2012 a próbatételek, és a nehéz pillanatok éve... 





Sok embernek pedig a halál éve is ez az év. 

Valaki eltávozott a hétvégén, aki életem része volt 21 évig. A volt férjem, a gyerekeim apja.
A mondás azt tartja, hogy halottról csak jót mondjuk, vagy semmit, s ehhez most tartom is magam. Tudom, hogy sokan a blogomból fogják megtudni ezt a hírt, s késztetés is, hogy írjak róla.
A sok rosszat, amit megéltem egy házasságban kiírtam 2-3 naplóba, amit még kézzel kezdtem írni a kilencvenes évek végén, s azok ott is maradnak, a rossz emlékeket már töröltem a memóriámból. S igyekszem arra a jóra emlékezni, amit megéltünk együtt. Mert nem volt rossz ember, mikor megismerkedtünk, és sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy miért változott meg ennyire. 

Ma, ha spirituálisan vizsgálom meg, akkor tudom, hogy ő is több aspektusát élte meg, és sajnos nála a belső "rossz" győzedelmeskedett. Nem találta a helyét a világban, s hiába szálltam ki az életéből, akkor sem találta meg az útját.
Vajon miért indulnak el az emberek az alkohol útján? S vajon hány házasságot tett és tesz tönkre az ital? S olvasóim közül vannak-e hasonló helyzetben?
Volt, hogy éreztem haragot, gyűlöletet, szánalmat, sajnálatot, közömbösséget, majd pedig megbocsátottam mindent és elengedtem őt. Igaz, ezekhez évekre volt szükség. 

Azt nem tudom, hogy mi váltotta ki nála azt az irányt, amin elindult, de az ő viselkedése késztetett engem arra, hogy kezembe vegyem a családunk irányítását, ha nem akartunk éhen halni, s így tudtam meg, hogy mennyi mindenhez értek, s mikor képezni kezdtem magam, akkor pedig a szakadék már csak mélyült. Megvártam, ameddig a kisebbik gyerekem is betölttöte a 18. évét, mert szerettem volna, ha apjuk is van, utólag már tudom, hogy nem volt jó döntés.
S még sem én léptem ki az életéből, ha nem ő a miénkből. Egyik éjjel közölte velem, hogy elköltözik a szeretőjéhez, s hogy viszi a kocsit is. Elment és én azt mondtam neki, hogy bízom benne, hogy valaki más mellett boldogabb lesz, mint mellettem.
Ezután azonban beadtam a válópert. Majd évekkel később egy újabb esélyt is adtam neki. Hitelt vettem fel és kifizettem a közös házunkból. Az egy dolog, hogy én nem tudom fizetni a hitelt, és a ház a banké lesz, mert vevő az nem jelentkezett még rá... A sors az adja a feladatokat, a megpróbáltatásokat mindenkinek, főleg 2012-ben. 

S nézzük a számok törvénye szerint, mert a számmisztika magáért beszélt. 

Azt mondják, hogy ha egy kapcsolat kibír 7 évet, akkor már tartós lesz, de mindenképpen választóvonal, törés egy kapcsolat történetében. S mivel nekem a 7 egy erős szám az életemben, hiszen mint egy vezérfonal, mindig felbukkan.
3x7 évig voltunk együtt. 21 év.
Hét éve halt meg az édesapja, aki még mellette állt, de mikor meghalt, utána talán az ő élete méginkább elindult a lejtőn, s sajnos nem tudott az életével mit kezdeni. Tudom, hogy sok ilyen ember van. S hét évre rá ő is elment.
2002-ben mentünk külön. Én is sok mindent megéltem közben, és 7 év múlva döntöttem úgy 2009-ben, hogy ismét összekötöm a sorsom valakivel. 

Nézzük a 9-es számot, mint a sors ismétlődő számát. A sorsgörbén 18 év egy ciklus, s 9 évenként vagyunuk lenn, vagy fenn. Nekem 2003 volt a csúcs. Hivatalosan akkor váltam el, s utána mintha egy turbót szereltek volna az életszekeremre, úgy beindult nálam valami.
Most 9 évvel később, 2012-ben a mélységet élem meg. S bár úgy gondolom, hogy személyes év ide vagy oda, erről már írtam, talán itt már nem is a karma a meghatározó, hanem a Vaskor vége, a felgyorsulás minten téren. 

Írhatnám azt, hogy Pista, nyugodj békében, mégis azt kívánom, hogy ha legközelebb leszületsz, ismerd fel az utadat majd. Tudom, hogy most jobb helyen vagy, s köszönöm, hogy közös életünk során olyan leckéket állítottál elém, amikből tanultam.