Az út folytatódik

 

Az út folytatódik

 

Ma reggel fejeztem be Az Én El Caminóm c. könyvem olvasását. Mennyiben más, mikor a blogban olvastam az egyes írásokat, vagy a szerkesztés folyamán a számítógépen, és kézbe véve. Jó kis súlya van, de már alkalmaztam, hogy rákerestem valamire, ami most is izgat. S meghatódom, hogy milyen jókat írtam anno minden olyan témáról, ami ma is aktuális.

Borzasztó hálás vagyok, hogy a rengeteg blogbejegyzésemből egy könyvnyi terjedelműt sikerült nyomtatott formában is kiadni.

Szóval nekem ez valóban kézikönyv, úgy, hogy néhány gyakorlatot, amit anno csináltam, csak elfelejtettem, most ismét előveszek…

A könyv végén sok mindent összefoglalok, sok kérdést megválaszolok, és a tanulságos záró soraimat ide is beteszem…

Vajon gazdag lettem és sikeres? Sajnos az még mindig probléma, hogy én nem annak látom magam. Mások másként látják, hiszen sok mindent tettem le az asztalra, sok mindent elértem, sok helyre eljutottam, számos területen kipróbáltam, megvalósítottam magam, és mindig megéltem valahogy. Túljutottam minden mélyponton, és számtalanszor álltam fel a padlóról.

Sokat tapasztaltam, tanultam, de a tudatosságom még mindig nincs olyan szinten, mint szeretném. Nyilván sokat fejlődtem, kevés olyan terület van, amire nincs rálátásom, s amiről ne lenne meg a véleményem.

A jelenlegi földi életemben a legfontosabb feladatom az elengedés, elfogadás, türelem, alázat tanulása volt. Ezek közül az elengedés volt az, amit a legnehezebb megélni. Hiszen szinte mindenemet elvesztettem, s mikor kezdtem volna újra talpra állni, a sors ismét kihúzta a talajt a lábam alól. Ám én sosem adtam fel, s nem is fogom.

Az önbizalom területén is sikerült fejlődni, remélem, hogy hátra lévő életemben még lesz annyi időm és erőm, hogy ezt tovább tudjam fejleszteni.

A szellemi törvények használatánál az a legnehezebb, hogy átérezzek valamit pozitívan, amit előtte még sosem ismertem, nem tapasztaltam meg.

Ilyen például a bőség témája. Mivel mindig szegény voltam, s hiába igyekszem látni, hogy jólétben élek, ha nem tudom átérezni, s ezért nem is tudtam eddig megteremteni, pedig az Univerzum bőségtára végtelen.

Vagy hogyan érezzem azt, hogy egészséges vagyok, amikor többféle fájdalom gyötör?

Hogyan ne legyen lelkiismeret furdalásom, hogy én bőségre vágyom, mikor a világ nagy része éhezik, háború és természeti katasztrófák dúlnak? Ez most az a feladat, amit a hátralévő úton meg kell tanulni.

Ha végig mentem volna a spanyolországi Szent Jakab-úton (Camino de Santiago), s megérkeztem volna több száz kilométer megtétele (talán több hét) után a galiciai Santiago de Compostelába, biztos, hogy nagyon sok élményben lett volna részem. Gyönyörű vidékekkel, látnivalókkal, számos emberrel találkoztam volna, és önismereti megélésekkel, szembesülésekkel, több kérdésemre kapott válaszokkal lettem volna gazdagabb. Lehet több hét, esetleg hónap alatt megszereztem volna annak a tudásnak, tapasztalatnak, felismerésnek egy részét, amit én 30 év alatt jártam be. Meg kellett tanulnom az emberekkel bánni, hogy majd a következő életemben, ha leszületek, érvényesíteni tudjam azt a sok tapasztalatot, ami ebben az életemben az utamba jött.

Sajátos utat választottam, ami sosem volt könnyű, előfordult, hogy letértem róla. Valószínűleg a spanyol úton is eltévedtem volna itt-ott, azonban mindig visszataláltam volna a helyes útra.

 

Zarándok vagyok én is, aki megy a saját El Caminóján, és még mindig van mit tanulnia. Az utam folytatódik.