Ismét született egy történetem álmokból, nem teszem közzé, de muszáj leírnom, hogy hogyan is íródott???:):)


 

Két éjszakai álomtermés kézzel leírva egy A/5-ös füzetbe úgy 5 oldalnyi volt. Már az első éjszakai álom is írásért kiáltott, a második méginkább, így összedolgoztam a kettőt, és ismét választottam egy idézetet. Épp az írás előtt meg láttam egy pályázati kiírást, csak épp nem értettem belőle egy árva kukkot sem. 

Írtam már, hogy nem nagyon szeretem ha idegenszavakkal van tele egy szöveg, no ebben aztán volt. Az alábbi egy kiragadott mondat.

"A trendnek hódolva, a verseny témája a steampunk lesz (a toposz csupán opcionális, akár a ribonukleinsavról vagy a recepcióesztétikáról is írhattok)."

Nem volt mit tenni, megnéztem, hogy mi mit is jelent. Az opcionálist még tudtam is, a toposz pedig nyilván az Őszre utalt, mivel ezt emelték ki az elején. 

"A toposz egyfajta irodalmi vándortéma, vagy gyakran visszatérő motívum, mely újból és újból azonos (hasonló) értelemben jelenik meg a legkülönbözőbb korokban, legkülönbözőbb szerzők műveiben. Például évszakszimbolika: az ősz a pusztulás, az öregedés, a tél a halál, a tavasz a fiatalság vagy az újjászületés szimbóluma.
Hivatalos definíció szerint a toposz „közismert, közkinccsé vált, különböző korokon átívelő költői kép, írói fordulat, cselekményelem. A hozzá kapcsolódó képzetek is mindig rokon jellegűek (eső=bánat, fürdés=múlttól való megtisztulás). A modern irodalomtudomány szóhasználatában a toposz az irodalmi művek sorában fellépő azonos vagy hasonló jelentésű szövegrész, visszatérő kifejezés, klisé, séma, alkotói felfogás, szemléletmód.”

De halvány lila gőzöm sem volt, mi lehet az a steampunk. Megnéztem hát a wikiben.
Ezt muszáj beidézni: 

"A steampunk (ejtsd: sztímpánk, az angol kifejezés magyarul am. gőzpunk) az 1980-as évek végétől megjelenő, elsősorban kortárs stílus és tematika[1] , másodsorban alternatív művészeti szubkultúra, amely a legkülönbözőbb magas művészeti formáktól kezdve (szépirodalom, képzőművészet, művészfilmek stb.), az alacsonyabb rangúnak tekintett populárisabb művekben (ponyvairodalom, popzene, számítógépes játékok, képregény stb.), a mindennapi tárgykultúrában és formatervezésben is egyaránt megmutatkozik.[2]
  • A steampunk mint stílus az ún. neoviktoriánus stílusból (viktoriánus éra) meríti formáit, ezeknek egyfajta újraromantizálását vagy jelenkori dekadenciáját adja.
  • A steampunk mint tematika (és nem műfaj) a sci-fi egyik altematikájának is tekinthető, amely az időbeli anakronizmus (kortévesztés) harmadik formájából, az elképzelt jövő tematikai elemeiből alkotja meg tartalmát[3] (paleo-futurizmus). Ilyen elem a steampunkban az elképzelt technológiai vívmányok és találmányok szerepeltetése, amelyek Cory Gross nyomán Celeste Olalquiaga giccselméletének megfelelően a steampunk két alapvető típusát adja:[4]
Fajtái:
  • 2. Nosztalgikus steampunk: amikor ezek az elemek egy olyan fiktív technológiai aranykorból megmaradt vívmányok, melyek pozitívabb színben tűnnek fel régiségükkel az információtechnológiai forradalom és az internet korában.[5]
Na a lényeg az, hogy egy posztmodern műfaj, s mivel engem csak az irodalmi oldala érint, hát igencsak fura valami. Írtam már scifit, fantasyt, misztikus történeteket, de most nem tudtam, hogy akkor mi is legyen. Ebben is dobálóztak az idegenszavakkal rendesen, kíváncsi vagyok, hogy hány ember érti meg elsőre? :)
Amit álmodtam, még novelllává formázás nélkül is passzolt ide, aztán próbáltam mégis beleszőni minden részletét egy történetbe. Így született meg a Jegy a pokolba írásom, ami nem lesz elérhető, mert már pályázati elbírálás alatt van. De olyan jól szórakoztam, mikor írtam, hogy azt is elfelejtettem, hogy bizony kemény álomjelentése van mindennek.

A cím adott volt, mert elhangzott az álomban, a megfiatalodó varázsló és amazon is, a különös járgányok is, a Tahitin lévő két világ, ezeket mind megálmodtam, és mikor elindultak a pokol irányába a szereplők, hát mit mondjak sikerült belevinnem egy akkora csavart, hogy ez szerintem misztikus, sci-fibe illő fantasy-mese lett. Na erre találjanak ki stílust... :)

Nyilván ebben a műfajban a mostani fiatalok vannak inkább otthon, de itt is kipróbálom magam, az ember mindig tanul valamit. :) Az írás terén is.
Ahová beküldtem, az az oldal is elég fura volt nekem.
MONDOCON

Hogy mik nem vannak, amikről nem is hallottam eddig! Magyarországon fesztivált szerveznek ezeknek a dolgoknak. A sokféle jelmez azt idézi bennem, mint mikor itt flangálok az ibizai utcákon a sok különc között...Itt ugyanis rendesen ilyen ruhákban járnak esténként a bulizni vágyók, elég ha San Antonioba a kikötő környékére vagy a kocsmanegyedbe benéz az ember, mindenféle figurát láthat... :)

Fogalmam sincs, hogy volt-e értelme elküldeni, különösebben nem is izgat, mert azt sem tudom, hogy lehet-e és mit vele nyerni, mert azt sem közölték még, s hogy a rendezvény végén lesz az eredmény hirdetés, ahol én biztosan nem leszek ott, de a kis ördög belém bújt és csak azért is elküldtem.:)
Amúgy gyűlnek az ilyen történetek is, ilyen volt A fájdalom paradoxona, amit itt is közzétettem, és mindnek kemény mondanivalója van. Van egy másik is, ami A harag börtönében címet kapta, s mikor a párom elolvasta, azt mondta?
"- Csak ennyi? Nagyon vártam a folytatást..."
Na ja, a novella ilyen rövid, viszont mindengyiket úgy írtam meg, hogy lehet belőle regényt is írni, filmet is csinálni... Ki tudja mi lesz belülük...Ismét egy novellás kötet, vagy egy regény, majd elválik.
Az álmok erre is jók... beindítják a fantáziámat, ihletet adnak... és azt is mondhatom, hogy álomban mondják meg, miről írjak... talán ez is egyféle kommunikáció.
Persze a sok álomképet nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert minden üzenete van. Gyakorlatilag, hogy novellát írtam belőlük, nemcsak értelmet adtam nekik, de át is éltem valamit, amit a valóságban nem biztos, hogy fogok. 

A Tahiti szigeti történet biztosan nem véletlen, és ami fura, visszatérő álom, mert kb. három hónapja is egy T betűs szigettel álmodtam, hogy odamentünk Zolival. Ki tudja, hogy valóban kikötök-e még egy másik szigeten, mert be kell vallanom, hogy nagyon tetszik az élet egy szigeten. Olyan nekem való, minden téren, nem nagy az egész, mégis kicsiben megtalálható rajta minden, amire az embernek szüksége lehet.
S ha nem élnének már itt is olyan szemét emberek, mint máshol, akkor most nem kellene elmennem innen... Az álomban úgy fogadták el az idegeneket a bennszülöttek, hogy ők is festették magukat. Én is eléggé tudtam asszimilálódni, mindenki ibicencónak nézett már amúgy is, csak hát a nyelvtudást, azt nem adták hozzá... Majd lesz valahogy, mindig volt és mindig lesz...

Ennyi volt a mese mára.... már Zoli vár a klaviaturára... :)