Vissza a pörgésbe...

Visszatértem a régi énemhez egy szintig. Úgy fogom fel, hogy mikor még Magyarországon éltem, túl voltam pörögve. Utána Ibizán következett az elcsendesedés időszaka, most azt hiszem meg kell találnom az arany középutat...

Ha most leírom két napom történetét, abból kitűnik, hogy az energiák igen is működnek, nem is akárhogyan.

Úgy vélem, hogy jól kezeltem a helyzeteket, és ez módosította a sorsom irányát is. 

Közben itt elleptek a spamek, 10 ilyen hülye hozzászólást kellett kitörölnöm, sajnos le kell korlátoznom, hogy csak belépők szólhassanak hozzá. S ami csodálatos, hogy "A valóban nincsenek véletlenek" bejegyzésem hipp-hopp egyik napról a másikra az élre tört. Két nap alatt kb. 1300-an nézték meg.Köszönöm. 

Szóval jártam a lányoméknál, unokáztam. Sajnos a lányom és a vőm is beteg lett, és ez nem jó hír. Tegnap már én is fürdettem Lucát, s az van, hogy szombaton vissza kell mennem segíteni. Viszont anyumat sem lehet sokáig magára hagyni, így hamar jövök is vissza, csak hát nem a szomszédban van és autóm sincs. Szükség volt rám Magyarországon, ez is azt bizonyítja, hogy helyesen döntöttem, mikor hazajöttem. 

Ma találkoztam egy Reiki Egyesület vezetőjével, és most már magyar igazolványom is van, hogy önkéntesen reikizhetek, és nagyon örültek nekem, mert ők is most kezdik el ezt Magyarországon, ahol sajnos még nem elég elfogadott a Reiki. S külön örültek, hogy felvállalom a szervezéseket, és a civil szervezetnél is segítek. 

Zuglóból átmentem Budára a Kiadóhoz. Egy újabb jó hír. Komoly az érdeklődés a kéziratom iránt, de át kell dolgozni. Szerintük az olvasók felének így is jó lenne, de a másik felének nem, és igazuk van. Ami jó a blogba, nem jó egy színvonalas könyvbe. S ami a legjobb hír, hogy nem szerzői kiadás lesz. A kiadó teljes költségben vállalja a könyv megjelentetését, s ha minden jól megy, akkor az Ünnepi Könyvhéten már ott lesz, és bekerül majd a könyves boltokba is. Az ibizai naplóm a "Kalandok a nagyvilágban" sorozat része lesz. S hát ezt ennek a blognak köszönhetem, hiszen itt kezdtem el írni az ibizai történeteket. S a blogomat olvasók ötlete volt az is, hogy könyvben is szívesen látnák. KÖSZÖNÖM! Most jöhet az igazi munka vele. :)

Aztán a bp-i utazgatásom során levált a cipőm talpa. Nem semmi volt így közlekedni gyalog, metrón, villamoson, buszon, már szégyelltem magam. Egy helyen adtak technokolt, de hát az nem fogta meg, így Budán egy aluljáróban volt egy kinai kiárusítás és gyorsan vettem egy olcsó sport cipőt. Ki is akadtam, 1500 Ft-ért,  hogy haza tudjak jönni. 

Mikor a Mátrán át jöttem, volt egy hatalmas baleset, és a busz az Ózon hotel előtt ragadt, még Mátraháza előtt. Egy motoros ment egy fát szállító pótkocsis kamion alá. délután 1-től lezárták a forgalmat. Este 6-kor még ott dekkoltunk. Mikor végre átengedték a forgalmat, csak úgy jöttek szemből a távolsági járatok Parád felől. A szegedi 2-kor indult, a kecskeméti háromnegyed 3-kor, az egyik pesti 3-kor, a jászberényi fél 5-kor, a másik pesti negyed 6-kor. S utolérték egymást, akik már 2 órától a buszban ültek, azoknak kemény lehetett. többször is megéltem már ezt, sajnos sok a motoros baleset a Mátrában, de ilyen sokáig még nem volt lezárva az út. A pesti buszok nem értek fel Pestre akkorra, amikor már vissza kellett volna indulniuk. Még jó, hogy nem azzal jöttem, akkor még Pesten is ragadtam volna. 

S megkaptam az ápolási díjat is, 20.000 havonta, ebből kell megélnem. S meg is fogok egy ideig, és anyunál lakhatok. Most még egy centrifugát hajkurászok, egy régi hagyományosat, talán valahol van még talonban. 

S várt két szolgáltatói levél, melyekben a gázszolgáltató és vízszolgálató közölte velem, hogy peres eljárást indítanak ellenem, mert nem fizettem ki a kikapcsolás utáni rendelkezésre tartási díjakat. Miért is fizetnék valamiért, amit nem használtam, és még használni sem tudnám, ha akarnám sem, mert ki van kapcsolva, akkor milyen jogon szednek ezért évente 16.000 Ft-ot. 

 Visszaírtam, hogy pereljenek nyugodtan. Már nincs semmim, amit elvehetnének. A házat viszi a bank, vigye, osztozzanak rajta. EGy fél élet munkája, de már nem érdekel. Az autóm Ibizán maradt, két bőrönd cuccom van, meg a laptopom. Nincs munkám, nincs jövedelmem. S persze nincsenek már kapcsolataim, ismerőseim, barátaim sem. Viszont jönnek újak, és ez így van rendjén. 

Az elengedés megtanulása és a bizonytalanságtól való félelem elengedése volt nekem 2012 egyik nagy feladata. S persze sok kisebb is. Ilyen pl. amikor azt éltem most meg, hogy anyum és a lányom is gyerekként kezelt, pedig csak azt kaptam vissza, amilyen én is vagyok. Ez nálunk családi vonás. Mindenki maga szereti csinálni azokat a dolgokat, amit megszokott, és azt érezzük, hogy azt más nem is tudja úgy megcsinálni. Anyumnak főzök, és ott áll mellettem, és mondja, hogy mit hogyan csináljak. Eleinte még berzenkedtem, aztán ezt is elfogadtam, és úgy csináltam, ahogy mondta, pedig ő is tudta, hogy nélküle is tudom, hiszen már 30 éve én is csinálom. A lányom is félt, hogy hogyan kezelem az unokámat, hiszen eddig csak ő csinált mindent, senki egyetlen percre sem vette le róla. Meg kellett bíznia bennem, hogy én is meg tudom csinálni, és mikor bizonyítottam, hogy elboldogulok, nagyon örült, amikor olyan betegen nem neki kellett csinálnia. De egyiküknek sem szóltam vissza. Mikor én voltam ilyen helyzetben, én is biztosan így viselkedtem. No ezeknek a felismerése, elfogadása is nagy nagy feladat. 2012 bővelkedik ezekben, csak sokan nem ismerik fel, vagy nem akarják felismerni, elfogadni. 

Ez itt gyakorlatilag a mai nap története. Azt kell elképzelni, hogy 2009 előtt egy nap, kb. 5-6szor ennyi minden történt velem, akkora volt a pörgés. Most ügyelnem kell, hogy ne essek megint vissza abba az energiába. Ám, aki ismer, az tudja, hogy szeretem a pörgést, ezért nagyon kell ügyelnem, hogy ne hagyjam, hogy megint annyian kihasználjanak és élősködjenek belőlem, míg én a alig tudtam megélni. 

 Meg kell találni azt a bizonyos középutat...