A hatalom árnyékában

Lena Belicosa: A hatalom árnyékában

Amikor egy nehéz élethelyzet jön az utamba, mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy mi is a feladatom?

Ezt tettem ismét. Azt mindig gondoltam, hogy a közért kell dolgoznom, mert akárhányszor letértem erről az útról, (mert valljuk be, ez egy hálátlan feladat, és ha nem is értékelik, de ha már bántanak és akadályoznak, akkor egy idő után besokall az ember) de a sors mindig visszatett erre az útra.

Azonban mindig csak a pofonokat kaptam. Először magamban kerestem a hibát, mit csinálok rosszul? Próbáltam másképp csinálni, azonban mégis mindig az lett a végkifejlet, hogy próbáltak félreállítani, ellehetetleníteni stb.

Akármilyen jól, becsületesen dolgoztam, erre valamiért sosem volt szükség. Azt vettem észre, hogy egy idő után fenyegetést jelentettem a vezetés számára.

Miért is? (Egy cikkben jól összeszedte valaki, én csak magamra értelmezem most.)

1.       Őszintén megmondom a véleményemet. (Igen ám, de ha ragaszkodom az általam vélt igazsághoz, ezt mások támadásnak érzékelhetik.)

2.       Nyitott és bátor vagyok, és szeretek új dolgokat kipróbálni. Más a mentalitásom, hozzáállásom, kíváncsi vagyok mások véleményére is. (Nem mindenki szereti látni, hogy nem csak álmodozom, hanem meg is valósítom az álmaimat.)

3.       Újító szellemű vagyok.  Nem az a típus vagyok, aki másokat követ, sokszor vagyok magányos farkas, úttörő egy úton, koncentrálok a megoldásra. (Ez is feszélyez másokat, s el kezdenek ítélkezni felettem, bírálni engem.)

4.       Egyenesen fogalmazok. Mind írásban, mind szóban kifejezem magam, ami sokszor sajnos félreértésekre ad okot, mert ki örül annak, ha szembesítik valamivel? Az őszinteségemből nem engedek, s ezt bizony ijesztőnek találják, és sebezhetőnek érzik magukat a közelemben.

5.       Erős akaratú vagyok. Sok mindenbe belevágok, és soha nem hátrálok meg. Sokszor kerülök a padlóra, de mindig talpra állok. Hajlandó vagyok átlagon felüli erőfeszítést tenni a céljaim elérése érdekében, és ez másokat elbizonytalanít a saját sikerességükkel kapcsolatban.

6.       Kedves és túl érzékeny vagyok. Ez igaz, és ezen nem is tudok változtatni. Mások negatív hozzáállása sajnos ez miatt sokkal intenzívebben csapódik le nálam. Azt hiszem, hogy itt még van tanulnivalóm, hogy kik érdemesek a bizalmamra.

7.       Bölcs vagyok. Már képes vagyok nagyobb összefüggéseket is meglátni, távolabbra tekinteni, s ez is zavar másokat. El fogja őket a kisebbrendűségi érzés, amikor látják, hogy higgadt maradok, s megtalálom a megoldást, s nem ránt magával a fejetlenség.

A mai világban nincs szükség a becsületes munkára. Ez van.

Az íráshoz van egy kis affinitásom. Már sok lehetőséghez jutottam általa, de sok pofont is az írásaimnak köszönhetek, mivel az írás is hatalom, és sajnos sokszor másképp értelmezik, mint amit én közölni akarok. Nem hiszem, hogy meg kellene változnom, főleg a fent felsoroltakban nem.

Szóval már korán megmutatkozott nálam, hogy a szervezés életem fontos része. Középiskolásként, majd „falumenedzserként” – ahogy egy újságíró ismerősöm nevezett el 1999-ben, majd közösségszervezőként, illetve civil aktivista, közművelődési és idegenforgalmi tevékenységeim során. Minden területen sok mindent értem el, s bár az elismerés mindig elmaradt, mindig mentem tovább az úton.

2003-ban azt mondta az asztrológus barátom, hogy jó, hogy ennyit dolgozom a közért, de ameddig nem lesz hatalom a kezemben, mindig meg fognak állítani. Milyen igaza volt, benne van a horoszkópomban, tehát ezt az életet én választottam magamnak. Rájöttem, hogy ez az életfeladatom. Szembesíteni másokat az igazsággal. Hú, ez jó nagy feladat, és mindig megszívom. De már mindenemet elvesztettem, most már nem nagyon van mit.

Ez is karmikus. megtapasztaltatták velem, hogy elengedjek szinte mindent. Az autómat és a személyes holmijaimat Ibizán, utána a házamat, a dolgaimat… a biztonságérzetet, stb.

S én mégis mindig talpra álltam.

Megértettem végre, hogy miért is kerülök mindig ugyan abba a helyzetbe, az nem azért van, mert rosszul végeztem a dolgom, hanem azért, mert az a feladatom, hogy megmutassam az igazságot, hogy rámutassak a hiányosságokra, a feladatokra, s ez biztos nem tetszik.

S ezt egy közös beszélgetés alatt értettem meg, és persze ismét Coelho volt, akinek a könyvei akkor akadtak megint a kezembe, amikor kellett és kiolvastam belőle a válaszokat.

Az Ötödik Hegy című könyvében Illés próféta történetén keresztül sok mindent megértettem.

Valóban segít a mindenség, ha akarunk valamit, de saját sorsunk megélése tele van olyan szakaszokkal, melyet nem értünk, hogy miért, de az a céljuk, hogy visszavezessenek bennünket a Személyes Történetünk ösvényére.

Vissza kell térnem jobban a spirituális útra is. 2012-ben számos bejegyzésem, posztom volt, mert elindult valami, egy átmenet az Aranykorba. Rengeteg energia érkezik, amit különbözően élünk meg. Sokan nem tudják fogadni, sokan eltávoznak, mi pedig különböző szinten éljük meg. Van, aki már fel sem veszi, vagyunk, akik megszenvedjük, jobban, mint az átlag. Ahogy visszajöttem Magyarországra, a megélhetés lett a fontos, és hanyagoltam a saját fejlődésemet…

Coelho egy másik könyvében: A fény harcosának kézikönyve c. munkájában jól összeszedte a dolgokat. Ajánlom mindenkinek, aki ezen az úton jár.

Néhányat beidézek:

„A harcos tudja, hogy bizonyos pillanatok megismétlődnek.

Gyakran találkozik ugyanazokkal a helyzetekkel és nehézségekkel. Ilyenkor elkeseredik, mert úgy érzi, hogy nem fejlődött semmit, hiszen az élet kellemetlenségei újra meg újra visszatérnek.

•          Ezen egyszer már keresztülmentem – panaszolja a szívének.
•         Valóban, ezen már keresztülmentél – válaszolja a szíve. – De nem léptél túl rajta.

És a fény harcosa megérti az ismétlődő leckék értelmét: általuk tanulja meg, amit korábban nem volt hajlandó megtanulni.”

„Amikor úgy érzi, hogy eljött az idő, képes otthagyni mindent, és elindulni az álmai után. Amikor megérti, hogy fogytán az ereje, felhagy a harccal, és nem hibáztatja magát, amiért elkövetett egy-két váratlan őrültséget.

A harcos nem próbál megfelelni a szerepnek, amit mások akarnak ráerőltetni.

A fény harcosa megosztja másokkal a tudását.

Tudja, hogy aki segít, annak segítenek is, és tovább kell adnia azt, amit tud. Ezért leül a tábortűzhöz és elmeséli a csatáit.

A fény harcosa tudja, hogy Isten a magányt használja arra, hogy megtanítson az együttélésre.

A háborút használja arra, hogy megmutassa a béke értelmét.

A tétlenség unalmát pedig arra, hogy ráébresszen a kaland fontosságára.

Isten a csöndet használja arra, hogy megtanítson a szavak felelősségére. A fáradtságot használja arra, hogy megértesse az ébredés értelmét.

A betegséget pedig arra, hogy ráébresszen az egészség fontosságára.

Isten a tüzet használja arra, hogy a vízről tanítson. A földet használja arra, hogy megértsük a levegő értékét. És a halált arra, hogy megmutassa az élet fontosságát.”

Ismét az a helyzet állt elő, hogy nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Mert ez az élethelyzetem, amiben most vagyok bizony késztetés az írásra, hogy továbbadjam, mert biztosan lesz, akinek lesz ebben az írásban olyan információ, amire épp szüksége lesz, s persze lesznek olyanok, akik nem értik, s olyanok is, akik valamiért ismét sértve érzik magukat.

Egész életem a hatalom árnyékában zajlott. Érdekes, sosem törekedtem a hatalomra, csak mindig tettem a dolgomat, illetve tenném, ha hagynák… De a hatalom, az érezteti a hatalmát… nekem pedig lépni kell…

A fentiek szerint, ha ismétlődnek a helyzetek, az is okkal történik. Csak most már nem vívok olyan sokáig szélmalomharcot, mint eleinte…

Elgondolkodtató, hogy amit én érzek, azt mások hogyan látják, élik meg? S persze, az is elgondolkodtató, hogy én meg mindig magamból indulok ki… Valahogy az lenne a feladat, hogy közös nevezőre jussunk… ne ítéljenek meg, ne alázzanak meg, én meg fogjam fel, hogy nem mindenki gondolkodik és érez úgy, mint én…