Bizony ismét kimozdultam a komfortzónából. Tinédzserekről, gimnazistákról írok, amely terület eléggé távol áll tőlem. Részben azért, mert nekem nincsenek igazán pozitív élményeim a középiskolás évekről, másrészt a mostani fiatalságot nézve, és a kamaszkorba lépő unokáimat megfigyelve - ez bizony nem az a terep, ahol szívesen mozgok, s írok is erről.
Azonban négy év átmenetet meg kell írnom, hogy az Aisa mágikus valósága c. könyvem folytatása egységes legyen, ameddig Leila nagykorú lesz, s más irányt vehet majd a történet.
Úgy hogy beleástam magam egy isztambuli gimnázium tanulóinak, és egy kamasz lány felnőttéválásának történetébe. Egy átmenet, amikor Leila tanul, felkészül...
A cím ismét egy álomban jött. Leila és a szellemek. Még halvány fogalmam sincs, hogyan hozom össze, de majd biztosan megálmododm azt a folytatást is, ahol a szellemvilág mélyebben előjön majd a regényben...
Most a spirituális tanulása, az iskolai esetek mellett belevittem egy rejtélyes képet is, ami nyomozásra indítja a fiatalokat és nagybátyjukat, később pedig a rendőrség is beszáll a dologba...
Egy rövid részlet...
Egyik este Leila és Kemi beosontak Mehmet szobájába,
és megtalálták azt a különös ládát, amelyben az a bizonyos festmény volt,
melyen a fiú szerint ő volt idősebb korában. A képen két nő volt látható, és
egyértelmű volt, hogy vagy anya lánya, vagy testvérek kellett, hogy legyenek.
Leila a fény felé tartotta, és a nagyobb alak, egy kb. 30-35 éves Leila volt.
Szőke haj, kék szem, egy pici forradás a szemöldöke felett, melyet még négyéves
korában szerzett, és a barna bőr. Mellette egy lángoló ház mellett állt egy
kisebb Leila, a mostani énje.
– Ez meg hogyan lehet? Tényleg én vagyok mind a két nő
a képen, de hát hogyan kerültem erre a képre?
Megfordították, a hátára egy dátum volt írva. 1930. Ezt
valóban ki kellett nyomozni, mert egyelőre csak kérdőjelek voltak és semmi
magyarázat. Úgy döntöttek, hogy elsőnek Mehmetet kérdezik erről. Amikor a
nagybátyjuk hazaért, bementek hozzá és őszintén elmondták, hogy megtalálták a
képet és szeretnének magyarázatot találni.
Mehmet is elővette a képet, amit még fiatal korában
kapott Yusuf nagyapjától, aki arra kérte, hogy őrizze meg. Akkoriban beszélt
erről apjával Celal professzorral és Ramiz bácsikájával is, hiszen még gyerek
volt, és abban maradtak, hogy Mehmetnél marad a kép. A nagyapja megeskette,
hogy őrizze meg ezt a képet. Mehmet felidézte, amit az öreg mondott. Akkoriban
ő volt a legismertebb isztambuli antikvárium feje, amikor egyszer egy szőke nő besétált
hozzá, s arra kérte, hogy a képet őrizze meg, s adja majd oda az unokájának,
vagyis Mehmetnek, mert ez a kép üzenet lesz neki.
Mehi nézte a képet, és a szája is tátva maradt, amikor
rájött, hogy a képen lévő nő Leila idősebb változata, illetve a kisebb alak pedig
a mostani. A kép legalább harminc éve van nála, ám előtte évtizedekig az öreg
Yusuf őrizte. S ő már nem is emlékezett mi volt a képen.
– Ez egy paradoxon, már megint. Hogyan lehetséges ez?
Biztos Leila, hogy te is időben utaztál vissza a múltba, amikor ez a kép
készülhetett, de már az idősebb alakodban. De vajon mit akartál üzenni ezzel? S
miért van a képen a mostani éned? Ez a kép lassan százéves. Anyukád is utazott
az időben, úgy látszik, hogy ez a képessége öröklődött. Én megígértem neki, hogy
vigyázok rád minden szituációban, akkor nem lesz könnyű dolgom, már látom.
– Arra vajon mi lehet a magyarázat, hogy miért van
Leila két énje együtt a képen? – kérdezte Kemi.
– Úgy tudom elképzelni, hogy a 30-35 éves énednek volt
valami feladata 1930-ban, és megkerested a nagyapámat, mint egy szövetségest,
megkérted arra, hogy őrizze meg ezt a képet.
A mostani éned pedig valahogyan szintén arra az idősíkra került, s erről
a közös pillanatról készülhetett a kép. Várjatok, volt akkoriban egy naplóm, s
úgy emlékszem írtam bele valamit, amit nagyapa mondott.
Fiókok csapódtak, néhány könyv is a földre pottyant,
ahogy Mehmet nagy igyekezetében kereste a harminc évvel ezelőtti naplóját. Amely
végül elő is került. Lapozgatott, és meg is talált egy bejegyzést. „A nő
átadta a képet nagyapának és azt mondta neki: Ezt őrizd meg. Az
unokádnak, Mehmetnek szüksége lesz rá 2028-ban, hogy tudja: a lány, akit keres,
nem ellenség, hanem a sors része.”
– Hogyan felejthettem el, és miért nem emlékeztem a
képre, hamarabb rá kellett volna jönnöm, hogy te vagy rajta Leila.
– Biztos ennek is megvolt az oka. De vajon mit akartál
üzenni ezzel a képpel Leila? – kérdezte Kemi.
– Sajnos fogalmam sincs. Talán kapok valamilyen
sugallatot, de jelen helyzetben semmi támpontom nincs. Az viszont biztos, hogy
a képen én vagyok duplázódva.
A fiú már tudta mit kell tenniük. Nem csak technikai
zseni volt, de voltak kapcsolatai a sötét internet világában is. Leilával
együtt kutatni kezdtek az iskola könyvtárában, az interneten, remélve, hogy a
képről is lesz valamilyen feljegyzés valahol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése