2021. december 14., kedd

Mit látunk és mit nem látunk?

Ismét egy olyan könyvet olvastam ki, ami írásra inspirált. A mottóm, hogy semmi sem történik véletlenül, most azt jelzi, hogy erről is írnom kell.



Először egy linken kaptam egy hangos könyvet, amit el is kezdtem hallgatni. De arra nem volt kapacitásom, hogy közel öt órát hallgassak, ezért megnéztem, hogy megvan-e a könyvtárunkban. 2008-ban íródott, és 2021-ben egy újabb kiadást élt meg, és a benne foglaltak ma is aktuálisak.  

Julius Andan: Világ a színfalak mögött

https://www.youtube.com/watch?v=caGrlvZPojc

Ahogy el kezdem olvasni, érzések, gondolatok cikáztak bennem, ezért egy kicsit nyomoztam. Az interneten találtak szerint, írója Julius Andan írói álnéven ugyan az, aki Duncan Shelley néven is ír. Egy magyar író. Elég titokzatos, mert a kutatás során a kiadó neve (Brooks) a szcientológiai egyházzal is összefüggésbe hozható, azonban mégis érdemes volt végigolvasni, nem hagytam, hogy ez befolyásoljon. Ha a könyv kerete nem lenne fikció, akkor az írója már nem igen élne. Gondolom én. Ha az írónak is köze van a szcientológiához, lehetséges, de az is, hogy kilépett belőle. S mi van, ha az a 25 év, amit az író rossz oldalon eltöltött időnek ír, az az egyházban töltött idő lenne?

Információk itt.

https://duncanshelley.eoldal.hu/

https://www.facebook.com/realandan

https://brookskiado.hu/magunkrol/

https://www.citatum.hu/szerzo/Duncan_Shelley/konyvek

Az írót azonosítják szcientológusként is, s hogy maga a kiadó, Weith Katalin azonos Duncan Shelleyvel. Az interneten sok minden van, de az tény, hogy voltak, akik dedikálásokon találkoztak már vele, és férfi az illető.

Aki kíváncsi rá, ki is lehet ő, 2021. december 15-én 17 órakor a Soter klubban dedikál.

https://www.facebook.com/events/629570198175070/?ref=newsfeed

Nem igazán tudtam letenni. Vannak gondolatok, amikkel egyetértek, s tudom, hogy a kerete egy fikció. Ajánlom mindenkinek, akkor is, ha lesznek, akik ostobaságnak fogják tartani, döntse el mindenki, hogy mit gondol felőle.

Az író többek között saját maga is azt írja, hogy a könyv célja, hogy rávilágítson azokra a hazugságokra, amik között élünk, és eszközöket is ír, hogyan védekezzünk abban a harcban, amely az „emberi józan ész, az intelligencia, a tehetség és a jövője” ellen zajlik.

Azt hiszem 2003-ban volt, hogy jártam egy UFO kongresszuson, ahol sok mindent hallottam, amikről én sem akartam elhinni, hogy az igaz is lehet. Ezért féligazságként kezeltem őket, majd óriási kutatásba kezdtem. Számos könyvet elolvastam, számos emberrel beszélgettem ezekről, és egyre csak nyílt az az olló. Azóta másképp látom a dolgokat, nem tudnak olyan könnyen megvezetni, és átlátok sok olyan hazugságon, amikkel próbálják az embereket etetni.

Főiskolai tanulmányaim alatt a média hatásait is jobban megértettem. A reklámok, cikkek, műsorok emberekre gyakorolt hatását is kutattam.

Az van, hogy ezek tényleg képesek átmosni az agyat. Részben ezért hagytam fel az újságírói tevékenységgel is. Nem lettem volna képes olyanokat leírni, amikről tudtam, hogy nem igazak.

Lehet tenni próbát. Ha háromszor megnézitek azt a reklámot, amelyben torokra való gyógyszereket, szopogatósokat ajánlanak, előbb-utóbb kaparni fog a torkotok, és mentek a gyógyszertárba, hogy vegyetek valamelyikből.

Amikor a főiskolán ismerkedtem a fogyasztói társadalom fogalmával, akkor még csak az előszele volt Magyarországon, ma már sajnos a teljes erejével szembesülünk.

Fogyasztani, fogyasztani…

A könyv a materializmus fenntartása miatti hazugságokat is bemutatja. S ezek a hazugságok nem új keletűek, hanem nagyon régiek.  

A könyvben szereplő „legfelső kaszt”, az egy olyan hatalom, ami nincs sehol sem megnevezve. Akik olvastak összeesküvés elméleti témákban, azok értik, mit is jelent.

Biztos, sokan nem fogják ezeket a gondolataimat elfogadni, én mégis biztos vagyok benne, hogy az a bizonyos hatalom létezik, és az eltelt évszázadok alatt sokat tettek azért, hogy az emberiséget olyan mélyre süllyesszék, amilyenre csak lehet.

Megvan a saját világlátásom, hitem, ami más, mint a többségé, viszont én nem végeztem több éves kutatást a témában, és adatelemzések sincsenek mögöttem.

Vagyis én nem tudok bizonyítani semmit sem, mégis hiszem, hogy a valóság más, mint amit láttatni akarnak velünk.

Ajánlom, hogy hallgassátok meg a fenti linken a hangos könyvet, vagy olvassátok el nyomtatott formában, és döntse el mindenki saját maga, hogy miben hisz.

A jelenlegi médiák által közölt tartalmak azonban bizonyítják, hogy a könyvben leírtak (13 éve) ma még aktuálisabbak, mint valaha.

 Egy rövid részlet az utolsó fejezetből.

„ … A legfelsőbb kaszt nagy játszmája az, hogy ellentéteket szít, amikkel leköti az embereket. A világ átalakulása abban nyilvánul majd meg, hogy fogyatkozni kezdenek az ellentétek.

Ha nem hisz a tekintélyérveknek (amikor egy híres, tekintélyes ember szájába adják a közölnivalót), ragaszkodik ahhoz, hogy a dolgokat a saját szemével lássa, és nem vevő a felkínált ezer meg ezer konfliktusra, a bilincs leoldódik az elméjéről.

És ha ez megtörténik, a hazugságok elveszítik hatásukat.

Ebben a könyvben elveket adtam önnek, mert mást nem adhattam….

…. Azok az emberek, akik az igazi hatalmat birtokolják ezen a bolygón, paraziták. Az ön segítsége nélkül nem életképesek. Ön pedig úgy segít nekik a fennmaradásban, hogy elhiszi az állításaikat és elfogadja a felkínált konfliktusokat.

Ha ezt a két dolgot abbahagyja, legyőzte őket…”

 „Ez a könyv egy fegyver. Egy száz megatonnás taktikai információbomba a legfelsőbb kaszt hazugságai ellen. A megértés megsemmisíti a hazugságot, és ennek a könyvnek az egyetlen funkciója az, hogy megértesse az olvasóval: mi folyik körülötte és miért.”

 https://www.youtube.com/watch?v=LTrk4X9ACtw




Nincsenek megjegyzések:

KIEMELT BEJEGYZÉS

A világ tényleg annyi, amennyit látunk belőle? - 'SEMMI SEM TÖRTÉNIK VÉLETLENÜL!'

A világ tényleg annyi, amennyit látunk belőle? - 'SEMMI SEM TÖRTÉNIK VÉLETLENÜL!'

Népszerű bejegyzések