Az van,
hogy egyszerűen nem marad időm ide sem írni... Ismét megjártam Pestet,
Dunakeszit, s tegnap ismét átjöttem a Mátrán... Októberben annyit
utaztam eddig, amennyit egy átlag ember talán több év alatt utazik.
S
most is gyönyörködtem a pompás színorgiában, amit a természet festett a
Föld nevű palettára a Mátrában, október hónapban, ám azt is el kell
mondanom, hogy nem éreztem azt, hogy hazafelé megyek. Pedig én hegyek
lánya vagyok, és imádom a hegyeket, még Ibizán is a dombok közé kellett
mennem feltöltődni, hiába volt ott a tenger.
Viszont,
mikor régebben mentem hazafelé a Mátrán át, mindig elkapott egy kedves
érzés, amit most nem éreztem. Vajon hol is van a helyem, az otthonom, a
hazám?
Azt
tartja a mondás, hogy hazája mindenkinek csak egy van. Ez valószínűleg
igaz. De hogy hol van az otthonom, azt most nem tudom.
A
nagy elengedési folyamatban már szinte mindent elengedtem. Sok ember
van most hasonló helyzetben, mint én, csak talán nem meri felvállalni,
hogy elengedjen valamit, ami a biztonságot jelenti a számára. Nyilván ez
nem könnyű, hiszen senki sem örül annak, ha elúsznak azok a dolgok,
amikért egy fél vagy egész életén át dolgozott.
Annyi
fejtágító levelet kapok, hogy csak kapkodom a fejem. Sokból vélek
kiolvasni igazságokat, de sokat úgy törlök ki, hogy nem érzek késztetést
arra sem, hogy elolvassam. Azért vannak, amiket érdemes megszívlelni.
Most
az én esetem is egy példa lehet, hogy valóban működik-e, ha elengedünk
dolgokat, s akkor egy új életet kezdünk, és jobban működik majd a
teremtés is. Én valóban a szabadságot választottam, de még mindig
vannak elvarratlan szálak. Mint pl. nem kelt még el a házam, és a
szolgáltatók nyúznak. Sok olyan dolog, ami a régi energiából próbál
visszahúzni, és nagyon erősnek kell lenni, hogy túl lépjek rajta.
Szóval, ha én egy kis nyulacska vagyok, vajon hová menjek?
MInden
nap az álláshirdetéseket bújom, pályázgatok, kapcsolatokon keresztül
érdekődöm, és mindig kapok infot, hol ezt, hol azt. Megpróbálok minden
irányt, de szűkül a kör. Pl. Mostanból eszemben sincs megpályázni
polgármesteri hivatalban e gy
állást. Ismerve az ott folyó munka nehézségét, összetettségét,
stresszhelyzeteit, nem igazán éri meg, hogy 60.000 Ft-ért dolgozzak ott
úgy, hogy abból még albérletet vagy utazási költséget kelljen fizetnem.
MÁr pedig történtek változások, míg nem voltam Mo-n. A közszférában már
nem számítható be minden jogviszony, korábban is voltak kitételek, de
most ezt még tovább szigorították. Így viszont ha csak az számít be,
amit ott dolgoztam, az csak 20,5 év. Nem veszik figyelembe a főiskolát
sem, és csak középfokú végzettséget állapítanak meg, lehetek bármi.
Kapásból 4 fokozat lemegy a Közalkalmazotti táblában is. Magyarul, ha
maradtam volna a helyemen, már 11-es fokozatban lennék, de ha most
mennék egy hasonló munkakörbe, már nem vennék figyelembe két másik
helyen töltött 9 évemet, és most csak 8. fokozatba tennének.
A
versenyszférában viszont nincs elég tapasztalatom, s ez önbizalom
romboló, de azért keresem a lehetőségeket. Úgy kértem, hogy januárra
legyen munkám, addigra anyukám is biztosan meggyógyul.
Valami
azt mondja, hogy Bp, Pest megye, és a Dunántúl az, ahol keresnem kell.
Viszont most ismét egyedül kell boldogulnom, ahogy a páromnak is Ibizán,
vagy ha úgy dönt, hogy ő is hazajön, mert még minden kialakulatlan. De
figyelem a hevesi állásokat is. Most megírok egy pályázatot, ugyanaz,
amit el kellett ugrasszak anyu balesete miatt, de az sem volt
véletlenül. Ha gyorsan lett volna munkám, nem tudnám anyumat ellátni és
nem tudtam volna segíteni a lányoméknak sem.
Végre sokat unokáztam, és ez boldoggá tett.
Olyan csodás érzés, amikor magamhoz ölelem, és nem lehetett eleget
puszilgatni. S az is nagy öröm, hogy elfogadott, pedig csak akkor voltam
vele, mikor megszületett, és képeken, fotókon, skypon láthattam.
Pörgős
napok várnak rám, mert holnap ismét Egerbe viszem anyut a kórházba, és
intézkedek, szervezkedek, pályázok, s remélem, hogy már az íráshoz is
hozzájutok majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése