Cyber világ felé

Dan Brown Eredet című könyve számos gondolatot elindított bennem. Mi van, ha nem is kitaláció, és nem utópia az új emberfaj elmélete?

Olyan szintű már az elektronikai fejlődés, hogy sokan nem tudnak vele lépést tartani.

Emlékszem, hogy 1989-ben az elsők között kezdtem el egy IBM gépen dolgozni. Magamtól tanultam meg kezelni, nem csak a hardvereket, de újabb és újabb szoftvereket is. Akkoriban sokan idegenkedtek tőle, de engem roppantul érdekelt. 2002-ben pedig már javában szörföztem az Interneten, így nagy betűvel, mert akkoriban még úgy kellett írni. Sok mindent élveztem, főleg az elektronikus levelezést, mert mindig is imádtam levelezni. Lettek is levelező társaim rendesen. 😊

Én még megéltem, hogy nagy floppyra mentettük az adatokat, majd jött a kicsi, majd jött a cd, a dvd, a pendrive, külső winchester stb. Megjelentek a laptopok, notebookok, ipadok, e-könyvolvasók, tabletek és persze az okos telefonok garmada. Már törtélem, amikor betárcsázós internetet használtunk. Olyan lassú volt, még sem voltunk olyan türelmetlenek, mint manapság, amikor azt érezzük, hogy nem elég gyors.

Sok programot meg tanultam kezelni, csak az angol nyelvi tudás hiánya miatt azt hiszem leragadtam, és a tőlem fiatalabbak jócskán leköröztek.

Emlékszem, hogy amikor tanítani akartam a gyerekeimet a 90-es évek elején, egyszerűen nem érdekelte őket, inkább mentek kerékpározni, táncolni stb. Ma már az ő segítségüket kérem.

Soha nem akartam okos telefont. Nem akartam olyan zombivá válni, mint sokan, akik tényleg függők. De jöttek a belső hangok, hogy fejlődnöm kell, mert a digitális világgal nem fogok tudni lépést tartani másképp.

Ahogy érzem, hogy feladatom van az unokáimmal, miket kell majd nekik megtanítanom, megértettem azt is, hogy nekem is tanulni kell tőlük, mert ők már a jövő gyermekei.

Amikor azt láttam, hogy a 2-4-5 éves unokáim hogyan kezelik a telefont, azt éreztem, hogy nekem is kell, hogy menjen, így 2017-ben rászántam magam, és vettem egy okos telefont. Van olyan nap, hogy max. 2-3-szor veszem a kezembe, és nem lettem függő. Megnézem, amiket akarok, de nem vagyok rajta órákon át.

Az okostelefont megelőzte a blutusz, ami csak vezetéskor van a fülemben. Ugyanis, nem voltam és ma sem vagyok hajlandó vezetés közben felvenni a telefont. Nem csak a törvények miatt, hanem mert nem akarom, hogy elvonja a figyelmem a vezetésről. Viszont sokat vezetek, így 2016 óta már használom, mert gyakran vannak akár 1 órás beszélgetések is vezetés közben, s így jobban telik az idő.

Néhány napja pedig ismét bővült nálam az okos kütyük sora egy okos karkötővel. A nagy időjárás ingadozások miatt a vérnyomásom is ugyancsak ingázott, s még a vérnyomásmérőm is megadta magát. Így rászántam magam, hogy napközben többször tudjam majd mérni. Azt sejtettem, hogy nem fog pontos értékeket adni, de azért csak jelezni fogja majd, ha nagyon eltér attól, amit legtöbbször mér. Ha ilyen lesz, akkor valahol mérek egy normál mérővel is. Már sok mindent tud, és nemcsak a fülemben hallom a telefoncsörgést, de a csuklómon is jelez, ha hív valaki, vagy üzenetet kapok. Még van két funkció, amit nem sikerült aktiválnom, ehhez segítség kell.

Szóval egy újfajta ember van kialakulóban, hiszen már nem tudunk létezni ezek nélkül a kütyük nélkül. S olyan iramban történik a technikai, informatikai fejlődés, hogy már sorban állnak az újabb és újabb lehetőségek. A MI (Mesterséges Intelligencia) is létezik már, és vannak már olyan emberek, akik nem mennek közösségbe, nem élnek a való világban rejlő lehetőségekkel, s majd csak ezzel az emberi hangon kommunikáló intelligenciával fognak majd beszélgetni. A gyerekek már nem ismerik a közös játékokat, nincsenek a szabadban, a tablet vagy a telefon mellett töltik az idejüket

.

Ez nem tudom, hogy jó irány-e, úgy érzem nem, viszont a technikai fejlődéssel lépést kell tartani.

Az online jelenlétet nem lehet már elkerülni, de biztosan megoldható, hogy ne váljunk függővé.

Én csak a Facebook közösségi oldalt használom, se Instagram, se twitter, se más. Ez is sok. 1900 körüli az ismerőseim száma, akik közül biztos, hogy van már kb. 200 fő, akiről nem tudom kicsoda. Lehetetlen lenne mindenki bejegyzéseit követni, de nem is töltök a neten annyi időt, hogy néhány ember utolsó megosztását látva még tovább maradnék.

Író ember lévén sokszor megéltem, és most már tudom, érzem, tapasztalom azt is, hogy az egyes beosztások más és más ingereket váltanak az emberekben. Sajnos nem mindenki azt olvassa ki a posztokból, amit szeretnénk elérni.

Pl., Ha sokan az utazásaikról, elért sikerekről, eredményekről, boldog élethelyzetekről osztanak meg valamit, az bizony sok emberben kelthet depressziót, közönyt, haragot, irigységet stb. Mert lehet, hogy az ő életükben nincsenek ilyen események, lehetőségek, sikerek. S vannak olyanok is, akik őszintén örülnek a posztoló bejegyzésének.

Az internet kedvez az álprofiloknak is. Hiszen sokan bújnak egy olyan személyiség mögé, amilyenek szeretnének lenni, de a valóságban mások. Ezeknél az embereknél személyiségzavarok is kialakulhatnak. S a folytonos hazugság nem tesz jót senkinek sem.

Személy szerint őszinte ember vagyok, s az írásaim, megosztásaim is valósak és őszinték. Ez sem tetszhet sok embernek. Nem sokat szoktam kommentelni, de sok bejegyzésnél érdekesek a hozzászólások. Néha, ha beleolvasok egy ilyen szövegfolyamba, elgondolkodom azon, hogy kiket mi motivál a hozzászólásakor.

Törekszem arra, hogy ne legyek függő. Mindenki maga dönti el, hogy mennyi időt tölt a közösségi oldalakon. Az viszont biztos, hogy kell egy mérték, amit nem szabadna átlépni, hogy ne menjen a családi élet, vagy munka rovására.

Én egyre többet olvasok, írok, rajzolok, puzzle-ket rakok ki az internet helyett. Mivel egyedül élek, bár kevés a szabad időm, néha igénylem a magányt, amikor csak magamra zárom az ajtót és kizárom a külvilágot a való életben és az interneten is. Néha kell ilyen is. 😊