Évzáró gondolatok

 

Napok óta az jár a fejemben, hogy írjak, vagy ne írjak. Biztosan feltűnt legalább néhány embernek, hogy már egyre kevesebb mindent osztok meg a FB-on, más közösségi oldalakon pedig egyáltalán nem vagyok jelen. Úgy érzem, ez sincs véletlenül.

Annyi információ kering már a neten, s nem mind nekem való, s az sem mindenkinek való, amiket én osztok meg.

Sikerült-e sok mindent elengednem? – úgy érzem igen. Bár még mindig van mit.

Amikor Parádon vagyok, még nagyon sok minden visszaköszön a múltamból.

Mindig vágytam az emberek elismerésére, ma már nem teszem. Azok az emberek is eltűnnek, akik kihasználtak, eszköznek tekintettek valamihez stb. Ez sem véletlen. S már az sem zavar nagyon, ha köszönés nélkül mennek el mellettem parádiak, bodonyiak.

Sikerült-e más nézőpontból szemlélni dolgokat? – nagyrészt igen.

Egy példa. Amikor vittem az unokámat és nem indult az autó, ott kellett hagynom. Közben egy drogos megrongálta. 70.000 Ft bánta, de azt hiszem, hogy karmikus volt, hogy ott kellett hagynom, hogy az az idegen ember, akit most sem tudok kicsoda, azt tegye, amit tett, és elszenvedje a tette a következményeit. Tudom, hogy ez milyen furán hangzik.

Legnagyobb dilemmám az írás. Sokszor cikázik át az agyamon, hogy írni kellene ismét egy regényt, de valahogy nem jön az ihlet, és késztetésem sincs. Még mindig nem tudom, hogy ennyi volt-e az írás az életemben, vagy van még dolgom? Ez egy olyan kérdés, ami minden nap változik bennem, és nem kapok megerősítést se belülről, se kívülről, se felülről. Ezért még nem zártam le.

Mi is a valóság? Ezzel már sokszor foglalkoztam. Most is úgy vélem, és egyre inkább, hogy egy olyan világban élünk, ahol igyekeznek bennünket félelemben tartani, és a média segítségével olyan dolgokat sulykolnak az emberekbe, amiket nem lenne szabad elfogadni, elhinni.

Megtanultam, megértettem, hogy a mások döntéseiért nem én vagyok a felelős. S azért sem vagyok felelős, ha nem akar valaki fejlődni, változni. S nem is akarok senkit sem meggyőzni.

Ragaszkodás. Ez a szó az utóbbi időben sokszor előjött nálam. Ragaszkodni valamihez, valakihez. Ez nem elég. S most elsősorban kapcsolatokra gondolok. Mindig vágytam a szeretetre, s még mindig vágyok, mivel nem sokat volt részem benne. Viszont 61 évesen már úgy gondolom, hogy nem biztos, hogy megkapom úgy, ahogyan mindig is vágytam rá… Az idő ugyan nem járt még el fölöttem, de valamiért, mindig jobban elvoltam egyedül… Csak ne lenne az a fránya hiányérzet…

Rengeteg kimondatlan kérdés kavarog még bennem, remélem, hogy az új évben még több választ kapok, és még több mindent megértek, és emelkedik a tudatszintem.

Békés, szeretetteli, egészséges, boldog új esztendőt kívánok mindenkinek, aki olvassa!

https://www.youtube.com/watch?v=3Uo0JAUWijM