Mostanában azt vettem észre, hogy jönnek a jelek, és a lehetőségek is az életembe. Amire szükségem is van.
Most bloghelyet váltok. A régi már nem tölt be sokszor és csak lassan, s sajnos nehezen is szerkeszthető. Már érzem egy ideje, olyan, mintha nem lenne gazdája a blogger.hu-nak...
Ez az oldal pedig nem ismert, bár a másik bloghely problematikája miatt néha itt is írtam, azonban itt nem igen találok olvasókra, de a régi blogom olvasói is eltűntek, hiszen eléggé elhanyagoltam az írást, mert a magyarországi újrakezdésem volt az első, és még mindig a saját életem a téma.
De még is csak kell egy hely, ahol kiírhatom magamból, amik kikívánkoznak, amiket, ha nem tudok elmondani senkinek, elmondom mindenkinek - s talán lesz majd, akikhez el is jut...
A korábbi blogbejegyzéseim főként az önbizalommal, energiákkal voltak kapcsolatosak, hiszen most ezek foglalkoztatnak a jelenlegi elég nehéz helyzetemben.
Ebben a korban az állást keresni nagyon nehéz. A legtöbb helyen válasz nélkül hagynak, s ha látják a koromat, meg sem nézik. Nem érdekel senkit, hogy én még aktív vagyok, és becsületesen és jól végzem a dolgomat. Mindennapos pofonok, kudarcok ellenére még is pozitívnak maradni és bízni a jobb jövőben- ez az igazi kihívás, és nagy feladat.
Amikor végig gondolok néhány korábbi epizódot az életemből, feltettem magamnak a kérdést, hogy egyáltalán voltak olyan dolgok, amiket jól csináltam? Sikerült letenni az asztalra olyan dolgokat, amik másoknak hasznosak, amik előre mozdítottak valahol valamit?
Egy kicsit most visszautazok a múltba, és próbálom megérteni, hogyan tudnám elengedni azokat a személyiségbeli negatív beidegződéseket, amelyek a múltban értek, és most ezek blokkolnak, mert nehéz újra bízni az emberekben, hinni abban, hogy végre elfogadnak,
a munkámat elismerik, megbecsülik, értékelik és megfizetik.
- Nehéz gyermekkor, ahol nem kaptam szeretetet. Lány létemre azt plántálták belém, hogy szegény palóc gyerekként nincs esélyem másra, mint, hogy a földeken dolgozzak, gyerekeket szüljek, és a tűzhely legyen az egyetlen kikapcsolódásom. S erre én mit tettem? - eltértem a palócok női besorolásától. A szüleimnek még csak néhány elemi iskolájuk volt, én meg első generációs értelmiségi lettem a saját erőmből. Nem támogatta senki, se a családom, se a munkahelyem. Mindig próbáltam anyámnak megfelelni, ami haláláig nem történt meg. Legalább is, sose éreztette velem, hogy szeret engem, és örül, hogy vagyok neki. Az elmúlt félév gyász időszakában volt mit elengednem és megbocsátanom.
- Általános iskolában - mivel szegény szüleim voltak, s mert bodonyi voltam, sosem voltam egyenrangú a társaimmal, hiába teljesítettem jól. Pl. engem nem vittek táborba, nem kaptam meg a megérdemelt jegyeket, vagy a nekem szánt jutalomkönyvet is egy hasonló nevűnek adták át... - De én akkor is jól tanultam. Viszont sosem voltam kitűnő, ha másból nem, testnevelésből kaptam 4-est, nehogy már...
- Középiskola. Nem emlékszem sok pozitívumra, mert ott is kiközösítettek. A vidékieket ott is lenézték... - én meg tettem a dolgom. Iskolarádiót indítottam be, filmklubot szerveztem a város középiskoláinak, két havonta Bp-re szerveztem bennmaradó kollégistáknak buszos utat színházba, operába. Sakkoztam az EGER SE-ben, és mindenki irigyelt, hogy nekem este 20.15-ig volt kimenőm, míg másnak csak 15.15-ig. Még suliba jártam, de már szerveztem az első diszkókat, bálokat a parádi Kakukkban. (1970-es évek második fele)
- Házasság, közélet. 21 évig sulykolták belém, hogy nem vagyok jó se nőnek, se feleségnek, se anyának. Ezt egy idő után el is hittem. Míg aztán elegem lett. Visszatértem a szervezésekhez. "Falumenedzserként" rengeteget tettem Bodonyért. Kulturális, civil és idegenforgalmi területen. 1994 és 2008 között kb. 50-60 pályázatot nyertem. Alakítottam 8 civil szervezetet, rendezvényeket indítottam el, segítettem a néptáncosokat, helyi újságot szerkesztettem, addig lobbiztam, míg meg nem lett vizesblokk a kultúrházba, két lábon járó ügyintézőként segítettem a falu minden lakójának. Főiskolára mentem, elváltam. A sok munkámat oké, hogy nem köszönték meg, de már akadályoztak, és ártottak is... elhagytam a falut. Senki sem lehet próféta a saját hazájában.
- Munkahely - iskola 20 év. Az is önbizalomromboló, ha a pedagógusok lenéznek, azt éreztetik, hogy nem érek fel hozzájuk. "Tudod mi a különbség köztünk - 1 meg 2 diploma." közben meg egy papírt sem tudott néhányuk megfelelően kitölteni, vagy összedugni a tv-t a videóval. Mindenért, "Magdi segíts." S én mindenkinek segítettem. Jól meg lett köszönve... elmenekültem onnan is.Tisztelet a kivételnek!!!
- 4 év külföld, pihenés után a sors ismét visszatett arra az útra, amit elhagytam. Semmi sincs véletlenül. De ismét csak az emberi rossz indulat, irigység, gyűlöletet, lebecsmérlés, akadályozás, ellehetetlenítés volt az osztályrészem. Pedig közmunkában 1 év alatt megtripláztam a látogatottságot, bevételt Parád 3 kiállítóhelyén. Kiállításokat kezdtem el szervezni, elindítottam a Tájházak napját, amit parádiak fel is jelentettek. Majd a Kecskeméti Táborban is jól mentek a dolgok, ameddig ott voltam, becsületesen és jól végeztem a dolgomat, de ott sem kellettem tovább, mert útban voltam valakiknek, akik zsebre akartak dolgozni. Majd következett a Mátra, ahol úgy érzem, jól teljesítettem, ott is fellendültek a dolgok, de anyagilag korábban se nagyon érte meg, s úgy alakult, hogy már nem volt lehetőség főállásra ott. Parádon is ismét próbálkoztam - közösségszervezéssel. 2 közösségemet szétverték, próbáltak ellehetetleníteni és rossz híremet keltették. Pedig nem ártottam senkinek, emberekkel beszélgettem, idegenforgalmi kutatást végeztem, tanulmányt írtam, majd a Tegyünk Parád Kincseiért közösséggel adománygyűjtésbe kezdtünk, és információs táblákat készítettünk, QR kód rendszert dolgoztunk ki, és együttműködve a BNPI-vel, Egererdő Zrt-vel a tanösvényt is bővítettük. Ez az önkéntes akció országosan elég nagyot szólt, de a helyiek körében ez is másképp sült el. Az idegenforgalom kicsi szegmensében igyekeztem turistákat tájékoztatni, Parád jó hírét vinni...
- Szültem és felneveltem két csodálatos gyerekeket. Már 4 unokám is van.
- Írtam 7 könyvet, és folyamatosan döntöttem lefelé azokat a falakat, amiket magam köré emeltem, és végre elindultam világot látni, és teljesíteni az álmaimat.
A kérdés az: Mit csináltam jól életemben?
Visszaemlékezve úgy gondolom, hogy sok mindent. Persze nekem is vannak hibáim, mint mindenkinek, de ennyi nehézség, támadás, megélés közel 6 évtizeden keresztül - talán több karmát is ledolgoztam.
Ez a sok megélés megedzett. S bár ízig-vérig lelkes közösségi ember vagyok, azt hiszem nem sok embert engedtem magamhoz közel.
Olyan nagyon vágyom a szeretetre, de még sem tudom kellőképpen fogadni, és magamat sem elfogadni, és ez mind azért van, mert ez a sok rossz tapasztalat nem engedi.
Most elhatároztam, hogy ezeket a rossz tapasztalatokat, félelmeket, hogy megint így járok, akár mit és akármilyen jól is csinálok - ELENGEDEM!
Bármennyire is nehéz, ezt ebben az évben megteszem.
Kell, hogy az életem változzon.
10 megjegyzés:
Szia Lena, régen jártam nálad, ahogy látom, a helyzet nem sokat változott az évekkel ezelőttihez képest. Legfeljebb annyiban, hogy többszörös nagymama lettél, amihez szívből gratulálok. Ha jól érzékelem, továbbra is elégedetlen vagy a sorsoddal, holott régóta tudatosan dolgozol rajta, hogy jobb legyen. Nem is értem, miért nem sikerül. Bár az is igaz, az élet tengerén valamennyien benne ülünk egy vitorlásban, aztán amerre fúj a szél, arra sodrodunk..., hogy ilyen költőin fejezzem ki magam. A fene bánja, csak a vízen maradjunk. Üdv.: Prédikátor
Szia, köszönöm, hogy itt jártál. A helyzetem a blog óta is csak rosszabb lett... ez részben karma, vagy ki tudja. Nekem ezeket meg kell élni...
Kedves Léna!
Régóta követem a blogodat, és itt is olvasni foglak. Az utóbbi hónapokban megtapasztaltam, hogy milyen irigyek és rosszindulatúak tudnak lenni az emberek... valóban, ezeket a negatív érzéseket el kell engedni. Hinni kell magunkban, hogy jó úton járunk. Nem mindenkinek fog tetszeni, de ha az ember nem inog meg a hitében, hanem kitart mellette, akkor minden negativitás elszáll, lepereg.
Remélem, beválik neked az új (régi) hely. Maradok hű olvasód.
Szeretettel, Zsu
Szia Zsu, köszönöm, hogy olvasol. Sajnos nagyon nehéz most nekem, az írás sem lesz gyakori, de biztosan kijövök ebből is.
Ha a karmán múlik az más... mindenesetre olyan dolgokon sikerült életed során változtatnod, ami csak keveseknek sikerül. Lehet, hogy még nincs itt az ideje, és ha majd nem görcsölsz, összejön.
A kislányom hasonló korosztály és hasonló a véleménye a pasikról, mint neked, amiről az egyik posztodban olvastam. Elvált, a gyereke kiröpült a fészekből. Ő akaratlanul folyton ugyanabba a férfitípusba botlik, aki egy idő után szeretne oda költözni hozzá, a lányom pedig senkivel nem akar összeköltözni, senkire nem akar főzni, takarítani stb. és akkor itt a vége, fuss el véle... jöhet a következő. Neki azért is nehezebb, mert a betegsége kímélő életmódra készteti, nem stresszelhet, így tudja karban tartani. Én meg örülnék, ha lenne egy stabil kapcsolata, aki egzisztenciális is ott tart, ahol ő.
Na, pár év múlva majd visszanézek, hogyan kódoltad át a karmádat.
A pasik nálam most az utolsó helyen vannak. Amit most meg kell tapasztalnom, azzal nem lehet terhelni senkit, bár talán könnyebb lenne, ha nem lennék egyedül.
Munka nélkül, ellátás nélkül, végrehajtás alatt vagyok. Ha túl élem, talán pár év múlva olvashatsz, de az is lehet, hogy nem...
Az én erőm is véges.
Mindenkinek jól esik, ha a gondjait megoszthatja valakivel, ne zárkózz magadba.
A spiritualitás lelkierőt ad, tehát túl fogod élni és újra építed az életed!Ne süllyedj apátiába, mert az már igazán nem hiányozna, hogy összestresszelj valami betegséget. Hasonló helyzetben a háború utáni nemzedékre szoktam gondolni, ők nagy túlélők volt. A szüleim is mindig azt hajtogatták, "olyan nincs, hogy ne legyen valahogy". És tényleg... Ma úgy mondjuk, mélyszegénységben éltünk, képzelheted, amikor döngöld föld volt a padló abban a kunyhóban, amit apám hulladékból tákolt. És kijöttek a gödörből, szép és hosszú öregségük volt, megalapozták az utánuk jövő három nemzedék életét, egyikünknek sem kellett albérletben kezdenie.
Lénácska próbállak vigasztalni, egy kis erőt küldeni. Hátha, ki tudnád bérelni a lakásodat, utána néztél, milyen lehetőségek jöhetnének szóba?
A házat már mindenképpen elveszítem. Már minden utat próbáltam. Most még munkám sincs, minden kilátástalan, de mégis hiszem, hogy ez is egy átmeneti állapot, amit meg kell élnem. Nem könnyű, de minden nap dolgozom azon, hogy a hitem megmaradjon...
Munkát fogsz találni, amiatt ne aggódj. Lehet, hogy helyileg nem ott, ahol szeretnéd, nem a szakképesítésednek megfelelőt, de most több az üres állás, mint pár éve. Bénítóan hat rád ez a helyzet, amit megértek, de ahhoz, hogy továbblépj, ebből a sokkos állapotból ki kell jönnöd, ezt te is tudod.
Vigyázz magadra, mert a családodnak is nagy szüksége van rád. Majd meglátod, jobbra fordulnak a dolgok. A blogomon vagy a https://www.facebook.com/ilona.vegh megtalálsz, én is figyelni foglak.
Munkát fogsz találni, amiatt ne aggódj. Lehet, hogy helyileg nem ott, ahol szeretnéd, nem a szakképesítésednek megfelelőt, de most több az üres állás, mint pár éve. Bénítóan hat rád ez a helyzet, amit megértek, de ahhoz, hogy továbblépj, ebből a sokkos állapotból ki kell jönnöd, ezt te is tudod.
Vigyázz magadra, mert a családodnak is nagy szüksége van rád. Majd meglátod, jobbra fordulnak a dolgok. A blogomon vagy a https://www.facebook.com/ilona.vegh megtalálsz, én is figyelni foglak.
Megjegyzés küldése