Fenyő Iván Szegő Jánossal beszélgetett, s bár sokszor volt
deja vum, talán egy fél óra után a számban éreztem a vajas-pirosaranyos kenyér
ízét. Rendkívül érdekes, meglepő, nem tudtam hová tenni érzés volt, és amikor
hazamentem, muszáj volt újra azt ennem. Biztosan van vagy 35 éve, hogy nem ettem ilyent. Van
min töprengenem, hogy ez most hogyan és miért jött? Amikor azt ettem anno,
akkoriban nem nagyon volt mit enni. Voltak nehéz időszakok az életemben…
Sok párhuzamot éreztem a beszélgetés alatt, s bennem ragadt néhány kérdés is, de valamiért nem éreztem késztetést, hogy feltegyem. Értettem a dolgokat, s a jelenlévők nagy része is.
Akik a spirituális utat járják, vagyis már valamilyen
tudatszintre jutottak, azok mind-mind mást érthettek belőle.
Az jött le, hogy bizony mennyire más, ha valaki híres és még
férfi is. A tanítók jobbára férfiak, a nőknek, s ha nincs pénzük, hírnevük, nem
sok esélyük van arra, hogy olyan hitelesen adják elő magukat, hogy többen is kövessék.
Én leírtam az elmúlt időszakban sok mindent, amit ő is elmondott,
de nem érdekel már senkit. Tehát, nem mindegy, ki milyen hiteles tud lenni, milyen
közegben tud megnyilvánulni. Volt azért nekem is egy olyan időszak, amikor
sokan olvasták az írásaimat, ma már más világ van.
Mindenesetre ez a beszélgetés írásra inspirált, ami már egy
jó ideje nem volt.
Valaki azt mondta a héten, hogy azért van írói válságom,
mert nem ér olyan impulzus, ami írásra inspirálna. Ezen jól elgondolkodtam.
Pedig az, hogy Budapest közelébe költöztem és városban élek, ez igazán bőséges impulzus bánya. Sok olyan
dolog, helyzet jött és jön az életembe, amiről írhatnék, de valamiért nincs
kedvem. Már a Facebook megosztás is zavar néha.
Annak örülök, hogy vannak emberek, akik ismertek és igyekeznek
valamilyen formában segíteni az embereknek, hogy elinduljanak azon az úton, hogy
magasabb tudatszintre kerüljenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése