2020. július 21., kedd

Ki lehet az én párom? 2.



A könyvet tovább olvasva elindult bennem néhány gondolat, hogy mennyit változtam magam is.
Szerintem, ha a tesztet mondjuk, huszonéves koromban töltöm ki, biztos más lett volna az eredmény.

Akkoriban még betartottam minden szabályt, zárkózott, a rendet és a biztonságot kerestem. Mély kötelességérzet, lelkiismeret, alapos, óvatos, rendes, megbízható, kötelességtudó, önzetlen, karitatív, stb. jelzők voltak rám jellemzőek. Ma is megvannak ezek is, de időközben sok olyan jellemzőt vettem magamra, amiket vagy elnyomtam annak idején, vagy azóta alakultak ki. Ma már feszegetem a határaimat, s nem fogadok el mindent, ami próbál nagyon beszabályozni. A kalandos énemnek is teret adtam, de minden fontos tulajdonságom megvan ma is.




Példának említek egy olyan területet, ami a mostani világunkban, főként a párkeresésnél kiemelkedő jelentőségű.
S ez a szexualitás.

A szexuális forradalom óta, ami korábban tabu téma volt, most már mondhatni, hogy a csapból is ez folyik.
Ha a korábbi bejegyzésben kifejtett személyiségtípus vagyok: FELFEDEZŐ/IRÁNYÍTÓ, és a könyv szerint, erre a típusra jellemző a legerősebben a szenvedélyesség, a szexuális irányultság.

Na, bumm. Az biztos, hogy huszonévesen ez még nem dominált nálam.
Azt mindig is tudtam, hogy későn érő típus vagyok, és igen, ma már tudom, hogy az elsődleges energiám a szenvedélyesség, és ez minden életterületre vonatkozik. A munkáimat, tevékenységeimet, de még a beszélgetéseimet is szenvedéllyel teszem. Tehát a szexualitás is fontos számomra.

A könyv szerint, az egyes személyiségtípusok beazonosíthatóak az arcuk, a szavaik által.

Teszem azt, ha egy társkeresőben nézegetik a fotóimat, és elolvassák a bemutatkozásomat, akkor sokan azt érezhetik, hogy nekem fontos a szexualitás, talán ezért próbálkoznak be annyian?
Így magyarázatot nyerhet az, hogy azt éreztem, hogy minden férfi csak szexet akar. Mert azok szólítottak meg főleg. Aztán, ahogyan fejlődöm most a tanulás által, ez az áramlás egyszeriben abbamaradt, már nem azokat vonzom újabban. Persze mindenkinek téma, de már olyanok írnak, akik nem akarnak egyből nekem esni.

Nos, a könyv valóban érdekes, és majdnem bele estem egy hibába, hogy a testi, humanoid megközelítésből szemléljek valamit. Van is benne valami.

Na de közben azt is tanulom, hogyan nézzek mindent más nézőpontból.
Ha én egy szellemi lény vagyok, akkor nyilván tudom kontrollálni ezt a dolgot is. Vagyis nem lehetne alapul venni azt, hogy a testem jegyei ilyent sugározzanak ki.
Nyilván még mindig van mit tanulni, mert ezt most egy kicsit ellentmondásos még, nem értem eléggé.

Többféle személyiségteszt létezik, s a négyes besorolás általában jellemző, de mindig vannak átjátszások az egy típusok között.

Ez a teszt most azért fogott meg, mert ha akartam, hanem, rávilágított arra, hogy valóban sok minden jellemző rám.
S valóban érzem azt a különbséget is, amikor más típusokkal kommunikálok. Pontosan tudom, milyen az, amikor egy FELFEDEZŐVEL kommunikálok. Csak az a baj, hogy akiket ismerek ebből a típusból, azok már mind foglaltak.

Milyen is az, amikor egy FELFEDEZŐ-FELFEDEZŐ egymásra talál.
„Sok mindent csinálnak közösen, mindketten kíváncsiak, széles az érdeklődési körük. Szeretnek tanulni, keresik az újat, izgalmat, kalandot. Lendületesek, tele vannak energiával, rugalmasak, merészek, leleményesek, imádják a szexet. Jól érezhetik együtt magukat, mindketten rátaláltak arra a partnerre, aki olyan vadul, hevesen és kreatívan éli az életét, ahogy álmaikban képzelték. Nem sokat veszekszenek a pénz miatt, mert mind ketten úgy gondolják, hogy a pénz arra való, hogy megvalósítsák az álmaikat. Optimisták, erős a kockázattűrésük. Ha tényleg jól találnak egymásra, a könyvben írt kutatások szerint, rendkívül boldogok együtt életük végéig.
Persze alakulhat ez más irányba is. Pl. a felfedező szeret flörtölni, házasságon kívül is kezd szexuális viszonyba. Szellemi és fizikai kalandjaik miatt sérülhet az intimitás. S a legkeményebb, amikor időnként intellektuálisan, fizikailag és érzelmileg is annyira kimeríthetik egymást, hogy teljesen kiégnek.”

A könyvben benne van a többi személyiségtípus kapcsolati összehasonlítása is, de erre nem térek ki, csak a magamét analizálom egy kicsit.  S bár sok minden jellemző rám, de elég kevert típus vagyok, mert nemcsak ezek jellemzőek rám, sőt.
Aki szeretné megvizsgálni a párkapcsolatok terén azt, hogy milyen személyiség, azoknak ajánlom a könyvet: Helen Fisher: Te vagy az én párom

Mi is a szerelem? Lehet-e szerelmes még az ember 50-60-70 felett?

Ebben az évben én is töltöm a 60-at, s elég tapasztalat van a hátam mögött, s folyamatosan tanulok, képzem magam még ebben a témában is, úgy vélem, hogy igen.
Igaz a mondás, hogy a szerelem nem korfüggő.

Minden korszaknak megvan a feladata, a szépsége, az örömei, a tanulsága életünk során. Én meg amúgy is kilógok a sorból, mert sok mindent később tapasztaltam meg, éltem át, mint a legtöbb ember. Pl. 40 után éltem meg azokat, amiket 20 után kellett volna. Biztos, hogy ez is okkal történt.

Visszatérve a szerelemhez.
„A szerelem egy hihetetlenül izgalmas érzés, amikor együtt vagyok egy egyedülálló, különleges partnerrel és megéljük az eksztatikus boldogságot. Optimisták vagyunk, és élénken figyelemmel kísérünk mindent, amit szerelmünk tesz és mond; a birtoklási vagy, a mámoros eltökéltség, hogy megnyerjük magunknak ezt a káprázatos teremtést – mindez rátelepszik a racionális tudatunkra, és minden ízünkben a vágy és a szenvedély vibrál. Egy csodálatos ember fészkelte be magát az agyunkba. A szerelem féktelen, sokkal több a kokain okozta mámornál. Az emberek világszerte a szerelemről énekelnek, írnak, belesajdul a szívük, élnek-halnak, sőt ölnek is érte.”

Tehát a szerelem mind a négy személyiségtípust eléri, lehet az fiatal, vagy öreg, hetero vagy meleg. A szerelem jön. Az emberek vágynak rá, ki azért, mert már megtapasztalta, ki azért, mert még nem élte át igazán.

NÉHÁNY FONTOS TANÁCS A KÖNYVBŐL:

Legyünk szeretetre méltóak!

A férfiak általában olyan nőt keresnek, akivel könnyű beszélgetni, aki melegszívű, intelligens, aranyos, energikus és magabiztos.
A nők pedig a fesztelen, érzékeny és okos férfiakat kedvelik.
Mindkét nem megfontolt, megértő, vidám és becsületes partnerre vágyik.
Azért ne akarjuk teljesen, tökéletesek lenni.

Szeressük önmagunkat!
Muszáj magunkat szeretni, hogy más is szeressen. Találni kell magunkban valamit, amit őszintén szeretünk. Nem a hiányosságokkal, vagy hibákkal kell foglalkozni, hanem ami érték bennünk, rajtunk.

Dicsekedjünk, de csak módjával!
Versek, színdarabok, novellák megírásában megcsillanó tehetségünk, zeneszerzői vénánk, vallási buzgalmunk, humorérzékünk, erkölcsi erényeink, matematikai képességünk, karitatív késztetéseink, politikai meggyőződésünk, kitartásunk, kedvességünk olyan látszólag haszontalan emberi tulajdonság, mely részben azért alakult ki az evolúció során, hogy lenyűgözzük velük potenciális partnerünket, és nyertesen kerüljünk ki a párválasztási játszmából.

Ne kéressük magunkat!
A kutatások azt bizonyítják, ha kéretjük magunkat, az nem növeli az esélyt, hogy a másikat megszerezzük. Ha valaki iránt érdeklődünk, nehéz visszafojtani az érzéseket. Még is azt ajánlják, hogy ha nehéz megszerezni valakit, annak megvan a biológiai előnye. Az öröm, az energikusság, összpontosítás és motiváltság érzéséért felelős agyi pályák mindaddig működnek, amíg el nem érik célukat. A kéretést a négy típus másként látja.


Nincsenek megjegyzések:

KIEMELT BEJEGYZÉS

A világ tényleg annyi, amennyit látunk belőle? - 'SEMMI SEM TÖRTÉNIK VÉLETLENÜL!'

A világ tényleg annyi, amennyit látunk belőle? - 'SEMMI SEM TÖRTÉNIK VÉLETLENÜL!'

Népszerű bejegyzések