Az Én El Caminóm I. Álmok

 Az Én El Caminóm című könyvemet bemutatom egy kicsit az olvasóimnak. Mivel kevés példányszámban jelent meg, elsősorban saját használatra adtam ki. De kezdek egy blogsorozatot, amiben röviden feldolgozom a könyvet, és ezáltal újra építem az életemet immár nyudíjasként, mert érdemes újra olvasni sok mindent. Tartsatok velem, talán hasznos lesz másoknak is... 

Az első fejezet az álmok témájával foglalkozik. 

Az út folytatódik

 

Az út folytatódik

 

Ma reggel fejeztem be Az Én El Caminóm c. könyvem olvasását. Mennyiben más, mikor a blogban olvastam az egyes írásokat, vagy a szerkesztés folyamán a számítógépen, és kézbe véve. Jó kis súlya van, de már alkalmaztam, hogy rákerestem valamire, ami most is izgat. S meghatódom, hogy milyen jókat írtam anno minden olyan témáról, ami ma is aktuális.

Inspiráció

 Ma reggel azzal a szóval ébredtem, hogy inspiráció, és hogy blogot kell írnom. 

A karma négy látványos esete

 

Javítom, rendezgetem a füveskönyvem anyagát, végre van rá időm. S azt olvasva szembesülök sok mindennel, főleg azokkal, amiket az írásaimnak köszönhetek.

Elém került egy 2019-ben írt posztom is, melynek címe „A hatalom árnyékában” volt.

Nem gondoltam, hogy ismét hasonló helyzetbe kerülök, de kerültem. Az írás minden vonzatában aktuális.

Itt el lehet olvasni:

https://lenabelicosa.blogspot.com/2019/12/a-hatalom-arnyekaban.html

És egy kis ízelítő belőle. S lejjebb pedig összefoglalom a mostani helyzetet is, mert ha nem írom ki, amik most kikívánkoznak, akkor megbetegítem magam. Ismét az a helyzet állt elő, hogy nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!

 

Átállás

Április 1-től nyugdíjas vagyok, de még nem sikerült feldolgozni néhány dolgot. Részben mert két hétig tüdőgyulladással indítottam a munkamentes napokat, majd pedig egy törökországi körútra mentem.

Most pedig pihenem kifelé mind a kettőt…

Mióta újra Magyarországon vagyok, minden éjjel felébredek, és azt érzem, hogy nem tudom, hol vagyok. Az álmok sajnos kiúsznak, bár foszlányok megmaradtak. Idegen helyeken járok az álmokban, volt, ahol idegenvezetőm is volt, akit Tomnak hívtak. Sokszor lámpát kellett gyújtanom, mert körbe tapogatózva kevés volt, hogy meggyőződjek róla, a fóti ágyamban fekszem. Többször maradtak bennem megmagyarázhatatlan érzések...

A bátorság és a félelem ereje

Már március 18-án, Luzsicza István könyvbemutatóján gondolatok, szavak, érzések tolongtak bennem, hogy kiírjam őket. Nem vagyok költő, de szavak, szószerkezetek jöttek, és ezek azt akarják, hogy írjak egy verset. Nos, ez még nem készült el, de ha tényleg megírom, közzé is teszem majd. 

Március 21-én volt az utolsó munkanapom, és ez is számtalan gondolatot, érzést indított el bennem. 

• Most még át kell állnom, hiszen az óramutató végre hangtalanul halad túl a reggeli fél haton. De még ma is felébredtem... de nem keltem fel 9-ig... 
• Fura, hogy nem kell az autóról kaparni a jeget, és nem kell minden reggel dugóznom Fót és Dunakeszi között...
• Nem érzem azt, hogy nincs szükség a munkámra, hiszen ezen a munkahelyen én döntöttem úgy, hogy nem dolgozom tovább március 31 után. Az más kérdés, hogy máshol szerettem volna...
• Most egy kis pihenő után új célokat, kihívásokat keresek, s újra tervezem az életem.
• Attól, hogy nyugdíjas lettem, attól nem leszek otthonülő, azt a fajta szabadságot, amit előhoztam magamból, azt muszáj továbbfejleszteni. Az aktivitásom, szenvedély energiám tovább visz majd utamon...

A körforgás energiája

 Amikor visszatérő helyzetbe kerülünk, az első, ami eszünkbe jut, hogy mit csináltunk rosszul. 

A jelenlegi szintemen már tudom, hogy minden úgy alakult, ahogyan kellet, minden megélés vállalt feladat. Ha a problémák fölé emelkedve felismerjük az események mögötti törvényszerűségeket, akkor olyan energia birtokában vagyunk, hogy mindig a legjobbat tudjuk kihozni magunkból, és a legtöbb segítséget tudjuk adni másoknak.