2012. szeptember 16., vasárnap

Így működik az Omyno

Nem rég írtam az Omynóról, most pedig leírom, hogyan is működik nekem...




Először is megváltoztattam a sablont, mert úgy érzem, hogy most a zöld szín jobban illik hozzám már, mint a szenvedélyes vörös. Bár a formai elhelyezése annak a blognak volt a legjobb, nem is találtam jobbat a többi séma között, de most valami belém bújt, és azt is megváltoztattam, pedig én nem vagyok valami nagy változtatgató, mivel már nem Ibizán írom majd a blogot egy ideig, ezért majd a cím is változni fog. de még jó két hétig itt vagyok. Sajnos nem működik a menű és a kedvencek gomb, legalábbis az én képernyőmön nem látszik, és eltűnt a hónap blogja díjam is, de kértem, hogy tegyék fel újra...
Mikor el kezdtem omynózni, akkor jöttek sugallatok, képek, ahogyan írtam, és az omynózás vezetett el ahhoz a döntéshez is, hogy Magyarországra megyek egy időre. Igaz, hogy pénz nélkül, a házamba nem tudok már menni, mert lakhatatlan, a bútorok és minden eladva, víz, gáz kikapcsolva, és viszi a bank, a kocsim itt marad, a párom itt marad, még is hiszem, hogy majd alakul valahogy. Úgy döntöttem, hogy valameddig a lányomnál és anyumnál leszek, de utána Pesten kell munkát keresnem, és valószínűleg albérletet is, mert csak akkor tudom megcsináltatni a fogaimat, ha keresek rá pénzt. Kell, hogy valami majd összejöjjön, mert nagy a fájdalom és enni se nagyon tudok...

Hogyan működik a NEM VÉLETLENEK sorozata, avagy hogyan figyeltem a jelekre. 

- Az egyik meditáció alatt jött egy film részlet. Elővettem a DVD-t, s belenézem a filmbe, de volt rajta egy másik film is, ami ugyan nem érdekelt, de a címéről eszembe jutott az egyik könyvkiadó, aki két hét után sem méltatott válaszra. Gondolatot gondolat követett, írtam egy újabb levelet, amire még aznap válaszoltak, és kértek bővebb anyagot, amit el is küldtem, és utána azt írták, hogy érdekli őket.

- Két omyno alatt is sugallatként jött a kártya, ha kártya, akkor én már asszociálok a Ji Kingre, mert az mindig megmondja a tutit, és így megerősítéseket kaptam, hogy bármilyen nehéz is most a helyzetem, és lesz majd Mo-n is, majd minden jobb lesz.

- Tegnap előtt az jött, hogy munkát kell keresnem, aztán egy levél jött, ami azt jutatta eszembe, hogy Pestre kell mennem, mert Heves megyében úgy sem találok semmit, és nem is akarom látni több falu kárövendő lakosainak arcát, tekintetét... Ma pedig már az oldal is jött, hogy hol kell keresnem... Be is regisztrálok oda izibe...

Ha valaki tudna nekem segíteni munka és albérlet ügyében Pesten vagy a környékén- szívesen osztoznék is valakivel, mert úgy olcsóbb lenne - nagyon megköszönném. 

- Kértem, hogy jöjjönek lehetőségek. Ilyen volt egy levél, melyet a honlapom üzemeltetője küldött, ez egy olyan lehetőség, hogy pénzt lehet keresni a neten, nem kell venni semmit, sem eladni semmit, és befektetni sem kell. Tényleg az elején vagyok, gondolom minden honlaptulajdonos megkapta, s akik regisztráltak, azóta már 22000-ren regisztráltak, a facen is többmint 5000-en likolták. Én is elküldtem a családomnak, közelebbi ismerőseimnek, és szúrópróbaszerűen a facebookon is elküldtem néhány embernek. Én sem szoktam odafigyelni az ilyenekre, mert sokan  meg szoktak keresni, most az omyno hatására azonban belevágtam. Veszteni valóm nincs, egy kezdőoldal, amit magam állítok össze, akkor is jó, ha nem keresek semmit, ha meg igen, akkor duplán. Sajnos az én ismerőseimet nem érdekli a dolog, de lehet, hogy csak azért, mert tőlem kapták, lehet, hogy máshoz már beléptek. No nem baj. Azért voltak néhányan, és azoknak is voltak belépőik, és csak lesek, de már négyes szintig vannak belépők. Szerettem volna, ha mások is meglátják benne a lehetőséget, de újfent azt tapasztaltam, hogy még jobban ki kell selejtezni az ismerőseimet.
Ha valakit érdekel innen, akkor az alábbi linkre kattintva bővebb információt kaphat és regisztrálhat is. Aki ezt olvassa, az internetre így is úgy is felmegy... akkor már miért ne a saját kezdő oldaláról tenné...


- Mit érzek, mikor kapcsolatba kerülök az energiával? Ez nem mindig egyforma. Nem régen csatlakoztam, most az utóbbit mesélem el. Erős nyomást éreztem a szememen és az orromon, és ezmég mindig nem múlt el, hiszen 1 órával ezelőtt hagytam abba, s még a fogaim is tompán fájnak, de most elől, az orrommal egy vonalban. A köldök és a napfonatcsakrám volt nagyon intenzív, a gyomromban éreztem egy erős szorító érzést, ez nekem már ismerős, hiszen így érzem meg azt is, ha valaki erősen rám gondol, az esetek nagy többségében a személyt is ki szoktam találni. 

Pénteken és szombaton jártuk a szigetet, még fotókat készítettem az útikönyvhöz. Készültünk Atlantiszra, de ismét nem találtuk meg. Több földútnak is neki vágtunk, de nem ott lyukadtunk ki. Talán kétszáz méterrel voltunk lejjebb, így látható az Es Vedra másik oldalról és szemben vele Atlantisz is, de sajnos onnan nem lehetett megközelíteni. 


A következő kép a Playa de Bossa, ez a leghosszabb és homokos tengerpart a szigeten és a legfelkapottabb üdülőövezet is. 


 Meséltem, hogyan hagynak szemetet az angolok maguk után, nézzétek meg milyen messze van a kuka, még sem képesek odavinni... Jobbra a Bora Bora látható...

 Ez pedig már a Figueretes egyik öble, ide szoktam járni strandolni, ezt az öblöt szoktam átúszni, innen indulnak a hajók is Formentérára. 




Ez pedig már San Antonio tengerpartja a kikötő mellett...


Sajnos a képfeltöltés ismét nem működik, így wordbe másoltam és onnan  másoltam ide be. Kicsit búcsúztam a szigettől is...
Az érzések kavarognak bennem... majd lesz valahogy ismét... A hitem még megvan, ha másom már nincs is...

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Léna,

Remélem, hogy sikerül albérletet és munkát találnod Pesten. Nem lesz könnyű, főleg az utóbbi. Kíváncsi vagyok az úti könyvedre. Tetszenek a fotók, amiket láttam itt. Ami meg az Omynot illeti lehet, hogy én is kipróbálom. Tudom egy időben ellene voltam a spirituális dolgoknak, azonban történtek olyanok, amiket a mai napig nem tudok racionálisan megmagyarázni.

Zsu

Lena Belicosa írta...

Én is remélem Zsu, örülök, hogy a spirituális élet útjára lépsz, meg fogod tapasztalni, hogy jobban megérted majd a miérteket a világ dolgait.

KIEMELT BEJEGYZÉS

A világ tényleg annyi, amennyit látunk belőle? - 'SEMMI SEM TÖRTÉNIK VÉLETLENÜL!'

A világ tényleg annyi, amennyit látunk belőle? - 'SEMMI SEM TÖRTÉNIK VÉLETLENÜL!'

Népszerű bejegyzések