2020. június 28., vasárnap

Légy az, aki vagy!




LÉGY AZ, AKI VAGY!

Az ember sokáig azt kérdezi, hogy „ki vagyok én”?
Most, ha itt is nézőpontot váltok, akkor azt mondom, hogy LÉGY AZ, AKI VAGY!

Sok fejlődési szakaszon megyünk át, és a sok tapasztalat is azért van, hogy minél tudatosabbak legyünk.

Életem során sok eredményt produkáltam, azaz sok mindent tettem le az asztalra, még hozzá úgy, hogy a szegénység mellett életem folytonos kísérője volt a negatív körülmények sokasága, főként egyes emberek, a hatalom, az elnyomás maga. Mert bár sok mindent tettem, mindig voltak, akik úgy érezték, hogy sértem valamivel az érdekeiket, pedig én csak tettem a dolgomat.

S hiába vittem véghez kiemelkedő dolgokat, mindig próbáltak félreállítani, lejáratni, megállítani, tönkre tenni, megalázni. S a sikeres teljesítményhez, mindig negatív érzelmek kapcsolódtak.
Ez pedig ahhoz vezetett, hogy bár csodás eredményeket tudok felmutatni, az önértékelésem bánja. Vagyis, én is beállhatnék a sorba, hogy feladom, és nem csinálok semmit, mert úgyis megállítanak, s az ember egy idő után eljut arra a pontra, hogy azt érzi, nem jó semmire.
Felsorolni sem tudom, hányszor éltem ezt át.

Most elhatároztam, hogy az összes negatív érzelmet leválasztom az általam létrehozott értékekről, eredményekről, és csak azokat látom nap, mint nap, hogy erősítsem az önbizalmamat. Mert tényleg rendkívüli dolgokat vittem véghez.



Ez egy személyes blog, és életfeladatom az is, hogy megosztom életem eseményeit, tapasztalatait, s főleg a fejlődésemmel kapcsolatos dolgokat.

Néhány fontosabb eredményem a teljesség igénye nélkül.


1976 Iskola rádió beindítása
1994-2008 számos civil szervezet létrehozása, segítése
2001-2005 - 40 felett főiskola elvégzése
szakdolgozat megvalósítása
1976- 1979 filmklub szervezése Eger középiskoláinak
civil tanácsadás, kistérségi civil összefogás, megyei civil képviselet
2006
Palócföldi Hetek, 7 falu kulturális összefogása
1975-1979 színház és opera látogatások szervezése Bp-re kollégistáknak
Helyi, kistérségi, megyei projektek megvalósítása
2006-2007 Országos párkereső találkozók szervezése, lebonyolítása

1976-1980 KISZ aktivistaként az első bálok, diszkók szervezése
1992- 2020 Kb. 500 nyertes pályázat írása, megvalósítása
2013-2020 Parád, túra-, tárlat- tábor- és idegenvezetések, Parád jó hírének vitele, id.forg. fellendítése
1979-1981 megmutattam, hogy 2-3 ember helyett is képes vagyok dolgozni
1996-2008 Bodony kulturális és idegenforgalmi életének fellendítése
2009, 2014, Egyedül készítettem két honlapot:
saját részre és Parád turizmusához
1984. A férjem katona volt, várandós voltam a fiammal, és a 2 éves lányommal elindítottam a házépítést, le volt rakva az alap is, mire az ex leszerelt.
Művelődési ház berendezéseinek pótlása, vizesblokk terveinek elkészíttetése, önk. pályázatból megvalósítása.

1999-2020
Újságírás, megyei és helyi kiadványok, internetes portálokon
1981-1990 Megyei elismerés a KSH összeírásoknál, már több településre is engem hívtak.
programok rendezvények megvalósítása, nemzetközi is.
Néptáncosok támogatása.
2016-2018.
Ásványház fellendítés, ásványismeret, infók továbbadása
1989 Egyedül tanultam meg kezelni és könyvelésre használni a számítógépet
Bodonyi Hírek létrehozása, kiadása
2016-2018 Közösségszervezés
3 közösség létrehozása, a TPK-val Ilona-völgyi projektek megvalósítása
A MÁK jogelődjei velem tesztelték a programokat a 80-90-es években
Népművelőként, civil aktivistaként, önk. képviselőként tettem a dol-gom Bodony településért.
Idegenforgalmi kutatás és tanulmány megírása
2 igazgató betanítása
2008-2018… 8 könyv megírása, 6 megjelent
2009-2012 Ibiza. Nyelvtanulás 2 év - ottani nyelviskolában egyedüli magyarként

Sokszor beszéltem a változásról, fejlődésről, a bennünk lévő aspektusokról. Valójában most ezt is más nézőpontból látom már.
Jelenleg egyszerre szellemileg képzem magam egy konzulens segítségével, valamint egy internetes tanfolyamot is végzek, és jó beszélgetéseim is vannak a spirituális tanítómmal, mellette csupa olyan könyvet olvasok, ami sok mindenre segít rávilágítani, megérteni sok mindent, amit talán valahol mindig is tudtam, csak nem akartam megérteni, elfogadni.

A legnagyobb felismerésem a héten: nem azon kell dolgozni, hogy szellemi lénnyé váljak, hanem hogy az legyek, ami mindig is voltam. Legyek szellemi lény, legyek az, aki vagyok.

Szellemi lény, aki a testet kapja, s ehhez kap egy egót, egy elmeprogramot.

S a lényeg, hogy emberi nézőpontból nézek valamit, vagy pedig egy szellemi lény szemszögéből. Most kezdem már érezni, hogy ez egyáltalán nem mindegy.

Azonban, akinek kemény elmeprogramja van, ez nem is olyan könnyű.
A saját példámon vezetem le ezt ismét.

A fenti felsorolt eredmények elérésekor mindig próbáltak félreállítani, megállítani, rombolva a bennem élő szellemet, hogy én is hódoljak be, s ne csináljak semmi olyant, ami rendkívüli.

Ha emberként gondolkodom: akkor magamban kerestem a hibát, hogy mit csináltam rosszul, mit nem tanultam meg, miért járok mindig így, hiába teszem a dolgomat ezerrel, még a lehetetlent is megvalósítom, de nem hagyják.

Ha szellemi lényként gondolkodom: ha elkezdek a szellemiség útján fejlődni, a saját csapdáimon megyek át, ami karmikus, örökölt, de a legnagyobb igazság az, hogy megértettem végre, hogy minden jó, amit csináltam, csak rossz területen működtem. Erősen szociális lény vagyok, s bármilyen pozitív kezdeményezést teszek (állami, önkormányzati, civil területen), akkor az sérti egyes emberek, a hatalom, az elnyomás érdekeit. S biztos, hogy mindegyik esetben átléptem egy általuk húzott határt. Ha még közösséget is próbálok kovácsolni, akkor azt azonnal szét kell verni.

Ez csak egy kis példa az én életemből. De nézzük, mi van a nagyvilágban.

A hatalom mindig is félt attól, ha az emberek csoportosulnak. Mert a közösség ereje olyan erős, amivel nem tudna mit kezdeni. Ezért mindig igyekeztek szétverni, véget vetni annak, ha az emberek szerették volna a jogaikat érvényesíteni.

Jó példa most ez a vírus mizéria. Bezárták a világot egy karanténba, jelezve, hogy ezt is meg tudják velünk tenni, elvágva bennünket attól, ami a legfontosabb az embereknek. A személyes érintkezés, a kommunikáció, s itt értem a családok szétszakítást, az emberi közösségek sokaságát.

Szóval most az első számú feladat, hogy helyreállítom az önértékelésemet. Ha már voltam olyan buta, hogy hagytam, hogy egyáltalán meginogjak ezen téren, mert nem tudtam azt, amit most tudok.

Kinyilatkozom: nincs jogom ahhoz, hogy negatív érzéseket érezzek az általam elért eredményekkel kapcsolatban!!!!


















Nincsenek megjegyzések:

KIEMELT BEJEGYZÉS

A világ tényleg annyi, amennyit látunk belőle? - 'SEMMI SEM TÖRTÉNIK VÉLETLENÜL!'

A világ tényleg annyi, amennyit látunk belőle? - 'SEMMI SEM TÖRTÉNIK VÉLETLENÜL!'

Népszerű bejegyzések