2020. február 24., hétfő

Állomásról állomásra


Lehet, hogy már soha sem lesz olyan népszerű a blogom, mint amikor Ibizán éltem, de azért velem mindig történnek olyan dolgok, amiket szeretnék megírni és meg is osztani. Mert hát tartom magam ahhoz, hogy nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.




Az életem újabban állomások sorozata.

 Sokáig éltem egy helyen, aztán úgy kinyílt a világ. Jártam Amerikában, több európai országban és 4 évig éltem Spanyolországban, Ibiza szigetén. Ám amióta visszajöttem Magyarországra, az élet egyre több állomást érintet velem. Nem ok nélkül használom az állomás szót, mert valóban annak élem meg.
20 évig dolgoztam a parádi iskolában, ahonnan már 10 év után el kellett volna mennem. Fel kellett nőni a gyerekeimnek, hogy merjek változtatni, váltani. Akkoriban még nehezen mozdultam ki a komfort zónámból, de a külföldi lét után a sors ugyancsak adta nekem a leckéket. 10 év alatt az alábbi területeken próbáltam ki magam.
  • ·      2009 óta viszont sok helyen állomásoztam, rövidebb-hosszabb ideig.  Ibizán az írás szabadsága jutott, a nyelvtanulás és persze takarítói és gyerekfelügyeleti tevékenységek.
  • ·         Elindultam az idegenforgalom területein – idegen-, tárlat- és túravezetések,
  • ·         a vendéglátásban is részt vállaltam alkalmanként –panzióban reggeliztetés és vacsoráztatás, takarítás
  • ·         rendezvény- és programszervezés, kiállításszervezés,
  • ·         gyerek és felnőtt kommunikáció, írásban, szóban.
  • ·         tábor- és intézményvezetés,
  • ·         kipróbáltam magam a közösségszervezésben, több csoportot is létrehoztam, közösségi munkában megvalósított feladatok,
  • ·         ásványboltban, múzeumokban, ásványékszer készítésben,
  • ·         dolgoztam kereskedelemben,
  • ·         s álltam a Szerencsejáték Zrt. termináljai mögött is
  • ·         2008 óta 7 könyvet írtam, melyből 5 megjelent nyomtatott kiadásban is, kiadtam még egy e-könyvet, szerkesztettem egy antológiát, és még két könyvem kiadásra vár.
  • ·         elvégezve a jobb agyféltekés rajztanfolyamot, még rajzolni is képes lettem.
  • ·         Újabban pedig a könyvtárosi munkába ástam, ásom bele magam.

S ha az életem egy vonathoz hasonlítom, mert olyan is volt, hogy kisiklott, és időbe telt, míg visszatértem a sínekre, akkor ez a vonat most ugyancsak szuper sebességre kapcsolt, hiszen jönnek-mennek az állomások.
Új munkahelyek, új és érdekes tevékenységek, ahol kipróbálhattam és megvalósíthattam magam, de még mindig van mit tanulni, megélni, megtapasztalni.
Mindig vidéki lány voltam, ráadásul hegyek között érzem jól magam. Bár nem tagadom, hogy a tengerpart is fontos olykor-olykor.
Emlékszem mekkora élmény volt állni az Atlanti-óceánban, fürödni a Földközi-tengerben.  De egy év után már nem volt akkora nagy dolog. Megszokottá vált, hogy lejártam úszni a tengerre.

Most hiányolok sok mindent, de mindig megismerek valami újat.

Számomra új a városi élet, ami szerencsére ebben a két városban nem is igazán olyan, mint amitől féltem. Már magabiztosabban közlekedem azokon az utakon, amiken járok, de még néha ódzkodok, hogy elmenjek autóval egy-két helyre, mert nem tudom, hogyan és hol lehet parkolni, mert Dunakeszin parkolni - hát az nem egy leányálom. Már jártam az SZTK-ban, Okmányirodában, tudom hol a posta, hol lehet lottót feladni, hol jó az üzlet, stb. Auchanban még nem jártam egyedül, de majd az is bekövetkezik. Már találtam közösséget, ahol jógázhatok, már voltam is egyen, most épp izomlázzal küzdök, próbálok egy másik fajta tornát is hamarosan.
Voltam óvodában és iskolában az unokáimért, illetve vittem őket. Szokjuk a három generációs együttélést. Amennyire tartottam tőle, most élvezem, hogy a lányommal személyesen sok mindent meg tudunk beszélni, és mindennap ölelhetem az unokáimat is.
A mottóm, hogy „Semmi sem történik véletlenül”, most is fontos számomra, hiszen úgy fogok fel mindent, hogy ennek így kellett alakulnia.
Dunakeszit már kezdem feltérképezni, Fótra majd később kerül sor. Hiszen ott még jobbára csak este és éjszaka tartózkodom. Hétvégére még irány Parád, de majd az is gyérülni fog.
Számos könyvet fogok meg minden nap, s ez sem véletlen. Amennyire tehetem, itt is sokat olvasok.
Most a számokat elemzem egy kicsit.

A munkahelyem és a lakóhelyem is 6. szám alatt található. Na, ez sem véletlen.
6. szám alatt nem laktam még sehol. Az interneten az alábbiakat találtam a 6. házszámmal kapcsolatban. Általános, de van benne némi igazság.

A 6-os szám az eleganciát, a szépséget, a szeretetet szimbolizálja. A 6-os otthon lakói kedvesek, szeretnek barátkozni, vendégeket hívni, beszélgetni.
Szép műalkotásokkal rendezik be az otthonukat. Fontos, hogy napfényes és világos legyen az otthon, egy télikert is szépen mutat.
A meleg, pasztell színeket kedvelik (barna és sárga árnyalatai).
A bútorok esetében a kényelem és az elegancia is lényeges.
A 6-os a gondoskodást, a szeretetet és a szerelmet szimbolizálja. Kedvez olyan tevékenységeknek, ami az öt érzékszerv kielégítésével kapcsolatos, ami esztétikumot és harmóniát visz az emberek életébe. Hiszen a 6-os maga a művészet, a béke, a megértés és a szeretetteljes együttlét. A 6-os rezgése szeretetet, egyetértést és szépséget visz az ott lakók életébe.

Akik a 6-os számú házban élnek, azok gondoskodást, törődést érezhetnek, ám a határokat muszáj meghúzni! Ugyancsak fontos, hogy néha pihenj, mert ez a hely arra csábít, hogy folyton a maximumot hozd ki magadból.

A bizalmat nehezen osztogatjuk, a jelenlegi otthonod azonban mégis azt tanácsolja most neked, hogy tedd félre a bizalmatlanságot és a gyanakvást. Virágzás vár rád, ha nem habozol, és praktikusan cselekszel. Magasabb helyekről kapsz segítséget, ezt becsüld meg. Óvakodj a haszontalan dolgoktól, és koncentrálj saját fejlődésedre. Szíved vágya teljesül, amit igazán szeretnél, az a tied lehet. Az aggodalmaskodás, akadékoskodás merő időpocsékolás. Ezzel csak hátráltatod a boldogulásodat.

A 6-os rezgése a saját sorsszámomat erősítheti, gyengítheti is. Az mindenesetre igaz, hogy a rezgésszint is más, mint Erdőtelken, vagy épp Parádon. Nekem is fel kell venni egy bizonyos tempót, vannak, amik nálam is erősek voltak a falusi szinthez képest, ez itt nem érződik annyira.
Meglátjuk, lehet, hogy hamarabb városba kellett volna jönni.
Kezembe akadt Dan Millman: Erre születtél c. könyve, amiben a 6-hoz az alábbi feladatot rendeli.
„Mindenben és mindenkiben felismerni a magasabb rendű transzcendens tökéletességet, és magasztos eszmékre törekedjenek, miközben elfogadják önmagukat és embertársaikat jelenlegi állapotukban.”

Hogy maradjak a számoknál. Bár 2020 van, és ezt már elemezgettem, mégis 2019 szám jön minden nap még elém. Ha ezt angyalszámos megfejtéssel nézem.

201 = Tisztán hallod az isteni útmutatást. Higgy magadban, légy szilárd, és vidd véghez, amit hallasz.
9 = Isteni életterved azt foglalja magában, hogy képességeid, szenvedélyeid és érdeklődésed által szolgáld a világot.

Igyekszem figyelni a jelekre. Sajnos még mindig nem elég jó a kommunikációm a más diemenziókban lévőkkel, de érzem, hogy karácsony óta, amikor meghoztam a döntést, hogy városba költözöm, mennyit segítettek.

Az új lakásban ismét álmodom. Kettőt már le is jegyeztem. Ennek részben az is oka, hogy visszakaptam azt az álomfogót, amit még Floridában kaptam egy indiántól.

·         Volt, hogy csak arra emlékszem, hogy a volt párom volt az álomban, aztán több éjszaka is macskák.
·         Majd pedig egy különleges tüzet láttam, ami egy polc felett égett, míg alatta a polcon minden épségben maradt.
·         Legutoljára pedig ismét John Bon Jovi volt az álomban. Tavaly júliusban is részese volt egy álomnak, akkor a koncert miatt nem is csoda. Már nem tudom a számát, hogy a kilencvenes évek eleje óta hányszor volt álmaim szereplője, de száznál biztos több. Viszont azt már tudom, hogy ez nekem mindig egy jel, s ami érdekes, mindig egy érzet marad meg bennem az álom után. Talán az őrangyalom, talán a belső énem kommunikál így velem, üzen, mert valamiért, ha részese az álmoknak, azokra valamennyire emlékszem.
Az éjjel egy magas ház egyik helyiségében zsúfolódott össze sok ember, és valamilyen ár levonulására vártunk. Próbáltam a lábam felpóckolni egy asztalra, ha jönne a víz, ne legyen a padlón. Sehogy se fértem el, és megkérdeztem Johnt, hogy ülhetnék-e mellé a kanapéra. Megengedte. A lábaink egymás mellett voltak az egyik asztalon. Hamarosan jött az ár, de a helyiségen gyorsan átment, épp csak a bútorok alját súrolta. Az ár elkanyarodott, és nagy szájú halakat láttam benne, mint régen egy filmben láttam, talán nagyra nőtt piranhák. Utána felálltunk, s mindenki indult valamerre. Az álomban John átkarolt és így mentünk, és én nagyon biztonságban éreztem magam. Amikor felriadtam, ez a biztonságérzet maradt meg bennem. Az tény, hogy nagyon vágyom rá… mert minden bizonytalan az életemben még mindig.
Néhány óra múlva meg egy számot láttam egy papírlapon. 650.000, hogy ez forint, vagy más, azt nem tudom.
Azt hiszem, hogy most kell egy kis álomfejtés is.
A tűz és a víz nagyon fontos szimbólum JBJ mellett, aki híres ember, rockzenész, színész, sztár. S nekem a zene miatt az első számú kedvencem.
JBJ – azt jelzi, hogy ismerem a saját énemet, s talán tudatosul bennem, hogy a szerep, amit életemben játszottam, nem is az, ami igazán szívből jön. Lehetőséget kaptam, hogy új személyiséget alakítsak ki önmagamban. Ez telitalálat, mert akárhányszor volt álmaim szereplője, mindig alakítottam egy kicsit magamon… Ez nem véletlen, az biztos.
Tűz – mivel csak a lángokat láttam, de nem tettek kárt semmiben, már ez is lehetetlen lenne a valóságban, szerintem is azt jelenti, hogy tudatában vagyok a tűz által felszabaduló energiának. Valóban nagyon érzem az energiákat mostanság…
A tűz a megtisztulás szimbóluma, a tűz éltető és teremtő erejét saját hasznomra tudom fordítani.  A spirituális erő és átalakulás új tudatát szimbolizálja.
Víz áradás – a kaotikus oldalamat vetíti elém. A víz is a tisztulást jelképezi, és főként érzelmi, női dolgokhoz köthető.  Az élet ereje, a spirituális újjászületés. A saját lelkiállapotunkat jeleníti meg.
Halak – nagyszájúak. Egyes álmoskönyvek szerint jó keresetet jelent. A halak az érzelmi oldalunkkal teremt kapcsolatot, lehetőség a kollektív tudathoz való kapcsolódásra. Olyan spirituális hatalmat jelentenek, amelyek csak egy bizonyos ideig állnak a rendelkezésre.
Asztal, kanapé – biztonság, stabilitás utáni vágy. Döntéshozatali képesség, spirituális törvények. Ez is igaz.



Nincsenek megjegyzések:

KIEMELT BEJEGYZÉS

A világ tényleg annyi, amennyit látunk belőle? - 'SEMMI SEM TÖRTÉNIK VÉLETLENÜL!'

A világ tényleg annyi, amennyit látunk belőle? - 'SEMMI SEM TÖRTÉNIK VÉLETLENÜL!'

Népszerű bejegyzések