Megcsappant az íráskényszerem, erőt kellett vennem magamon, hogy írjak ide...

undefined


Figyeltem magam és a környezetemet az ünnepek alatt, s bármilyen kilátástalan is minden, mégis sikerült szeretetben, békességben megélni az elmúlt 7 napot. Tegnap együtt volt a családom, és már nagyon régen volt ilyen, belül halkan még sírtam is, olyan jó érzés volt, hogy ott voltak a gyerekeim, a házastársaik, drága kicsi unokám, anyum és a párom is.

Luca mikulás ruhában volt, olyan édes volt, és nagyon élvezte, mikor ilyen sokan álltuk körül. Ez a kép nem nálunk készült, itt a lányommal, az anyukájával van.

S hamarosan érkezik a második unokám is, aki szintén kislány lesz, és Hanna lesz majd a neve. Ezekben a napokban úgy érzem sikerült magamat a szeretet energiájában tartani, de azt is érzem, hogy kellene valami segítség, és most még a kártyához sem tudok folyamodni, mert még azt is Ibizán hagytam. 

Úgy olvastam, és el is fogadtam, hogy azért születtünk le ebben az időszakban, hogy ami most van folyamatban, azt megéljük, ki így, ki úgy. S bármilyen helyzetben is vagyunk, az nincs véletlenül. Nem is okolhatok senkit és nem is akarok, mert minden, ami történik, történt, az igenis okkal történt, s ahhoz én is hozzájárultam. Erről már írtam. 

Meg kell békélni magunkkal, a világgal, bármilyen nehéz is. Ahhoz, hogy békesség legyen a földön, először magunkkal kell kezdeni. 

Minden nap dolgoztam azon, hogy elengedjem a félelmeimet, az aggodalmaimat, a bosszúságokat, a haragot, amit egy-két levél olvasása után éreztem, s bármi is van, belső nyugalom van bennem, és hiszek abban, hogy majd történik valami, hiszen várok rá, de azért igyekszem tenni is érte. A baj az, hogy most azt érzem, hogy nem tudom, mit kellene tennem, s nem találom a helyem sem. 

Ma este ismét omynóztam, és most azt kértem, hogy kapjak valami jelet, hogy mihez kezdjek, mert most eléggé nullán vagyok, hogy újra kezdjem az életemet, csak nem látom, hogy merre induljak el. Azt megtapasztaltam, hogy segítségre nem számíthatok, még ha lenne is, aki akarna, az sem tud, aki meg tudna, az nem akar. 

Már van vagy 10 napja, hogy hajnalban ébredek és nem tudok aludni. Ilyenkor reikizem magam, mert szinte mindenem fáj, amire igazán nem tudok magyarázatot, legtöbbször magától meg is szűnik a fájdalom, de végig vándorol az összes testrészemen, érzékszervemen. Még a most kihúzott fogaim is fájnak, vagyis már csak a helye, mégis olyan érzés, mintha ott lennének... 

Tudom, hogy ez az új energia. Szoktam olyan gyakorlatot is csinálni, hogy mikor lélegzem, azt mondom, ÚJ ENERGIA BE, RÉGI ENERGIA KI. S akármilyen hihetetlen, utána könnyebben is szoktam lenni. 

Az Advent idejét a megbékélés idejének is szokták nevezni, s ez azt is jelenti, hogy nem csak magunkkal kell békében lenni, hanem másokkal is. Ez a mai világban bizony elég nehéz, mert olyan emberekkel, helyzetekkel találkozunk nap mint nap, ami ezt megnehezíti. Erre a hét napra sikerült, remélem, hogy ezek után is tudom a békességet tovább vinni a szívemben, s hogy őszintén tudok megbocsátást kérni, adni.

Most az lenne fontos a Földön, hogy az emberek béküljenek ki egymással, bocsássanak meg egymásnak, ismerjék meg a szeretet erejét. Azt nem tudom, hogyan fog ez majd alakulni, meglátjuk.