Hétfőn beutaztam a Nagyfaluba. Budapest most már emberi
léptékkel is közelebb került hozzám, így hát itt az ideje, hogy jobban
eligazodjak, otthonosabban mozogjak benne. Jelentkeztem a Synexus egyik
vizsgálatára. Nem lettem okosabb tőle, nem is foglalkoztak velem, mert nem
értem el valami határértéket, mégis most jó volt vonatozni, buszozni, talán a
Margit-hídon most mentem át először életemben. Vágyom a Margit-szigetre, mert
még nem voltam. Talán az is összejön valamikor.
Most előbbre teszem a zenét, mert érdemes hallgatni, míg olvastok.
A lényeg, hogy bár rajtam is maszk volt, arra volt jó, hogy
nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, s eltakarta, ha mosolyogtam, vagy
legörbült a szám széle. Mindenkin maszk
volt a vonatokon, buszokon, úton-útfélen. S nem akármilyen ám, hanem a
többségen design-os, jobbára szabott fekete, vagy fehér. A sok fekete maszkos
emberek nekem eszembe juttatták a ninja filmeket. Ott tartunk, hogy egyes
ruhákhoz már ajándék maszkot adnak, ami passzol a ruhához. A buszon láttam,
hogy piros blúzhoz piros volt a maszk is, fehér inghez fehér a maszk is. Az én
egyszer használatos kék maszkom sem rítt ki a tömegből, mert azért a
szegényebbek azt viselték.
Olyan, mintha egy új ruhadarab született volna, amit
rendszeresen viselünk, akár egy fehérneműt.
Kötelező… tudjuk, hogy nem ér semmit a vírus ellen, mégis
kötelező eltakarni az arcunkat.
Visszafelé kipróbáltam az emeletes vonatot. Szuper is volt,
ami meglepő, hogy a 4 vagonos kisvonaton 3 jegykezelő ment el mellettem és egy
biztonsági őr 15 percen belül. Ezen nem igen fognak bliccelni, az biztos. Igaz 160-nal nem ment, amit láttam kiírva, volt, hogy elérte a 100-at... kényelmes, különleges... :)😀😎😉
Egyre jobban az látszik, hogy a 21. században már nem
működik sok minden, amit korábban tanultunk, alkalmaztunk. Ez az év ezt jól
megmutatja, hogy ha valakinek nincsenek készségei, képességei, az nehezebben
alkalmazkodik az új helyzetekhez. A vonaton ülve az alábbiak jutottak eszembe:
Az, hogy ez a karantén milyen sokat ártott a világnak az
köztudott, s az is, hogy milyen sok embernek tett keresztbe. Kivéve azokat,
akik olyan szolgáltatást nyújtottak, amin lehetett ez időben keresni.
Személyemet nagyon mélyen érintette, hiszen egy nagy váltás
(munkahely, lakóhely) után azonnal jött, és mindentől elvágott. Mindig kerestem
a lehetőségeket, de most elakadtam.
Ezért kezdtem tanulni, hogy ez is egy lépés legyen, hogy
kijöjjek ebből a helyzetből. Hasznos is, mert változom, sok mindenben megváltozott
a nézőpontom is.
Mégis a tanulás közben is jönnek olyan mélypontok, amiket
megélek, amikkel szembesülök, amikor úgy érzem, hogy a béka feneke is magasan
van, és ismét fel kell tornázni magam.
Azt hiszem, a sok tanulás, a sokféle megközelítés megerősített
sok mindenben, de a számmisztika az, ami nekem a legtöbbet adott, segített, és
most ismét ehhez nyúlok.
A 18 éves sorsciklusról már sokat írtam, s tényleg nagyon
ismétli magát a sors, vagyis a sorgörbét figyelve, hasonló események,
lehetőségek jönnek az utamba.
Már foglalkoztam ezzel a témával egy blogsorozatom végén,
2020 februárjában, még a karantén előtt, ezért nem írom le újból.
De nagyon szembeszökő a dolog. 2002-ben is átéltem ugyanezt,
de átlendültem, és sorsváltoztató döntéseket hoztam. Valójában év elején most
is ezt tettem, de egy szándékos vírus, karantén mizéria megállított. Tényleg
magamba fordultam, és sok mindent átértékeltem. S érzem, hogy itt van már az az
energia, amit meg kellene lovagolnom, de még sem látom, hogy mit is kellene
csinálnom.
Egy megszokott környezetben könnyebben kitaláltam,
feltaláltam magam, most nem érzem. Nincsenek még új barátok, új közösségek,
kapcsolatok körülöttem, s valahogy nem értem, miért.
Vajon kell-e megint kérdeznem azt, hogy miért? Valószínűleg
nem. Elfogadtam a helyzetet, de azt is érzem minden porcikámban, hogy történnie
kell valaminek 1-2 hónapon belül.
Azt gondoltam, az írás majd segít, ezért újra több blogot
írtam, de nem igazán olvassák, nem jut el ahhoz, akihez talán kellene, így most
az írást is hanyagolom, ahogyan a szervezéseket, idegenforgalmi
tevékenységeket, mert ezt most befagyasztották. Meg kell találnom azt az
életterületet, ahol újra lelkesedni tudok…
Egyre inkább érzem, hogy tényleg idős lélek lehetek.
Annyi mindent csináltam már ebben a földi életemben, hogy talán ezért is nem
tudom, mi lenne az új dolog, amit még ki kellene próbálnom.
Sokféleképpen írtam már ezt magamról. De valóban mindig
kívülálló voltam gyerek korom óta egy kicsit. Tudásom egy része biztos az
iskolarendszernek köszönhető, de vannak, amiket előző életekben gyűjtöttem
össze.
S ugyan ez van a párkeresés terén is. Vajon miért megy
ilyen nehezen?
Az tény, hogy a nem őszinte embereket kerülöm, s sajnos
előbb utóbb ráérzek azokra a dolgokra, amiket nem szeretnék a férfiakban.
Az is igaz, hogy engem sosem az anyagi biztonság, a csillogó
életvitel vonzott, még ha akartam is, a sors megtanított arra, hogy engedjem
el. Fontos, hogy annak a valakinek az értékrendje, a világról alkotott
véleménye hasonlít az enyémhez. Nem az anyagi javak felhalmozása izgat, hanem a
lét, az élet értelme. Tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, de a mai világban
az értékrendek eléggé felborultak.
Azt olvastam nem rég, hogy az idős lelkek vonzzák a
segítségre szoruló lelkeket. Ebben is van valami.
Nálam két kapcsolat volt, ahol az alkohol problémák
domináltak, de nem sikerült megoldani. A házasságomban, ha nem lépek ki, biztos
bele is betegedtem volna.
Ismét kiolvastam néhány könyvet. Legutoljára Dean R.
Koontz: A Sötétség szeme c. könyvét. Az író elérte, hogy már a kedvenc íróim
között tartom számon. Tavaly fedeztem fel, amikor még Erdőtelken olvastam tőle
a 4 részes Jane Hawk sorozatot. Azóta a régebbi könyvei is sorra kerültek.
A Sötétség szeme most azért fontos, mert a karantén idején
keringett az interneten belőle egy részlet, a Wuhan-400 Kínából eredő vírussal
kapcsolatban.
Most, hogy az egész könyvet elolvastam, ez csak egy rövid
epizód.
Az azonban, hogy 1996-ban írta a könyvet, és hogy egy
amerikai kutatóintézetben sok mindennel kísérleteznek, vírusokkal is, az nagyon
is elhihető.
A könyvben csak a végén kerül szóba az egész. Egy
iskoláscsoport túlélő táborba megy a hegyekbe télen. Balesetnek állítják be,
hogy mindenki meghalt. Az izgalmas cselekmény során kiderül, hogy az egyik
gyerek nem halt meg. Az anyja el kezdi keresni.
Egy kínai kutató viszi az amerikai laborba a Wuhan-400
vírust. Az amerikai kutatók foglalkoznak vele. Az egyik kutató felelőtlenül
megfertőződik és kiviszi a vírust. Néhány órán belül meghal, de előtte az egész
kiránduló csoportot megfertőzi. Mindenki meghal 1 gyerek kivételével. Ez a
vírus csak emberekre hat, és mindenkire halálos a könyv szerint. A kisfiú
azonban túlélte, 14x fertőzték újra és túlélte, kísérleteztek vele. Ezek
hatására telekinézisre lesz képes.
Az, hogy ez 2020-as vírusmizéria elindult, ötlet szinten
Wuhanból indulva, de amerikai háttérrel bizony hihető.
Nemrégen olvastam, hogy már az 1960-as években is létezett a
Covid. Azóta gondolom manipulálták rendesen…
