Karácsony előtt már jöttek szavak, szó szerkezetek, amiket le is firkantottam. Egy oldalnyi anyag, éreztem, hogy ebből verset kell majd fabrikálnom valamikor.
Megálmodtam ezt a címet, hogy Csalfa remények, aztán hozzá igazítottam a már lejegyzett szavakat, hogy rímeljenek.
Nem vagyok költő, amikor verseket írtam, így születtek, hogy jöttek a szavak, álmok, és utólag lett belőlük vers. Mintha én csak formába önteném őket, és nem is én írnám igazán.
Egy vers megírása ezért nekem tovább tart, mint egy 4 oldalas próza.
Ráadásul szonettet 12 éve írtam utoljára. S most megszületett egy. Még lehetne finomítani rajta, de ma megosztom.
Eljutottam oda, hogy már sok mindent megértek, sok mindent kell gyakorolni, ugyanakkor élünk egy olyan világban, ami rossz irányba megy, és nem tudni, hogy érdemes-e?
Egész életemben igyekeztem fejlődni, változni, s tenni a dolgomat, minden téren.
Az elmúlt évtizedek alatt azonban az a bizonyos "rendszer" keresztbe tett nekem, és igyekezett megállítani, ellehetetleníteni. Mintha szándékos lett volna, és ezt biztos, hogy nem csak én érzem.
Most pedig világ szinten sulykolják a hazugságokat, bőrünkön érezzük az égbe kiáltó igazságtalanságokat, ugyanakkor törvényekkel, értelmetlen gazdasági nehezítésekkel, bűnözéssel, megfélemlítésekkel, háborúkkal igyekeznek elérni, hogy az emberek kilátástalannak lássák a jövőt. Míg egy kis réteget viszont eltartanak ugyancsak luxus körülmények között.
Kiírtam már magamból a sok fájdalmat, amiket átéltem, sikerült a nagy részét el is engedni. Ezekről nem írok már.
Viszont, ami előttünk van, az nagyon sok embert izgat.
- A vírushelyzet. Erről már írtam, én nem oltatom magam, tolerálom, aki igen. Az viszont bánt, hogy megosztották az embereket ezzel is. S nem tudom, mit lehetne tenni, hogy ez ne így legyen. Úgy látom, egyik fél sem enged, mind a két tábor a maga igazában hisz. Jól megosztották a népet.
- Munkaerőválság. Épp ma beszélgettem valakivel arról, hogy a szocializmusban azért könnyebb volt, mert aki akart, és kellett is, az dolgozott. Most meg az emberek zöme retteg, hogy munka nélkül marad. A sok embert foglalkoztató cégek leállhatnak, automatizálnak, egyre kevesebb emberi munkaerőre lesz szükség.
- Kitolják a nyugdíj korhatárt. Igaz, egyre több a nyugdíjas, és a nyugdíjrendszer nem lesz tartható. Az idősebbek nyugdíj előtt nem találnak munkát, nem kellenek sehová. Senki sem foglalkozik velük. Ahogy a nyugdíjasok egyre nehezedő helyzetével sem.
- A sok tanulás, évtizedeken át. Hiába a több szakma, ha nem lesznek munkahelyek. Már most sem tudnak sokan a szakmáikban dolgozni. Én is sokat tanultam, most azt érzem, hogy felesleges volt annyi energiát belefektetni. Bár megnyugtat, mert sok fekete folt fehéredett ki általuk, de voltak, amiknek semmi értelme nem volt.
- Emberek jogainak szándékos korlátozása. Pedagógusok, BM, Eü dolgozók. közszféra diszkriminációja. Szörnyű, hogy mindig keresnek egy ellenségképet. Őszintén nem akartam elhinni, hogy ezt is meglépik... és meglépték, mert hagytuk.
- A későbbi időszak még jobban elkeserítő. Robotizálás az MI előretörése, kibernetika, implantátumok, az emberi identitás problematikája.
- Természeti katasztrófák.
- Földönkívüliek. Beavatkoznak, vagy nem?
- Spirituális megközelítésben, a fény és a sötétség harca... Mi lesz a Földdel?
- stb.
Szóval adott egy sötét jövőkép, akkor mit tudok én tenni, érdemes-e fejleszteni magam, hogy magasabb tudatszintre kerüljek... azt látom, hogy akik már ott vannak, ők sem jutnak előbbre, csak még több támadásnak vannak kitéve....
Majd letisztul minden... most örülök, hogy 12 év után újra képes voltam egy szonettet írni.
https://www.youtube.com/watch?v=RU56AYJ6JMQ&t=109s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése