Mint már jeleztem, tanulom az írást, mint mesterséget egy ideje, és érzem is, hogy sokat fejlődtem, de mindig találok valamit, ami új dolog és sok mindent újra gondoltat velem.




Most azt olvastam, hogy kétféle irodalom létezik, a lírikus és a vizuális. Ennek jegyében vettem górcső alá az írásaimat. Tudjuk, hogy nagyon szép a magyar nyelv és milyen sokat lehet kifejezni vele.
Mégis, mikor az első könyvemet írtam, egyik ismerősöm, aki elsőnek olvasta, lektorálta, szóvá tette, hogy miért nem használok idegen szavakat. Egyik helyen, ahová javasolta, be is építettem egyet, és azt a mondatot ma sem érzem sajátomnak. Nem tartottam már akkor sem jó ötletnek és nem tartom ma sem, hogy teletűzdeljek egy írást idegen szavakkal. Szerintem attól nem több egy író, ha nyakra főre olyan kifejezésekkel rakja tele a művét, amihez szótár kell. Ugyanakkor arra is felfigyeltem, hogy már nem használok olyan kifejező leírásokat, hogy több mondatban fejtem ki, hogy mi hogyan néz ki, stb.
Az irodalom megítélésénél tesznek egy nagy különbséget, hogy valami szépridalom vagy ponyva. Azt is tudom, hogy egyre kevesebben olvasnak tényleges szépirodalmat, ahol több magyar szót használnak. Azt olvastam, hogy egy átlag magyar mindössze 3200 szót használ, a költők, írók, valamivel többet.
Igazából olyan műfajok kerültek manapság előtérbe, amik régen még nem voltak igazán. Mivel én scifin, krimin, kalandregényeken nőttem fel, ezért azt hiszem, hogy kicsit meghatározó lett, amikor kerestem a saját stílusomat. Az első könyvem szociográfia volt, ami nagyon feküdt, mert imádok kutatni, elemezni, megfigyelni, megtapasztalni dolgokat. CSakhogy ez csak egy szegmenst érdekelt. A második könyvem egy blogregény volt útleírásokkal, másfél évem története, amikor nagy döntéseket hoztam, s kitárult előttem a viág, és a saját tapasztalataimon keresztül üzenek benne másoknak, hogy minden rajtunk múlik, s mivel párkeresésem, párratalálásom története, ez is egy szegmensnek szólt.  Mind a kettő önéletrajzi ihletésű volt, s keményen meg kellett tapasztalni, hogy ez némelyeknek tetszett, némelyeket pedig taszított, irigylésre késztetett. A harmadik könyvemben álmokból írt novellák, szösszenetek és a verseim kaptak helyet. Valójában mindegyik kísérlet volt, hogy el kezdtem az írással foglalkozni, s kerestem a helyemet, gyakoroltam, tanultam. S azt mondtam, hogy ezektől a könyvektől még nem lettem író. A kötetkező két könyvem regény lett, és igazán nagyon hálás vagyok érte, hogy képes voltam ilyent is írni, és mintha valami, vagy valaki vezette volna a kezem, mind a két könyv hasonló stílusú lett, írás közben éreztem, ahogyan alakul nálam a stílus és formálódik a könyv. Nem igazán ragadtam bele egy skatulyába sem, ha mégis tennem kellene valahová, akkor azt mondanám, hogy misztikus kalandregények lettek. Biztos vagyok benne, hogy sokban az álmaim vezettek ebbe az irányba. A  héten néztem meg az Indiána Jones 4-et, és megállapítottam, hogy az én regényeim is hasonlók... Valószínűleg olyan filmen megállnák a helyüket.
S az van, hogy képekben látom a könyvet, tehát magam is a vizuális irodalom irányába mentem el.
A lírában olyan stílus, kifejezések vannak, amiket a ma embere nem nagyon ért meg, mert számára ismeretlen szavak vannak benne, pedig azok bizony igazi magyar szavak, s az az anyag, amit olvastam, azt javasolja, hogy minek is használnának az írók sokkal több szót, mint amiket az olvasók megértenek.
Nos ez elgondolkodtatott. A párom nagy könyvolvasó, de nála is megfigyeltem, hogy a sima leírásokat, amiben nincs akció, nincs cselekmény, ami viszi a könyvet, azokat egyszerűen átlapozza. Mind a két könyvemet rekord idő alatt elolvasta, s magam is. Először el sem akartam hinni, hogy azt tényleg én írtam, és hiába a gépben olvastam, nem tudtam megúnni, míg a végére nem értem, hiába tudtam, mi lesz a vége...
Nagyon jó lenne, ha végre az utamba jönne az a kiadó, aki felkarolja ezt a két regényt, és valóban eljutna a könyvesboltokba és az emberekhez... mert attól, hogy misztikus regény, sok üzenete van, amiket szereplők szájába adtam, ahogyan láttam Coelhonál vagy Wass Albertnál...Mind a kettőt úgy zártam, hogy akár folytatást is lehet írni hozzá...
Úgy gondolom, ha nem magunknak írunk, akkor az írásainknak üzenete van, még ezeknek a blogoknak is. Többször is kiveséztem azt, hogy egy írásból mindenki mást és mást tud kiolvasni, jó lenne tudni, hogy ha könyv lesz belőle, mit olvasnak majd ki belőle mások...
Úgy döntöttem, hogy ezeket nem teszem fel a netre, bár voltak belőle részek az elején, de töröltem őket, mert akkoriban még azt hittem, hogy csak novella lesz belőle, de több lett szerencsére... Most könyvként vizualizálom őket. Az első három könyvnél minden úgy volt, a borító is, ah ogyan én elképzeltem, most a borítót még nem látom... ezt talán most nem nekem kell majd kitalálni. :)