Emelkedett hangulat

Úgy néz ki, hogy az életem folytonos hullámvasút.

Számtalan mélypontból jöttem már ki, s remélem, hogy a legutóbbiból is épp felfelé tartok. Anyum halála, 4,5 hónap munkanélküliség és a végrehajtás után úgy néz ki kezdek megint felpörögni. Lett végre új munkahelyem, szeretem, amiket végzek, és lehetőségek jönnek az életembe, amikkel igyekszem élni. 

•          Hétvégén lezajlott egy rendezvény, a Kastélynap Erdőtelken, ami után még ki sem pihentem magam, s lelkileg még mindig van hatása. Újra visszatértem a szakmába, ahogy egy régi ismerősöm fogalmazott nem rég. Igen, valóban jó volt pörögni, jó volt kommunikálni a művészekkel, és figyelni sok mindenre… S a múlt héten kijött az új helyi újság első száma, amit én szerkesztek.
•          Hétfőn este pedig volt egy kicsit előrehozott éjszakai túrám. Intézetes gyerekeket vittem, akik sérültek, sokan autisták voltak.

          Folyamatosan az a gondolat zakatolt a fejemben, hogy szeretethiány.
          S nem tudom, hogy nekik volt nagyobb szeretethiányuk, vagy nekem. Bújtak hozzám,            simogattak, ölelgették, fogták a kezemet, kérdésekkel bombáztak, s mindig ismételgették          mikor megyek megint hozzájuk. Empatikus vagyok, és nagyon átjöttek az érzéseik, de az is          biztos, hogy ők is megérezték, jobban, mint az átlagemberek, hogy én is nagy szeretethiányban            szenvedek.

•  ·      Szerdán pedig elindultam Bon Jovi koncertjére szervezett utazással Bécsbe. Egyedül, egy ismerősöm sem jött, bár internetes csoportokban kommunikáltam, és megnyugodtam, hogy vannak még rajongók rajtam kívül, szép számmal. Hosszú út, sok várakozás, de megérte. Életem egyik legnagyobb élménye volt.55.000-en egy stadionban. Ismét egy pipa a bakancslistámon. Az utóbbi időben jó néhány pipát tettem. Lehet, hogy az ember számára, ahogy telnek az évek, fontossá válik, hogy az álmait valóra váltsa. John hangja valóban nem jött már be, de a hangulat, a zene, az egész olyan élményt adott, amit nem felejtek el egy hamar. Szóval a Bon Jovi zenéje még biztos a fülemben cseng egy jó ideig. A számok alatt újra éltem néhány élethelyzetemet is. A Bed of Roses alatt láttam magam egy bodonyi rendezvényemen, amikor a színpadon felkonferáltam a tűzijátékot 2000. augusztus 20-án. S rendezői jogom folytán persze ez a dal ment a tűzijáték alatt, melyet egy DJ ismerősöm kicsit meg is hosszabbított. S az általam szervezett discókban 2000-ben és utána, ha meglátott a DJ, már nyomta is az It’s my life-t.  2002-ben rongyosra hallgattam a Crush-t. De meghoztam a hatására életem egyik legnehezebb döntését, eldöntöttem, hogy elválok és be is adtam a válópert. S még számos emlék, amikhez bizony a Bon Jovi zenéi köthetőek, mert a legtöbb mélypontomról ez a zene, dalok hoztak fel, mint talán most is.Találtam egy jó videót, amit egy magyar fiú készített, és Bon Jovi most egy magyar lányt vitt fel táncolni a színpadra... Hajrá Magyarok, hajrá Todi!
• 
  

    

•   Szombaton a szálloda vendégeit viszem túrázni.
•  Vasárnap kapom az unokákat egy jó hétre, de vasárnap este vár még rám egy koncert. Irány Mezőkövesd, Uriah Heep, ahová a lányommal megyek. Ezt is meg kellett élni…

        Szóval unokás hetem lesz, ami alatt megint jobban lefáradok, mint ennyi minden egyéb  mellett,          viszont a szeretet mindennapos lesz majd.

             Egyik hangulatból esem a másikba, és a sok hatás remélem azon a szinten tart egy jó darabig,             ahol most érzem magam... kicsit olyan, mintha a föld felett lebegnék... emelkedett hangulat...