Nincs mostanában kedvem megosztani dolgokat, a kommunikációm is jól lecsökkent, ami a covid utóhatása is lehet, de az is lehet, hogy most ezt kell tennem.
Az írást azért nem akarom teljesen abbahagyni, így azért legalább havonta elkövetek egy-egy bejegyzést.
A mai dátumot (április 15.) vettem alapnak, és kerestem egy blogbejegyzést, amit épp ma 9 éve írtam (2012.04.15.). Amit most megosztok. Ugye 2012 volt az az év, amikor lefelé indult a sorsgörbém, erről már szintén írtam. Most felfelé indul...
Az álmok gyakran voltak ihletadó alapok az írásaimnál, inspiráltak, hogy járjak utána bizonyos dolgoknak.
Mielőtt elkaptam a covidot, ismét nagyon eseménydús áloméletem volt, amiket le is jegyeztem.
Most kiemelem azt, amit március 13-án reggelre virradóan álmodtam már Parádon. 12-én lementem a hosszú hétvégére, így a péntek éjszaka már ott telt, de előtte néhány nap is színes álmok voltak.
Azt álmodtam, hogy két fehér ruhás vért vett tőlem, és azt mondták, hogy covidos vagyok. Mondtam nekik, hogy ezt vérből ilyen gyorsan hogyan lehet megállapítani?
Utána láttam a védettségi igazolványt is az álomban, ami viszont az egész családomra szólt.
S mi történt? 15-én valóban kijöttek nekem is a tünetek, 18-án már pozitívra teszteltek, s így bezártam magam - egyedül - hetekre a házba. Tényleg kemény karanténban voltam, aminek voltak pozitív és negatív hozadékai is. Írtam erről az előző blogomban.
Azóta már dolgozom. Biztos lesz igazolvány is, de hogy mire lesz jó, azt nem tudom.
Amit gondolok erről az egészről, azt is megírtam korábban, most azonban sok mindenen elgondolkodtam újfent. Spirituális megközelítésben sokat olvasok, mindenből próbálom kivenni a lényeget, mert azért mindent én sem hiszek el.
Azt érzem, hogy különösen kemény év van, nehéz energiákkal. Sokat írtam a fény és a sötét oldalról. Én is fénymunkásnak érzem magam, s bár még nem érzem eléggé olyan szinten, mint kellene lennem, de azt is tapasztalom, hogy a fény segít, de a sötét oldal ugyanannyira támad is.
Sokat írtam, idéztem anno Kryontól. Sajnos 9 éve nem is nagyon olvastam tőle, de visszaolvasva a 9 évvel ezelőtti írásomat, kíváncsi lettem, és kerestem egy fordítást, hogy ő hogyan látja ezt a vírus dolgot, amit most meg is osztok veletek. Ennek érdekessége, hogy amikor ezeket mondta - 1 évvel ezelőtt - április 14-én történt a közvetítés.
Ma voltam új lakóhelyemen az első temetésen, ami református temetés volt, talán még nem is voltam ilyenen. Szép és megható volt.
A szállásadónk távozott most erről a világról. Amikor megismertem, egy aktív, tevékeny, segítőkész lokálpatrióta hölgyet ismertem meg a személyében. Kicsit magamra ismertem benne... s ma, a temetésen elhangzott mennyi mindent tett, mennyi mindent élt át, megkönnyeztem bizony. A szemünk előtt változott az élete "rossz" irányba. Stroke, szívműtét, CODP, amikből már épült felfelé, s megtanult velük együtt élni, és erre megkapta a Covidot is.
2. héten voltam Parádon karanténban, amikor felhívott, hogy vagyok. Még nem volt semmi baja.
A húsvét hetében, a hét elején tesztelték. MÁr pozitív volt. Nagy pénteken jöttem vissza Fótra, és akkor vitte el a mentő, amikor én indultam Parádról.
S húsvét vasárnap elment. Vajon miért pont húsvétkor... nem ismerem eléggé az életét, de biztos, hogy ez is okkal történt. Edit fájó szívvel búcsúzom tőled, örülök, hogy megismertelek!
Valahol szíven is találtak a temetésen elhangzottak, hiszen én is annyi mindent tettem két faluért, számos közösségért, közös célokért, emberekért, ismerősökért, barátokért, rokonokért és legtöbbet a családomért... minden szinten, ami tőlem telt. Vajon ha én meghalok, eszébe jut majd valakinek a temetésemen... ? Kérdeztem a lányomat, azt mondta, attól függ, hol akarom, hogy eltemessenek.
Aztán az jutott eszembe, hogy akarok én egyáltalán temetést? Nem biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése