AZ ÉN EL CAMINÓM XIX. - KARMA ÉS REINKARNÁCIÓ

 Elérkeztem a füveskönyvem utolsó, XIX. fejezetéhez, melyben a karmával és a reinkaráncióval foglalkoztam. 

Ezt a könyvet nem szántam kereskedelmi forgalomba. Kevés példányszámban készült, és szinte már minden példány gazdára talált. A lényeg az volt, hogy én le tudjam venni a polcról, s ha valameilyik témában kérdésem merülne fel, akkor elolvassam a saját írásaimat, hogy válaszokat kapjak. 

Mert ugyan, amiket 20 év alatt írtam, persze elfelejtettem, ám ma is aktuálisak, de így nyomtatásban egy kis kivonatuk megmarad, és bármikor újra olvasható. 

Köszönöm azoknak, akik megvásárolták. Újranyomás már nem lesz. S ha bárki is érdekesnek találta, hogyan mentem keresőként utamon az elmúlt 20-22 évben, akkor ez a blogsorozat elérhető lesz a blogomban egy kis kivonatként. Ott egyébként számos írás megtalálható, hiszen a könyvet a blogbejegyzéseimből állítottam össze. 5000 oldalból néhány száz oldalt... 

A címben szereplő téma évtizedeken át foglalkoztatott. Nem csak írtam róla, hanem előadásokon, könyvekben, tanfolyamokon és spirituális tanítók által tanultam róla, és persze sok mindent megtapasztaltam. 

Nagy szembesülés volt, mikor megértettem és elfogadtam, hogy a mostani földi életem nagyon nehéz, és én választottam. Számos karmát dolgoztam le, amit előző életeimben okoztam magamnak. S bizony a karma eszköze is voltam, mert az én sorsommal, hogy vállaltam a megéléseket, mások épp karmát szereztek az által, amiknek én váltam áldozatává. 

Ebbe a fejezetbe négy írásom került. Foglalkoztam a hetedíziglen témájával, a szegénység karmájával, az aranykor témájával és az egy élet vagy több élet valóságával. 

Az én El Caminóm XIX.        Karma és Reinkarnáció

Amikor spirituálisan kezdtem ébredni, sok mindent olvastam, tanultam a reinkarnációról, majd megértettem a karma fontosságát is. Sokat kutattam, kerestem a válaszokat életem eseményeire, tanulságaira.

 ***

Az álmaim, segítőim által beleláttam több előző életembe, sőt volt olyan is, amikor éber állapotban estek ki percek, mert valahol máshol jártam. Ezekben az életeimben voltam jó és rossz ember is, s biztos, hogy a saját életeimben elkövetett dolgok miatti karmám mellett bizony sok családi, örökölt karmát is igyekszem ledolgozni.

Egy 2016 évi írásomat választottam most ide, mert azon írás óta bizony sok minden változott, akkor még nem akartam elfogadni, hogy a felemőim karmáit is kapom. Azóta ebben már teljesen biztos vagyok. A XVIII. fejezetben pont ezt fejtettem ki, amikor Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors c. könyve alapján számba szedtem saját életem sebeit, és annak megértését, hogy bizony kemény örökölt karmák is szálltak rám, főleg anyai-női ágon. 

XIX/1 Hetedíziglen 2016.10.

 Szombaton volt a spirituális körünk következő találkozója, melynek a témája a karma volt. Többféle megközelítésben is megérthettünk dolgokat, ám nekem, mint szervezőnek sajnos nem jutott eszembe egy fontos kérdés, ami pedig foglalkoztat.

A karma meghatározza jelenlegi életünket. A karmát le kell dolgozni, lehet kicsit finomítani dolgokon, de megtapasztaltam, hogy az életút visszavisz azokhoz a dolgokhoz, amiket át kell élni, nem lehet előle elbújni. Ki lehet térni, el lehet odázni, de mindig végig kell menni azon az úton, amit leszületésünk előtt választottunk magunknak. Valójában mégis mi döntünk mindenben, még ha ez sokszor ellentmondásnak tűnik is.

Meghatározzák a sorsunkat mások befolyásoló tevékenységei, viszonyulásai is, mint az irigység, féltékenység stb. De mi van azon felmenőinknek a tevékenységével, akik valamikor elkövettek valamit?

Az ősi törvények, de a Biblia is említi, hogy az ősök bűneiért hetedíziglen bűnhődnek az utódok.

Részben ezt megtapasztaltam genetikai úton is, de vannak cselekedetek is, amelyeknél hiába fogadkozunk, hogy mi majd másképp csináljuk, az életben még sem úgy lesz.

Pl. a lányom a két szülés után küszködik a fogaival. Ugyanannyit szenved, mint én is szenvedtem, de előttem anyám és a nagyanyám is. Ha csak anyám, az én és a lányom fájdalmát összesíteném, egy fél életet kitesz a fogfájás. Pedig az nagyon tud fájni, és kegyetlen fájdalom. Néha azt gondoltam, hogy inkább szülnék még egy gyereket, csak a fogam ne fájna. 54 évesen már protézis kellett felülre. A nagyanyám már 40 évesen így járt, s anyum is 50 felé járt. Talán a lányom nem jut ide.

Nem volt felhőtlen gyerekkorom, és amikor a szüleim váltak, én azt mondtam, hogy majd másképp csinálom. Apám alkoholista volt, sajnos a volt férjem is az lett, és én is elváltam.

A sorsok ismétlődnek, még ha nem pontosan ugyanúgy is. A felmenőknél negyven év felett özvegyen maradtak az asszonyok, anyu pedig már elvált és én is. Vajon honnan számítódik a hetedíziglen? Mikor és ki követett el valamit, hogy a sorsok ismétlődnek, még ha nem is teljesen ugyanúgy?

Egyáltalán létezik ez a hetedíziglen? Vagy csupán teljesen genetika, ami öröklődik? Minden a saját döntéseink eredménye.

Sokszor gondolkodtam azon, hogy egy családállítással mire lehetne ezzel kapcsolatban rájönni, de valahogy sosem jutottam el odáig. Talán még sem kell.

Szóval, az, amiket átélek, a saját karmám mellett, előfordulhat, hogy egy felmenőm bűne is lehet, amiért nekem "bűnhődnöm" kell? Nem vagyok ebben biztos.

Egyre tisztább a számomra, hogy az, amit Parádon most felvállaltam, az nagyon karmikus. Már egyszer letértem erről az útról. Most pedig mégis felvállaltam, mert megértettem, hogy tehetek bármit, mehetek bárhová, nekem egy településért kell dolgozni. Kemény egy évnek nézek még elébe, és a saját bőrömön érzem, milyen nehéz egy négyfelé szakadt faluban pártatlannak maradni. Most már két oldalról is érzem a támadásokat, s ez még nehezebbé teszi az amúgy sem könnyű munkát. Ki az a bolond, aki olyan helyzetbe keveri magát, és olyan munkát vállal, amit senki sem akarna?

Most már tudom, hogy tisztul a karmám, ha a közért dolgozom. Amikor Bodonyban csináltam ugyanezt, akkor azt gondoltam, hogy a sok munka egyszer majd megtérül. Nem így lett, a falu nem adta vissza, amit szerettem volna. A sors ugyan kárpótolt, hiszen eljutottam Ibizára és még sok helyre, de most értettem meg, hogy ez a munka nem nekem kell, hogy megtérüljön, hanem a falu életében hoz változást. Most már csak abban bízom, hogy lesz elég türelmem, kitartásom hozzá.

Miért épp hetedíziglen? Miért nem más számot rendeltek hozzá?

A 7 nekem fontos szám, de biztos ez sem véletlen.

Azt is hallottam, olvastam, hogy ezeket az ősök által elkövetett dolgokat fel lehet már oldani. Vajon tényleg így van?

Sokan csinálnak mindenféle hókuszpókot, kifizetnek egy rakás pénzt, aztán nem történik semmi. Valahogy nem érzek késztetést arra, hogy egy olyan embert kérjek meg, hogy ezt csinálja meg nálam.

Vannak szerencsére olyan ismerőseim, barátaim, akik sokkal magasabb szinten vannak nálam, igyekszem az ő tanácsaikat inkább megfogadni, és menni az utamon.