Azt
hiszem, láttam valamikor egy filmet, amiben egy beteg nő hónapokhoz
kötötte a férfiakat, és novemberben egy olyan jött az életébe, aki ha
nem lett volna beteg, biztosan élete értelme lett volna, mint ahogy
talán így is lett, már nem emlékszem...
Most
én is elneveztem ezt a hónapot édesnek, semmi köze a filmhez, csak a
film adta az ötletet, hiszen november van. S hogy ez a hónap milyen
lesz? Az biztos, hogy rajtunk is múlik.
- November 6. ma van. Tízmilliószoros nap van, ebben az évben utolsó.
- November a 11. hónap, ami ugye egy mesterszám számmisztikával nézve.
- Novemberben születtem, vagyis ez a születési hónapom, és töltöm az 52-t, de majd csak akkor, ha már a Nyilasban leszünk.
- Valahol olvastam, hogy Jézus tanítása szerint a november az öröm hónapja. Azért jöttünk a Földre, hogy megismerjük a létezés örömét és boldogok legyünk.
- Ebben a hónapban is kemény energiák működnek, ezt magam onnan érzem, hogy a fülem jelzi. Vannak időszakok, amikor olyan érzés, mintha valami suhogna a fülemben. Eddig a bal fülemben volt, tegnaptól ez most már a jobb fülemben érződik. Ilyenkor adok egy kis reikit rá, a két középső ujjam bedugom a füleimbe, és olyan, mint mikor a fülembe zobogna valami, az ujjamat pedig olyan erő huzza befelé, hogy ez nem semmi érzés.
- Szombaton volt 4 hete, hogy Magyarországra érkeztem, ez november 3-a volt, és pont egy hónap kellett ahhoz, hogy valami blokk feloldódjon, elengedés beinduljon nálam. 1 hónapig csak hashajtó teával tudtam létezni. Pontosan 1 hónap múlva valami felengedett... nem hiszem, hogy Ibizát engedtem el, vagy valami mást, de valószínűleg sikerült magamban feloldani valamit, vagy magamba integrálni valamit, vagy olyan dolgot elengedni, amiről már azt hittem, hogy elengedtem, s talán még sem.
- Közeleg az a dátum, amihez olyan sokmindent kötöttek az elmúlt időszak alatt, voltak, akik félelmet keltettek, voltak, akik nem vették komolyan, voltak, akik túlbuzgóan várnak valami csodára, és voltak, akik dolgoztak azon, hogy szellemi szintjük rezgése magasabb tudati szintre kerüljön. Mindkét regényem december 21-én zárul, s vajon mit írok majd a folytatásba? Az egyiknek tervezem a második részét, s ez majd a jövőben fog játszódni, úgy 20 év múlva...
- Tegnap buszoztam olyan helyeken, amerre még sosem jártam. Terepszemlére mentem egy településre, ahová álláspályázatot akarok írni, de hogy a programot, helyzetelemzést megírjam, látnom kellett a helyszínt. A busz kanyargott, akár errefelé át a Mátrán, s a soha nem látott falvakon keresztül haladva azon gondolkodtam, hogy valóban újra egy faluba akarok menni, amikor alig vártam, hogy elkerüljek onnan? Az, hogy miért mentem el, megvoltak az okai. Ott viszont azt tapasztaltam, hogy olyan igény van a kulturára, ami más hasonló jellegű településen nem tapasztalható. Hiszen Bodonyban azóta se nyitott ki a művelődési ház, Parádon sincs kihasználva a Közösségi Ház, itt meg nincs annyi hely és időpont, hogy mindenkinek helyet biztosítsanak. Csak néztem, mint a moziban. Aki jelenleg ott dolgozik, ő is meg fogja pályázni, mert meg kell. Valahol reménykedtem abban, hogy talán épp nyugdíjba megy valaki, vagy elmegy, aki ott volt, de nem ez a szitu. S ha én nyerném meg az állást, akkor ő kerülne utcára, és neki sem sok van a nyugdíjig. Ez egy dilemma, mert én ilyen vagyok. Még ha a megélhetésemről van is szó, akkor sem akarom azt, hogy úgy legyen munkám, hogy más kerüljön miattam utcára. Arról nem beszélve, hogy remek munkát végez és már 20 éve ott van. De visszatérve a buszhoz. A végén már egyedül voltam a buszon, a sofőrrel beszélgettem, megmondta, hogy hol szálljak majd le, és nagyon kedves és rendes volt. Amikor már visszafelé jöttem, egyedül szálltam fel a buszra, és kérdezem a sofőrt, hogy mindig ilyen kevés az utas? MIndössze annyit tudtam kihúzni belőle, hogy előtte ment el egy másik busz, biztos azzal mentek. Próbáltam beszédbe elegyedni, ami nekem mindig könnyen szokott menni, ám ez nem szólalt meg, így békén hagytam. Ekkora a különbség ember és ember között. Mikor mentem, figyelni kellett, hogy milyen faluk jönnek, hol kell majd leszállni, egy teljesen ismeretlen vidéken, ez nem is olyan könnyű. S végig szakadt az eső, mégis két buszjáraton is ellenőrt kaptam ki. Na ez is egyféle rekord. A kis falvakon átutazva azt éreztem, hogy repülővel sokkal jobban boldogunék. Nem röhej? Most is elmentem egy olyan reptérre, ahol még nem jártam, és már eligazodom bárhol. A new-yorki, az orlandói, a müncheni, a milánói, a barcelonai, a madridi, a bécsi, az ibizai, a budapesti repterek után már lett egy kis rutinom. A falvakban meg eltévednék? Nem tudom, hogy most változtam e-téren, vagy csak elszoktam a busztól, hiszen korábban úgy a fenekemhez nőtt az autóm, hogy mindenhová azzal mentem.
- Novemberben indul a fogorvoshoz járás is. Jövő héten kezdem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése