A XI. részben a Semmi sem történik véletlenül szlogenemhez hűen 35 írást válogattam össze. Itt volt a legnehezebb dolgom, mert először száz írás volt itt, és sokat ki kellett hagynom, így a fontosabbak kerültek bele a fejezetbe.
Sok témával foglalkoztam. Többek között azzal is, hogy mit csináltam jól életemben? 2019-ben ezt írtam:
"Visszaemlékezve úgy gondolom, hogy sok mindent. Persze nekem is vannak hibáim, mint mindenkinek, de ennyi nehézség, támadás, megélés közel hat évtizeden keresztül – talán több karmát is ledolgoztam.
Ez a sok megélés megedzett. S bár
ízig-vérig lelkes közösségi ember vagyok, azt hiszem nem sok embert engedtem
magamhoz közel.
Olyan nagyon vágyom a szeretetre, de még
sem tudom kellőképpen fogadni, és magamat sem elfogadni, és ez mind azért van,
mert ez a sok rossz tapasztalat nem engedi."
A jelek mindig jönnek, s ha még a sors is besegít, akkor előbb-utóbb szembesülünk valamivel, helyére kerül egy-egy mozaik kocka, s megértjük, hogy miért is történik valami az életünkben.
Amióta nyugdíjba mentem, s főleg kicsit utána el kezdett fájni a lábam. Először azt hittem, csak túl lett erőltetve, de azóta sem javult az állapota. Ezért kivizsgálások kezdődtek. Nem reuma, nem ortopéd probléma, nem csont és nem is vénás gond. Aztán egy térd UH fényt derített arra, hogy az egyik térdemben egy szalag be van szakadva... Hogy erről fájnak-e a bokáim, még mindig nem tudom. Már csak ideg vagy izom probléma lehet.
A múltheti és a pénteki vizsgálat után ezeket megtudva, megtiltották a gyaloglást, túrázást. Erre én még szerdán is túrát vezettem... de nyögöm is, mert fáj a térdem, vádlim, bokám...
Szóval, jöttek a jelek, hogy most le kell állnom, s befelé kell fordulnom, magammal kell foglalkoznom. Csakhát én, mint aktív ember, nem akartam mindent feladni. Kerestem a lehetőségeket, s igyekeztem több mindent megvalósítani. Most meg le lettem állítva, s nem tudom, hogy vajon, kell-e majd ezt műteni... Lesznek még kivizsgálások, és mi előbb meg kell oldanom a lelki okát is ennek a problémának... Azaz, ez sem történt véletlenül...
Kép: AI
AZ ÉN EL CAMINÓM XI.
Semmi sem történik véletlenül!
Amikor az ember leszületik egy környezetbe, amit maga választott ki, még mielőtt leszületett volna, a sorsa elindul az útján, és valójában két irányba halad, áldozat lesz, vagy túlélő.
Az
inger szegény környezet, a tudatos ráhatás egy gyerek elméjére, már eldönti,
hogy mi lehet majd belőle. Az a gyerek sok mindent megél, megtapasztal, s vagy
elfogad egy szerepet, vagy fellázad és kitör abból a helyzetből, amit maga
választott azért, hogy az által tapasztaljon meg valamit.
Részlet az egyik írásból:
XI/24 Áldozat vagy túlélés 2017.02
"...Olyan környezetből küzdöttem fel magam, ahol mindig csak magamra számíthattam, és keményen meg kellett dolgoznom mindenért, sokkal jobban, mint egy átlagembernek.
Most már
felfogtam, hogy nem vagyok átlagos ember, bár sokáig annak tartottam magam.
Az élet annyi
mindent hozott elém, s ha nem éltem volna a lehetőségekkel, biztosan ma is
áldozat lennék, és egy átlagos ember, aki megelégszik azzal a helyzettel,
amiben épp van.
De hát nekem nem
volt elég? Ma sem elég? Mi az, ami ösztökél, hogy mindig tegyek valami olyant,
amit a legtöbb ember akkor sem tenne, ha milliárdokat kapna érte?
Az életút, a sors,
az életfeladat, vagy nevezzük, ahogy akarjuk. Nyilván az életünket mi
alakítjuk, de van egy alapirány, amitől eltérhetünk, ám a sors visszavisz oda
akkor is, ha nem akarjuk. Ez viszont saját tapasztalat, és nagy tanulság. Az
elfogadás törvénye megtanított nekem sok mindent, s ha megtettem, az élet meg
is jutalmazott.
Vajon csak áldozat
és túlélő van?
Úgy vélem nem.
Mindennek vannak átmenetei, árnyalatai, az életet így tudjuk elviselni,
megtapasztalni, és megélni a hullámvölgyeket, magaslatokat egyaránt."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése