Ismét vannak álmaim, amelyek novella után kiáltanak. Ma reggelre azt álmodtam, hogy le akartam játszani Bon Jovi: It's my life c. dalát egy régi cd lejátszós rádión. Raktam be a cd-ket, és nem volt sehol. Pedig nincs válogatás, nincs cd Bon Jovi nélkül, és nem értettem hová tűnt. Persze fél álomban eszembe jutott, hogy a pendrivon a kocsiban, és a telefonon is ott van, de akkor már felébredtem.
Magyar fordításban azt jelenti az „ az én életem”. Ja. Aki ismer,
tudja, hogy mennyire fontos nekem a Bon Jovi zenéje és ez a dal is. Sosem
felejtem el, hogy amikor diszkót szerveztem, s a diszkós meglátott kb. 2000-ben, már nyomta
is ezt a dalt, pont úgy, mint az általam szervezett bálokban a zenészek a Republikot
küldték nekem.
Ezek a múlt morzsái már, és én folyamatosan engedem el a
múltat, a jókat is, mert kell a hely az újnak.
Reggel persze első dolgom volt, hogy háromszor hallgattam
meg a dalt egymás után. Az első gondolatom az volt, hogy akkor most mi van, nem
az én életemet élem, nem az én kezemben van a gyeplő?
Sokszor vettem már a kezembe a sorsom, sokszor kezdtem a
nulláról az életem, s az, hogy miért kerültem bizonyos helyzetekbe, az a karmám
része is.
A nagy váltás (lakóhely és munkahely váltás) után és a
pandémia idején magamba fordultam, sok mindent átértékeltem, mégis sokszor
éreztem azt, hogy elakadtam, nincs az a lelkesedés, amiket a munkáim során
éreztem, viszont a jelenlegi helyzetek megértették velem, hogy megint mást kell
majd csinálnom. A kérdés továbbra is az, hogy mit????
Nem sok dolog van, amiket életem során ne próbáltam volna
már ki, ezek által olyan tapasztalatokra, élményekre, tudásokra, kapcsolatokra
tettem szert, amit, ha nem váltok gyakran, sosem élem át. Ha belül azt éreztem,
hogy jó a helyzet, nem akarnék változtatni, a sorsom azonban tett róla, hogy
megtanuljam, elfogadjam, hogy a változás fontos. Minden helyzetért, ami az
életembe jött, hálás voltam, és megköszöntem, és teszem ezt most már minden
nap.
Ez az év fontos számomra, mert letelt egy 18 éves ciklus és
kezdődött egy új, s most kellene tudnom, hogy mit is kellene csinálnom, s még
mindig nem tudom. Teszem a dolgomat, dolgozom még a nyugdíjig, és valószínűleg
utána is. Jó volt új helyre költözni, új ismerősökre találni, újféle élményeket
megélni.
Egy biztos, ismét változom. Lejjebb vettem a gőzt. Már nem
akarom a világot megváltani, nem akarok minden áron közösségeket létrehozni,
nem akarok mindenkinek megfelelni.
Igyekszem örömöt, boldogságot találni minden napban, minden
kis dologban. Elfogadni magam, testem, lelkem változásait. Elengedni mindent,
ami már nem kell része legyen az életemnek.
Tévében csak filmet nézek, ha nézek. De az internetről csak
eljutnak hozzám a világ hírei. Szomorú vagyok, sok emberrel együtt érzek.
Régebben nem tudtam sírni, manapság, könnyen elérzékenyülök. A világ is
változik, nem lehet megállítani. Ami a legfurcsább nálam, hogy azok a tanok,
amik által elindultam az önismeret útján, azok már nem érdekelnek, a
többségének már nem is hiszek.
Lehet, hogy tudatomra ébredtem, de még épp csak kicsit, és
most azt érzem, hogy nem tudok én semmit a világról, az igazi valóságról. A sok
könyv, amiket olvastam a témákban, már nem szólítanak meg, úgy, mint régen.
Vajon hová fajul a világunk? Számos lehetőség adott, de hogy
melyik lesz, az bizony az embereken is múlik. Most olvastam egy érdekes
lehetséges jövőképet egy regényben. Bármilyen agymenésnek tűnik is, fejbe
kólintott, hogy még ez is megvalósulhat.
Ha anyum még élne, az orrom alá dugná az Utolsó óra c.
könyvet, amit rongyosra olvasott. Éljük a leírtakat. Természeti katasztrófák,
víz, tűz, klímaváltozás, földrengések, tömegbalesetek, covid, mesterséges
intelligencia, 5G, politika, háborúk, vallási ellentétek, ember embernek
farkasa, gyűlöletkeltés stb. azt sejtetheti tényleg, hogy vége lesz valaminek.
A világnak? Annak nem igen. De a Föld megérett, hogy változás legyen, mert ez
nem mehet így tovább.
Fel kellene ébrednie az emberek nagy többségének, mert ha
hagyjuk, hogy azt tegyenek velünk, amit akarnak, akkor olyan lehetséges
disztópia lesz, ami senkinek sem lesz jó.
Mindenki maga dönt a sorsa felől. Egy 11 éve írt versem jutott eszembe, melyet szintén álmok ihlettek, akkor még Ibizán éltem.
KÁOSZ ÉS MEGVILÁGOSODÁS
KÖD
áztatta
kihalt állomáson
KÉRÉSLISTÁK
kisiklott vonatai hevernek.
Naptalan, végtelen égen
VÁGYAK
lemerült repülőgépei lebegnek.
Sötéten háborog a tenger,
GONDOLATHAJÓK
vitorlája reccsen.
AKARAT
uraság a
KÉTELY
vizében úszik,
VÁGY
asszonya is félve utána ugrik.
TORNÁDÓ, CIKLON,
HURRIKÁN
viharosan tombol.
Elmossa, kidönti, mi útjába kerül,
A SZÍV
még harcol, pumpál végtelenül,
ám szenved, akár a
FÖLD
hol
HÁBORÚ
dúl.
Az
EGÓ
remeterákja
keres egy csigaházat.
Meglelve, belebújik,
s boldog, mert elkerülik.
De hangját hallatja
számtalan csatornán,
ÉRZÉSEK
viaduktja
dől romba hallatán.
Agytekervényeken táncol a
LÉLEK
őre,
folytonos
FÖLDRENGÉSEK
kísérik,
fejében csilingelő
HANGOK
a megadásra kísértik.
FÉLELEMMEL
viselős hölgyek
vívják mindennapi harcukat.
FÁRADT
férfiak, hamis mámorban
keresik tovatűnt sármjukat.
---------------
VILLÁM
hasít át az éjszakán.
Hullámokon lovagló
hajóján,
rendet vág a
KAPITÁNY.
Nemes
VEZETŐ,
ki mögé hadsorba
áll számos
ERŐ.
Halovány
MÉCSES
mutatja az utat
arra, hol az új
CÉL
egy más világot mutat.
Felragyog a
NAP
is a
KÜZDELEM
egén.
ENERGIA
leng körül mindent,
mi hisz és remél.
Lekonyult hajtásaiból
sarjad újra az
ÉLET.
A
BÖLCS
tanácsa:
küzdj tovább
EMBER,
az út nem ért még
véget!
(2011-01-14)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése