egy kis időt.

– Rendben, bíbelődj csak vele Barba Azul. Kapsz harminc percet. – mondta röhögve a kapitány, és a társaival odament a többi kincshez. A rengeteg arany csak úgy csillogott, ahogyan a fáklyák sugarai rájuk világítottak.  Ékszerek, poharak, különféle tárgyak és sok-sok pénz.

– Bizony a kalózkodás az egyik legjövedelmezőbb mesterség mostanság! – nevetett Barbarossa.

Barba Azul (Kékszakáll), aki ezüstösen csillogó szürkéskék szakálláról kapta a nevét még mindig a ládát tapogatta, becézgette, mintha csak egy takaros kikötőszéli nőcske lett volna.

– Aranyom! Tudom, hogy szereted, ha simogatlak, mutasd meg nekem rejtett titkaidat! – sutyorogta. Keze a bal oldali patkó alakú fogantyú körül járt, amikor a fogantyút felhajtva egy kisebb kiálló fülbe akadt az egyik ujja.

– Ni, csak, hát ez meg mi? – kiáltott fel hangosan, mellyel odacsődítette a többi kalózt is.

– Mi van Barba Azul? Mit találtál? Sikerült lyukat beszélned eme becses ládikó oldalába is? Ha nő lenne, biztosan megnyílna neked, hiszen még nem született a földre olyan fehérszemély, akit te ne vettél volna le a lábáról. – viccelődtek a kalóztársak.

– Nézzétek, itt a fogantyú alatt van egy kiálló kis fémdarab, ami nem is látszik, ha a patkó le van hajtva. Most néztem meg a másik oldalon is van egy. Biztosan valami különös zár lehet ezen a ládán, hiszen semmilyen kulcs nem nyitja. Lehet, hogy az a kulcslyuk is csak álca. Tartsátok a két fogantyút, én addig mind a két oldalon próbálom egyszerre megnyomni, elfordítani ezeket a pöcköket.

Két kalóz két oldalon tartotta a fogantyúkat, közben Perro Calvo (Kopasz Kutya), aki a legrettegettebb kalóz hírében állt, hozott még egy fáklyát, hogy jobban lássanak. A kalózok gyűrűjében Barba Azul egyszerre nyomta a két kis kallantyút, de nem történt semmi. Próbálta elfordítani először egyik irányba, majd a másik irányba mind a kettőt. Akkor sem történt változás. Ezután a bal oldalit balra fordította, a jobb oldalit pedig jobbra – és történt egy kattanás a ládában, de még mindig nem nyílt ki. Most már biztossá vált, hogy megtalálták a zár nyitját, csak még több variációt kellett kipróbálniuk. Barba Azul tovább próbálkozott. Az egyiket lenyomta, a másikat tekerte egyik irányba, majd a másik irányba. Aztán a másiknál is ugyanezt. Mindig lehetett hallani egy kis berregő hangot, mint mikor kattan egy zár, ám a láda még mindig zárva maradt.

– Tegyetek bele egy tolvajkulcsot, és úgy próbáljátok meg ezeket a műveleteket. – Mondta a kapitány. Úgy is tettek, a zárba csúsztatták a tolvajkulcsot, Barba Azul pedig kezdte elölről a műveleteket. Egy nyomás, egy tekerés, megint egy nyomás és újabb tekerés, és a láda végre kiadta azt a hangot, amire már nagyon vártak. A fedél megmozdult, a kapitány pedig felhajtotta, hogy lássák végre, mit rejt e becses műremek. Mindenki úgy gondolta, hogy drága kincsek lesznek benne, azonban megsárgult pergamenek és ismeretlen eszközök pihentek a ládikó belsejében. Igaz, volt egy iránytű is, ami azonban nem jól működött. A kapitány szinte mérgesen forgatta a papírlapokat, mert számára ismeretlen nyelven volt írva rá minden. Az eszközök is furcsa alakúak voltak, és fogalma sem volt, hogy mire lehet használni azokat. A ládából dohos, szinte már büdös levegő jött ki, mikor kinyitották, talán valamiféle szert is tartalmazott, hogy ezek a papírok ne menjenek tönkre.

– El tudja ezt olvasni valaki? – kiáltotta a kapitány.

– Megpróbálom. – felelte Gordo Pirata. Ő volt a legkövérebb kalóz a vidéken, széltében, hosszában egyforma, az azonban tény, hogy annyi nyelvet, nyelvjárást ismert, hogy maga sem tudta a számát.

Gordo kezébe vette a papírlapokat és a fáklya pislákoló fénye felé tartotta, hogy jobban ki tudja venni az írást. Azt mondta, hogy nem mindent tud elolvasni, de arról van benne szó, hogy létezik valamilyen különleges gép, amilyenről még nem hallott sohasem. Levegőben lehet vele menni, s hogy ez a gép az új hazában van. Az írás azt is mondja még, hogy a gépet elrejtették, mert még nem jött el az ideje, hogy használják az emberek.

– Még van írva néhány oldal, de azt nem tudom elolvasni, ilyen jeleket még nem láttam soha. – mondta Gordo Pirata.

– Az eszközökről nem esik szó az írásban, hogy mire valók? – kérdezte Barbarossa.

– Nem. Talán abban a részben, amit nem tudok elolvasni. – felelte Gordo.

– Akkor most lezárjuk vissza ezt a ládát, és itt hagyjuk, úgysem tudunk mit kezdeni vele. – közölte a kapitány.

Ezek után mindenkinek kiosztotta a részét és egy nagy láda aranyat készített össze hű támogatójának, Asdif Tízi Humetnek. Igazán hálás lehet neki, hiszen nem tudott volna kalóz mesterséget űzni, ha ez a tiszteletben álló gazdag úr nem szereli fel neki a hajóját. Az El Despiadado (A kegyetlen) most nem száguldana hírnevének megfelelően a közeli és távoli vizeken.

.....

10. fejezet

Reggel arra ébredtek, hogy a kabin ablakán a Nap szó szerint a hasukra sütött, hiszen a meleg miatt nem volt rajtuk sem ruha, sem takaró. Marcos karja birtoklón nyugodott María világosbarna testén. Ujjaival finoman simogatta kedvese dús ajkait, melyek egyszer csak szétnyíltak, és lehetet finom csók került Marcos ujjaira. Szorosan átölelték egymást, és egy hosszú csók után Marcos belebújt egy rövidnadrágba, María pedig az új fürdőruháját vette fel, és nézegette magát a kajüt pici tükrében. Hiába él meleg országban, kevés időt töltött a napon, most ideje, hogy néhány napig kényeztesse a testét egy kis napfürdőben. Magára vett egy ujjatlan inget, amit megkötött a derekán, haját egy nyári szalmakalap alá kontyozta fel, néhány holmit pedig egy kézi táskába pakolt. Készített néhány szendvicset is, és több liter vízzel együtt betette egy hátizsákba, és átvéve Marcos kincskereső lelkesedését, már szinte várta, hogy ő is ott álljon a sziklasziget tátongó termében.

Már minden a csónakban volt, s Marcos odaevezett arra a helyre, ahol a csónak már kétszer is kikötött. Kipakoltak a csónakból, Marcos felmászott a tátongó szájhoz, és leeresztett egy kötelet, amin felhúzta azokat a holmikat, amiket nem bírt felvinni. Maria is megfogta a kötelet, ő nem volt gyakorlott hegymászó, bár már volt néhány túrán Marcossal. A kötél és Marcos segítségével ő is hamarosan belépett a tátongó terembe. Megállt és csak bámult a tengerre, ez a szépség megidézte. Sok tengerparton volt már, most mégis olyasmit érzett, amikor az embert megérinti a teljes szabadság érzése. Ott állt egy sziklamélyedésben, levette a kalapját, szemét behunyta, arcát szinte beletartotta a simogató szellőbe, amely belekapott vörös hajába. Úgy érezte magát, mint a végzet asszonya, aki most beteljesíti álmait.

Álmaiból Marcos hozta vissza, aki gyengéden a vállára tette a kezét. María kezébe nyomott egy zseblámpát, ő maga hátára vett egy kisebb hátizsákot, kézen fogta kedvesét és elindultak abba a terembe, ahonnan nincs máshová út. Marcos megállt annál a falrésznél, ahol tegnapelőtt ledörzsölte egy kis helyen a kormot. Most egy dörzsszivaccsal próbálta folytatni, közben elmagyarázta Maríának, hogy nézze meg, ahol ledörzsöli a kormot, ott sokkal világosabb a fal színe, hasonló ahhoz a kőhöz, amit talált, vagy amit a szikla tetején lévő kőből pattintott ki. S valóban, ahogyan dörzsölte, szabályos világos csík vezetett le a terem alja felé. Amikor leért a dörzsöléssel az aljzatig, kezével simított végig az egész falon, a vékony világos csík két végénél, a plafonon és a terem alján is. A keze nem tapintott ki semmit.

– Ez hihetetlen! – kiáltott fel. – Érzem, hogy van itt valami, lennie kell! – már szinte dühös volt, hogy nem talál semmit. Elővette a cigarettáját, szólt Maríánnak, menjenek ki a nyitott terembe. Ott hagytak mindent, csak a zseblámpát vitték magukkal. Kiültek a „nyitott szájba”, lelógatták a lábukat, és Marcos rágyújtott egy cigire. Maria egy szendvicset csomagolt ki, és azt kérdezte, hogy Marcosnál van-e az a pergamen, ami a kincsről beszélt, és annak a fordítása.

– Milyen igazad van! Hát persze, talán elkerülte valami a figyelmemet. – azzal már nyúlt is mellényének zsebébe és elővette a dokumentumot. Szétnyitotta és ketten kezdték el újra megnézni. A fordítás szerint Barbarossa tájékoztatta az uraságot, hogy majd megkapja a láda aranyat. Azonban nem kapta meg soha. Ezt a levelet visszaküldte a kalózkapitány rezidenciájába, ám a kapitány már nem kapta meg, így maradt fenn a levél. Marcos megfordította a pergament, amelyen a térkép volt rajzolva. Sajnos nem igazán lehet használni, azóta sok kis sziget eltűnt, hiszen emelkedett a tenger szintje. Övtáskájából elővett egy ceruzát és egy papírt, s próbálta lerajzolni, hogy hol van Ibiza szigete, és ők hol vannak most. Kellett volna venni egy mostani térképet is Ibizáról, de most ez is megteszi. Az biztos, hogy a térképen szereplő tizenöt kis sziget már nincs meg, azonban ami még megvan, abba az Es Vedra és előtte Es Vedranell beletartozik. Ezen kívül még két kis szirt jöhet szóba, de azok sokkal kisebbek. Amiket eddig átvizsgált, azokon semmi nyomát nem találta életnek, de itt igen. Itt jártak emberek, és biztos, hogy itt kell lennie. Minden porcikájában ezt érezte.

– Maria. Ha te ötszáz évvel ezelőtt éltél volna, hogyan rejtenél el valamit, mivel álcáznád a bejáratot? – kérdezte Marcos.

– Drágám! Ha az a kincs valóban létezik, lennie kell valaminek, amivel ki lehet nyitni egy nem látszó ajtót. Emlékezz csak arra, hogy az Indiana Jones filmekben, és az Elveszett ereklyék fosztogatóiban is mindig megtalálták, hogyan nyissanak ki valamit, ami egyáltalán nem is volt látható!

– Ez igaz. Csak hát nem tudunk semmit sem ennek a szigetnek a múltjáról, merthogy még a kalózok előtt is létezett. Már pedig ha a kalózok rájöttek, akkor mi is rájövünk, nem igaz? Apropó, utána néztem ennek a sziklának, és számos legenda fűződik hozzá. A laptopomon majd megnézed, tudom, hogy tetszeni fog.

– Biztosan, szívem. Gondolkodjunk! Most úgy hiszem, kizártad a többi sziget lehetőségét, tehát csak ezen a szigeten lehet valami, ha valóban létezik. A kalózkincs egy legenda, bár tudom, hogy alaposan utánajártál, azonban három esélyes a dolog. Egy: nincs itt semmi. Kettő: valóban itt van a kincs, és meg is találjuk. Három: valóban itt volt a kincs, csak már megelőztek. Azt mondtad, hogy a víz alatt lévő teremben sem lehet, ebben a teremben sincs, tehát csak ott lehet, ahol az előbb voltunk. Tüzetesen megvizsgáltad a szikla tetejét is, és ott sem volt semmi nyom, csak az a világosabb kör alakú kövek. Én úgy gondolom, hogy jó volt a megérzésed, hogy az a világosabb kő a szirt tetején, és a teremben korom alatt lévő világosabb csík jelent valamit. Szerintem most együnk, aztán menjünk vissza, és keressünk valamit most olyan szemmel, ahogyan eddig nem. Nem volt sehol semmi kis bütyök, amit el kellett volna húzni, vagy tolni, vagy bele kellett volna dugni valamit. Akkor pedig valami olyasmi lesz, hogy meg kell nyomni valahol valamit.

– Tudtad, hogy a régi legendák szerint UFO leszállóhely is volt ez a sziget? Ibizán a hippik váltig állítják, hogy sokszor láttak ismeretlen repülőtárgyakat errefelé. – mondta Marcos.

– Én is hallottam róla, de nem jártam utána a dolgoknak.

– A szabályos körformák, amiket a sziklán láttam, olyan volt, mintha valami lecsiszolta volna őket. S lehet, hogy a magasabb részeken még vannak hasonlók.

– Ez bizony lehet.

– Még azt is olvastam valahol, hogy a víz alatt is volt UFO bázis, mert tengerészek, halászok láttak itt fényeket, megmagyarázhatatlan vízi tárgyakat a vízben.

– Nem mondod? Kezd érdekelni ez a sziget. Mit tudsz még róla?

– Állítólag Nostradamus is jövendölt a szigetről, hogy ez a sziget lesz a végső menedék.

Es Vedra feladata, hogy őrizze a nagyobb szigetet, Ibizát. S azt tudtad, hogy a harmadik legmágnesesebb hely a bolygón?

– Nem tudtam semmit, bevallom, hogy most szégyenkezem is, hogy nem tudtam ezekről.

– Ne légy zavarban, én sem tudtam, csak utána olvastam egy kicsit, mielőtt idejöttem. Izgatta a fantáziámat a sok különös történet, s mikor a közelébe értem, akkor pedig erős vonzást éreztem, hogy ide kell jönnöm. S ez még mindig erős. Még azt is olvastam, hogy az egyiptomi piramisokhoz Es Vedráról szállították a köveket, s az is lehet, hogy ez a szikla a csúcsa az elsüllyedt Atlantisznak.

– Hűha, ennyi misztikum mára elég is, azt hiszem, beleásom majd magam ezekbe egy kicsit.....

Majd a többi részből is lesz egy kis idézet..