2012. augusztus 28., kedd

Amikor fáj az ember foga...


Négy napja keményen szenvedek a fogfájástól, valószínűleg huzatot kaptam, dehát ezt a hőséget nem lehet másképp elviselni, minthogy huzatot csinálunk.




S persze azért is van, mert tavaly az egyik jobb oldali fog tört el a korona alatt, azóta a másik oldalon ettem, és most meg a bal oldalon is eltörött a korona alatt. Valójában bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, ha valamikor fogorvoshoz kerülök, mert mennék én, de a tavalyi tapasztalatok után ez Magyarországon elvégzendő feladat lesz és óriási pénzkérdés. Viszont ha leszedik a koronát és kihúzzák a fogakat, akkor már nem tudnak mire tenni, és két oldalt nem lesz fogam. Inplantátumban nem is gondolkodom, mert a szervezetem úgy sem fogadná be, mint ahogyan eddig még semmit sem fogadott be, ami nem volt természetes.
Gyógyszert még nem vettem be, Reikivel kezelem magam, s végül is valahogy el vagyok így, néha erősebben kínoz, néha gyengébben. A kezem sokat van az arcomon úgy, ahogyan a képen lévő hölgynek. Kerestem a neten természetes gyógymódot, az alábbiakat találtam.
"A fogfájás nagyon kellemetlen. Fáj, ha mosolyog, vagy ha komor arcot vág, ha eszik, ha iszik, ha összeszorítja vagy ha kinyitja a száját, vagy bármely irányba mozgatja a fejét. Néha még akkor is fáj, amikor lélegzik, a hideg levegő ugyanis bejut a szájába, az érzékeny fog fölé - és akkor jaj!
A fogfájás sok mindennek lehet a tünete. Lehet, hogy a sajgó szemfog : körüli íny gyulladt vagy a fog belső állománya fertőződött be. Szuvas lehet egy őrlőfog. Lehet, hogy egy kisőrlő repedt meg, de az is előfordulhat, hogy szájba vágták. A fájdalmat két fog közé beszorult ételdarabka irritáló hatása is okozhatja, de a fájdalom lehet arcüregi betegségnek a következménye is.
Csak a fogorvosa mondhat biztosat. Azonban amíg felkeresi, biztosan meg akarja szüntetni a fájdalmat. Válasszon az alábbi módszerek közül.
1. Öblögesse ki a fogfájást!
Vegyen a szájába (testhőmérsékletű ) vizet, majd erőteljesen öblítse ki. Ha a fogfájást beszorult ételdarabka okozza, alapos öblítéssel megszabadulhat tőle.
2. Óvatosan használja a fogselymet!
Ha az öblögetés nem jár sikerrel, a fogak közt lévő pattogatott kukorica héját vagy apró húsdarabokat megpróbálhatja fogselyemmel eltávolítani. Legyen azonban óvatos, a fogínye valószínűleg érzékeny.
3. Zsibbassza el a fájdalmat egy felessel!
Tartson a fájdalmas fog felett egy korty whiskyt. A fogíny valamennyit felszív az alkoholból, és ez elzsibbasztja a fájdalmat. A maradékot köpje ki!
4. Öblítsen sós vízzel!
Minden étkezés után és lefekvéskor keverjen egy kiskanál sót egy pohár (ugyancsak testhőmérsékletű) vízbe, majd forgassa meg a szájában a folyadékot és köpje ki!
5. Masszírozza meg a kezét!
Fájós fog esetén akár 50 százalékkal is mérsékelheti a fájdalmat, ha jégkockával megdörzsöli azt a V alakú területet, ahol a hüvelykujj és a mutatóujj csontjai találkoznak. Finoman nyomja a jeget 5-7 percen keresztül erre a területre!
Egy vizsgálat során azt találták orvosok, hogy a jégmasszázs 60-90 százalékkal csökkentette a fájdalmat. Kutatások szerint a módszer azáltal hat, hogy a masszírozás beindította ingerületek azokon az idegi pályákon haladnak, amelyeken normálisan a fogfájás impulzusai szállítódnának. Mivel egy időben csak egy jel haladhat, a masszírozás elnyomja a fájdalmat.
6. Használjon szegfűszegolajat!
Az emberek már régóta használják ezt a természetes szert. Az olaj a legtöbb gyógyszertárban vagy gyógynövényboltban kapható. Cseppentsen egy keveset közvetlenül a fogra, vagy mártson bele egy kis darab vattát, és azt tegye a fájdalmas fog mellé.
7. Ne harapjon!
Ha a fogfájást ütés okozta, étkezéskor próbálja meg kímélni a sérült fogat. Ha nincs komoly sérülés, pihentetéssel elmulaszthatja a fájdalmat.
8. Szopogasson jeget!
Kezelje úgy a problémát, mint bármely horzsolást. Használjon jeget, amit tegyen a fájós fogra vagy a fog fölé az arcára, naponta legalább háromszor-négyszer 15 percre.
9. Csukja be a száját!
Ha problémát okoz a fogat érő hideg levegő, akkor ne engedje be.
10. Nyissa ki a száját!
Bizonyos fogfájástípusok akkor lépnek fel, ha a harapás nem megfelelő. Ebben az esetben amennyire csak lehetséges, tartózkodjon a száj összezárásától egészen addig, míg fogorvos nem látja.
11. Nyelje le az aszpirint!
Ne higgyen a régi gyógymódban, hogy fogfájás ellen használ, ha aszpirint tesz közvetlenül a fájós fogínyre! Ez aszpiprinégést okozhat. Fájdalomcsillapításra szükség szerint 4-6 óránként vegyen be aszpirint.
12. Ne melegítse!
Tartsa távol a meleget a fájós arcterülettől még akkor is, ha csökkenti a fogfájást. Ha fertőzés áll a háttérben, a meleg hatására a fertőzés az állkapcson kívülre is eljut, ami súlyosbítja az állapotot.
Forrás:Szakorvosi tanácsadó: Házi gyógymódok, 2007"
Ezek közül az van, hogy becsukom a szám, nem kap levegőt, és a kezem az arcomon van, ami ugye meleg, és energiát adok át. És öblögettem. Ezt a szegfűszeges olajat majd beszerzem. Szegfűszeget már próbáltam szopogatni, de hányingerem lett tőle. Ameddig nem kell gyógyszert bevenni, addig elleszek így is.
Ugyanakkor megnézve a lelki okait.
Már írtam, hogy agresszív álmaim voltak, így törtek felszínre. A rossz fogak is az elfojtott agressziót jelzik, s bizony nekem azok, hiszen a felső részen már mind korona van, amiket le kellett volna már cserélni, talán akkor nem tört volna le két fogam is, de ki tudja azt. Ha a fogaimmal nem tudok harapni és rágni, azt jelzik, hogy nem tudom kellőképpen kifejezésre juttatni az agressziómat.
Ha elfojtjuk az agressziót, valahol felszínre tör, és pont a fogorvosi klinikák azok a csataterek, ahol ezeket a csatákat megvívjuk, és itt szenvedjük meg mindazt a bennünk lévő gonoszt, amit egy életen át nem mertünk magunkban felfedezni.
Mit is jelent ez?
A szociális alkalmazkodás azt mondja ki, hogy fojtsd el az agressziódat. A kedves, békés, szolciálisan jól alkalmazkodónak az elfojtott agressziója betegségként jelentkezik, s ezt szenvedjük meg a fogorvosi székekben. A fogfájást még kapcsolatba hozzák a szexualitással is, mint oly sok mást.
Mai világunkban azt látjuk, hogy növekszik a bűnözés, az erőszakos cselekmények száma, a szexuális hullám, és ez látszólag ellentmond annak, hogy elfojtjuk az agressziót.
Ez azzal magyarázható, hogy agresszió hiánya és kitörése is azt jelzi, hogy az agressziót elfojtják, mind a kettő ugyanannak a folyamatnak két különböző fázisa.
Ha az agressziónak valahogyan teret engedtünk volna az életünkben, akkor ezek nem következnének be. Ezt az agresszív személyiségrészt kell integrálni magunkba, hogy a személyiség ezáltal legyen teljes, és ne legyenek az emberek "édeskésen jámborak" és nem tör a "vad agresszió" sem felszínre. Ezért az állapotért azonban meg kell dolgozni, tapasztalatokat kell gyűjteni és érettebbé válni.
Én valószínűleg nagyon elfojtottam már gyerekkoromtól kezdve, mert nagyon rosszak voltak a fogaim, és sok tejfogam helyett nekem már nem is jött másik, 14 éves koromban már korona volt néhány fogamon. Annyit szenvedtem a fogaimtól, mint talán kevesen. Nagy is a fájdalomküszöböm. Amit most szenvedek, más valószínűleg már üvöltene.
Mi is az üzenete az agresszív álmoknak és a fizikai fájdalomnak? Kezdem magamba integrálni ezt a személyiségemet is, még akkor is, ha az egóm azt mondja, hogy nem vagyok agresszív. Mindenkiben benne van, ha akarja ha nem. Attól, hogy elfogadom, hogy agresszív is vagyok, attól még nem fogok törni, zúzni, másoknak ártani, stb.
Remélem, hogy ez a folyamat is lezajlik, s kibírom valahogy, míg pénzem lesz és fogorvoshoz tudok kerülni. Amikor fáj az ember foga... - "Semmi sem történik véletlenül!"

Nincsenek megjegyzések:

KIEMELT BEJEGYZÉS

A világ tényleg annyi, amennyit látunk belőle? - 'SEMMI SEM TÖRTÉNIK VÉLETLENÜL!'

A világ tényleg annyi, amennyit látunk belőle? - 'SEMMI SEM TÖRTÉNIK VÉLETLENÜL!'

Népszerű bejegyzések