12. A
sors és a szabad akarat paradoxonja
Nem régen olvastam erről egy cikket, de
már évek óta foglalkoztat a téma, s gondolom még sokakat.
- Amit elsőnek értettem meg, s ami életem
vezérfonala, szlogenje lett, hogy „Semmi sem történik véletlenül!” Kell, hogy
legyen valami, aki mozgatja a szálakat. 1994-ben James Redfield: Mennyei
prófécia c. könyvének elolvasása indított el a spirituális gondolkodás útján.
- Tehát van egy elrendelt sors, de a teremtő
valóban szabad akaratot biztosított ahhoz, hogy életünk során az előttünk lévő
döntési lehetőségek közül válasszunk, vagy épp ne válasszunk. Vannak emberek,
akiknek szintén jönnek a lehetőségek, de nem élnek velük.
- A gödör aljáról a csúcsra való
felkapaszkodás a legélvezetesebb időszak, mert tele vagyunk lelkesedéssel,
motivációval, és sorra valósítjuk meg a céljainkat. Elengedjük a régi formákat,
a pihenés és a sok álmodozás az elképzelt valóságokról és a megfiatalodás is
legalább ugyanannyi élvezettel jár.
Időnként nem árt olyan
dolgokat kipróbálni, amiket korábban nem szoktunk.
Ezt most én a városi közlekedésben gyalog és autóval is jól alkalmaztam. Az
első napokban még nem ismertem az útvonalakat, és volt, hogy előbb kanyarodtam
balra, mint kellett volna. Aztán figyeltem a belső hangra, és jelzett is, hogy
hol kell kikanyarodnom, hogy visszakerüljek a helyes útra. 3x is bejött. Ez
nagyon lelkesített. Gyalog pedig hagytam, hogy a testem vigyen, és ismét
működött. De azért, gyakoroltam a
GPS-sel is. De amikor nem volt bekapcsolva és a bensőmre hallgattam, ez
csodálatos egy érzés volt.
Nagyon erős energiák
vannak, amiket én is hullámok szerint élek meg.
Többször is írtam már a
sorsgörbéről, az egyszer fenn és lenn témájáról, a 18 éves sorsciklusról.
18 évvel ezelőtt,
2002-ben bizony sok olyan dolog történt velem, ami gyökeresen változtatta meg
az életemet. Szétmentünk a férjemmel, és beadtam a válópert, és letettem egy
nagy terhet, és felfelé indult az életem a mélypontról, de csak az év második
felében.
2002 elején, talán épp 18
éve volt, hogy életem legmélyebb pontján voltam, és az motoszkált bennem, hogy
nem bírom tovább. Sem a házasságomban, családomban, sem a munkahelyemen, sem a
közéleti munkáimban. Minden romokban, és azt éreztem, hogy segítségre van
szükségem. S egyszer csak elém került egy weboldal, ami egy összedőlő házat mutatott,
s azt jelezte, hogy ha így érzem magam, írjak levelet. Írtam, s jött válasz is.
Megismertem az első lelki segítőmet, aki erőt, útmutatást adott, én meg
lelkesedtem, s végre meghoztam a döntést, hogy elválok. Onnantól beindultak az
energiák, csak kapkodtam fejem, s akkoriban még nem is fogtam fel mindennek a
jelentőségét.
Talán ekkor
értettem meg, hogy az a bizonyos szabad akarat mit is jelent. A választás
lehetőségét. Benne maradok a nyomorúságos sorsban, vagy megragadva egy
lehetőséget tovább lépek.
Azóta ezt jó néhányszor
alkalmaztam. Bátornak mindig bátor voltam, ez megmaradt, és most már tudom,
hogy ez milyen fontos, hogy meghozzuk a döntéseinket.
Most nagyon
feltűnő változás nálam, hogy bár munkahelyet, lakóhelyet váltottam, mégis
sokkal kevesebb bennem a feszültség, már-már meglepő nyugalommal fogadok minden
változást, információt, helyzetet. Fizikailag fáradt vagyok, viszont engedem
keresztül magamon az energiákat.
Két napja nagyon
szomorúnak éreztem magam, és nem volt rá igen okom. Több cikket is olvastam
Wichmann Tamásról, hogy várja a halált. S azt éreztem, hogy már a közelében
jár. Tudat alatt mély szomorúság töltött el, hiszen nem ismertem ugyan
személyesen, mégis nagy hatást gyakorolt az életemre. Ahogy néztem a régi
fényképeit, elfeledett emlékek törtek a felszínre.
A VB-k, és nagyon
szorítottam neki a müncheni és főleg a montreali olimpián is. Piros pólóban
jártam 1976-ban, melyen a Montreal felirat és az 5 karika díszelgett, s nagyon
akartam, hogy ott is meg legyen az arany. Az, hogy nem sikerült, nekem is fájt.
Ahogy teltek a hónapok, évek, minden pasiban őt kerestem. Külsőre rá
hasonlított az első szerelmem, de a volt férjem és egy későbbi kapcsolatom is.
Sajnos azonban a külső nem minden. Sőt. Azt is most értettem meg, hogy ő miatta
kerestem mindig a barna, bajszos férfiakat.
Ha még mélyebbre ások,
még kapcsolatot találok a meghalt bátyám és közötte is, s most el vagyok hűlve,
hogyan felejthettem el ezeket.
Van, hogy ilyen érzeteket
okoznak az energiák, amik körülöttünk vannak, ezt most csak példaként hoztam
fel, de nekem is jó volt, hogy megértettem ismét valamit a múltamból.
Nem csak szomorúságot, de
feltétlen jókedvet is érezhetünk látszólag ok nélkül. Az energiák mindenhol ott
vannak.
S most azt gyakorlom,
hogy keresztülengedem magamon őket. Ha kétségeket, negatív gondolatokat
dédelgetünk, akkor nem tud keresztülmenni rajtunk.
Amikor 2019 elején munkát
kerestem, a sok sikertelen próbálkozás után azt éreztem, hogy nem megy nekem
semmi. Kishitűség, aminek szintén megvannak a gyökerei.
Amikor 2019 karácsonya
után elkezdtem munkát keresni, ezt a kishitűséget félretettem, és megpályáztam
olyan állásokat 2020 januárjában, amikre 2019-ben azt mondtam volna, hogy nekem
ez úgy se jöhet össze. Nagyon kemény munka volt magamon, hogy másképp álljak
hozzá, és lássam magam azon a munkahelyen.
S örülök, hogy volt bátorságom, erőm, hitem ehhez az óriási váltáshoz
ismét az életemben.
Tehát hasonló dolgok
jönnek az életembe, mint 18 éve, pedig akkor is 7-es évem volt.
2001.11-29-2002.11.28. majd 2010.11.29-2011.11.28, majd
2019.11.29-2020.11.28.
Ezek a 7-es személyes
évek.
2002-ben a teljes,
totális mélypontról indultam felfelé, 2011-ben Ibizán éltem, onnan már lefelé
indult a görbe, 2020-ban ismét felfelé ível.
Képzeljünk el egy szinusz görbét.
Visszatérve a nyugodt
állapothoz, azt hiszem, ehhez nagy köze van a nagy döntésemnek, de annak is,
hogy kiírtam magamból a múltam lehúzó energiáit, blokkjait. Bár a meditálás még
most sem megy, a gondolatok még mindig cikáznak, de az a sok stressz, amit
éreznem kellene a nagy váltás miatt, valahogy most nincs sehol.
A sorsom útján haladok,
de érvényesült a szabad akaratom is….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése