Párkapcsolat, elhidegülés, egyedüllét, magány, elidegenedés

A házasság hetéhez kapcsolódva számos gondolat elindult bennem.

A rendezvénysorozatoknak ország szerte az a célja, hogy példamutatást adjon a házasság, a családban élés fontosságára.

Azonban bármennyire is fontos, nemcsak az én tapasztalatom az, hogy a házasságok már nem tartósak, s nemcsak a házasságok, hanem bármiféle párkapcsolat sem.

Pedig annyira szerettem volna megélni, hogy egy ember mellett öregszem meg, és még idősen is fogjuk egymás kezét. Láttam ilyeneket, ahol a szeretet mindent legyőzött.

Az én felmenőim között azonban nem volt ilyen, nem is láttam igazi családmintát sem. Vagy 40 évesen özvegyen maradtak, vagy anyámtól kezdve elindultak a válások is.

 

Milyen is egy boldog párkapcsolat, ami egy egész életre össze tud kötni? Csodálatos lehet. Kár, hogy én nem ismerhettem meg.

Most olyan példákat hozok, amiket nem igazán szeretnék, de mégis szeretném alátámasztani, hogy sajnos ez a nagy - nem csak magyar - valóság.

Nézzük meg a celeb világot. Dúl a nagy szerelem, aztán borulnak néhány év után a házasságok, és új és új kapcsolatok jönnek létre. Pedig, amikor összeházasodnak, mindenki úgy tervezi, hogy az örök életre szól. Aztán semmi sem úgy alakul, ahogyan gondolták. Néhány év után kilépnek, és egyből egy újba mennek bele valakivel, ahol szintén felborul egy másik családi élet.

Régen is volt, hogy nem úgy alakultak a dolgok, de összecsiszolódtak, s volt aki, akkor is kitartott, ha boldogtalan volt, szenvedett egy kapcsolatban. Akkoriban még nem volt annyi válás, mint most.

A mai emberek azonban már könnyen kiszállnak egy kapcsolatból. Régen a házasságok nem mindig szerelemből kötettek. Ma már igen, és ahogy a szerelem elmúlik, már nem akarnak együtt maradni.

 

Amikor elindul az elhidegülés a másik iránt, amikor elmúlik a szerelem, és nincs elég ok arra, hogy a felek együtt maradjanak, s sajnos ma már a gyerekek sem elég okok erre. Amikor nem figyelnek egymásra, nem figyelnek a közös életükre, egyre gyakoribb a csalódottság érzése, a düh, az elkeseredettség, amikor azt érzik, már nem akarnak többet tenni azért a kapcsolatért, érzelmi elszigetelődés jön létre. Az elhidegülés elkerülhető lenne, de a kapcsolatban lévők zöme nem tesz azért, hogy ne hidegüljenek el.

Amikor kilépnek egy kapcsolatból, egyedüllét következik, amit sokan már nem is akarnak igazán feladni. Megszokják, jól elboldogulnak egyedül is. S nem akarnak már alkalmazkodni sem, főleg ha egy rossz kapcsolatból szálltak ki. Az ember azonban társas lény, és sokan ismét igyekeznek párt találni. Elég sok kudarcélmény éri a párkeresőket, de azért vannak, akiknek sikerül. Ám a többség esetében már az sem lesz tartós. Ez saját tapasztalat is.

Akik egyedül vannak, de nem magányosak, amikor vannak még körülöttük szeretteik, barátok, vagy valamilyen közösség, ott még lehet boldog egyedül is az ember. 

Amikor már magányos valaki, akkor már nincs kötődés senki felé, amikor olyan érzések kerítik hatalmukba az embert, hogy szorong, fél, reménytelennek lát mindent. A valódi kapcsolatok hiányát jelenti a magány. Mindenkivel előfordult már, ha csak egy rövid időszakaszra is, hogy magányosnak érezte magát. Létezik az átmeneti magány, amikor pl. valaki egy idegen helyre költözik, új iskolába kerül, stb. Ha azonban ez a magányosság érzés legalább már 2-3 éve is megvan, akkor bizony már állandósult, krónikus magányról beszélünk. 

Itt van az online tér, ahol már egyre többen vannak. Azonban több kutatás is alátámasztja, hogy pl. az online jelenlét, hiába beszélgetnek közösségi oldalakon, azok még inkább erősítik az izolációt, a magány érzését.

Elidegenedés. Nem szeretem ezt a szót, én erősen szociális beállítottságú és közösségi ember vagyok. Mindig sokat tettem az emberekért, a közért, figyeltem másokra, most azt tapasztalom, hogy a mai világban sokan el is idegenednek. Mit is jelent ez?

1. Valaki idegennek, kívülállónak, magára hagyatottnak és kiszolgáltatottnak érzi magát abban a világban, amelybe született.

2. Egy tevékenységet nem abból a célból űzni, amire való, hanem valamilyen más, külső cél érdekében végezni.

3. Olyan társadalmi állapot, aminek hatására az emberi tevékenység eltorzul, elveszíti alkotó jellegét. Az ember ennek hatására elszemélytelenedik, az emberi viszonyok formalizálódnak.

 Az etika történetében számos változata jelent meg, általánosságban az egyénnek az önmagához fűződő viszonyát jelentette, aminek során az egyén egyes dolgai (pl. érzelmei, gondolatai, tevékenységének termékei) idegenként jelennek meg előtte. Ez identitászavart okoz a számára, ami azzal jár, hogy a környezetével való viszonyrendszere is megváltozik, erőteljesen sérül. Az elidegenedés figyelmezteti az embert arra, hogy ésszerűen és humánusan bontakoztassa ki a képességeit.

Még meg lehetne közelíteni társadalmi, filozófiai, szociológiai, politikai szemszögből, amit nem szeretnék.

Én ezt most az emberek megváltozásához kötöm.

Úgy vélem, ez is egy állapot, amit a világban zajló események is generálnak.

Ezt a szót én most a saját értelmezésemben arra értem, hogy kívül maradnak minden közösségen, nem akarják már átélni azokat az élményeket, tapasztalatokat, amiket közösségben, közösségi programon lehet.

Az is érthető, hogy inkább családosan mennek valahová, kényelmesebb, ha nem kell alkalmazkodni senkihez. S azt is elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák. Mégis azt érzem, hogy ez a folyamat is rossz irányba megy.

Nem régen láttam egy kis videót. Egy srác egy focit kigurított a járókelők elé, voltak köztük kisebb-nagyobb gyerekek is, felnőttek is, és senki sem ért a labdához. Kikerülte mindenki, nem passzolta vissza. A gyerekeken látszott, hogy akarták, néztek az anyjukra, aki viszont telefonozott, vagy másra figyelt, nem érdekelte mit akar a fia. A kisfiú csalódottan ment el a labda mellett, és más gyerekek is. A felnőttek pedig nagy ívben kikerülték a lábuk felé guruló focit…

Ennyire nem érdekel senkit már, mi történik a másikkal, milyen lehetőségek jönnek az útjukba.

https://www.youtube.com/watch?v=MtQvLF1ZKCg