Milyen sokféle ember van, és mindenki mozdul valamilyen irányba. Én felvállalom a spirituális irányt, és tudom, hiszem, hogy amit én vallok, az helyes. Persze sok más ember pedig azt vallja a saját gondolatáról, hogy az a helyes... 

undefined


Farkasanyó blogjában olvastam, hogy ő is felismerte azt, hogy ami történik velünk, azért nem lehet mást okolni, és ez az Univerzum egyik nagy igazsága. Több embernél látom a fejlődést, és ez nagyon jó. Örülök, hogy ő is felismerte. 

Azonban ettől függetlenül mégis nagyon sok embernek könnyebb, ha a sorsáért mást okolhat. Ez is mindenkinek a szíve joga. Volt időszak, amikor nekem is könnyebb volt másra hárítani a felelősséget, de kemény leckéket kaptam az élettől, és megtanultam, hogy bármilyen életszakaszba is érkezünk, azt mind mi, magunk idéztük elő. 

Itt van most pl. a saját példám, mert hát nem kell egy példáért menni a szomszédba,  hiszen az életem kész regény, melynek nagyrészét már meg is írtam, és még mindig zajlik. Egyszer fenn és egyszer lenn, és minden helyzetből kell tanulni, s az is biztos, hogy minden helyzetből van kiút. 

Vasárnap beszélgettünk a párommal telefonon, ahol kiéreztem a beszédéből, hogy magát okolja a helyzetünkért, mert ő beszélt rá, hogy hagyjam itt az állásomat, a családomat és az országot.
Vagy okolhatnám a falumbelieket, akik közül néhányan keményen megbántottak, szinte rákényszerítettek, hogy elhagyjam a falumat, a házamat, a családomat. Vagy szidhatnám a volt munkahelyemet, ahol nem igazán vettek emberszámba, és nem becsültek meg. 

Nem okolhatok senkit, mert a döntést én hoztam, és csak egyedül én vagyok felelős azért, hogy most anyukám szavaival élve "teljesen leégtem". Hiszen nincs munkám, nincs házam, a kocsim is kinn maradt, és bármilyen nehéz is a helyzetem, anyumat ápolom, igaz, van tető a fejem felett és éhen sem halok, de azt is tudom, hogy ha nem járt volna szerencsétlenül, két hétnél nem bírtuk volna együtt tovább. Ez is egy élethelyzet, ahol nekem is, anyumnak is tanulnia kell, mert ez sincs véletlenül. Ő is kis nyugdíjas, s bár nem kerülök sokba, mert szerinte annyit eszek, mint egy veréb, és nem érti, hogyan fogyott egy hónapban kevesebb pénze, mióta itthon vagyok. A lányom is azt firtatja, hogyan tudom beosztani így a semmit. Nem tudom, de igyekszem. :)

Az alkalmazkodás és alázat és türelem olyan példáját tanulom ismét, ami párját ritkítja. Néha fájdalmasan sír bennem egy hang, hogy én ezt nem bírom, és mégis csinálni kell. Andragógusként tudom, hogy mennyire fontosak egy idős ember életében a szokások, hogy reggel időben reggelizik, pontosan délben ebédel, és utána neki pihenő van, stb. S mivel segítenem kell szinte mindenben, időre készen kell lennem az ebéddel is, stb. teljes mértékig én alkalmazkodtam, de anyum is tanulja az alkalmazkodást, és most már nyugodtabb is, bár nehezen viseli, hogy tehetetlen egy ideig. Tíz éven át nem emeltem fel a hangom, de az első héten szó szerint összevesztünk. A konfliktushelyzetek megoldásában azonban elég jó vagyok, és szerencsére most is működött. Ha valaki úgy gondolja, hogy irigylésre méltó a helyzetem, mert most anyukám nyugdíjából élek, azoknak üzenem, hogy erről szó sincs. A 21.000 Ft-os ápolási díjból élek, és teljes erővel munkát keresek januártól. A pénzem nagy része a pályázatokkal kapcsolatos költségekre és utiköltségre,  internetre megy, de csak néhány napja, mert akkor kaptam meg az első részösszeget. Az viszont hogy a régi szobámban tudok aludni, és van mit ennem, azt valóban édesanyám állja. 

S még azt is el kell mondanom, hogy ezt a döntést én hoztam, amikor elhagytam az országot, és nem bántam meg, bármilyen helyzet is alakult ki. Az, hogy Spanyolország rosszabb helyzetben van, mint Magyarország  az egy dolog, de ez sem véletlen, ez is azért van, mert minden embernek kell keresnie a helyét, az adott helyzetben is meg kell találnia a megoldást. 

A legnagyobb igazság pedig az, hogy egy olyan csodás helyen éltem közel négy évig, amiről az emberek 90 %-a csak álmodik. Bátor voltam? Igen. S megérte, mert ez a négy év sokat adott még akkor is, ha most az van, hogy amim volt, az elúszott. Az álom még nincs feladva, ha lemegy a krízis, és ismét talpra állunk, vissza fogunk oda menni. 

Attól, hogy nyugodtan szemlélem a világ alakulását, és spirituális úton igyekszem segíteni a zajló folyamatokat, attól nem vagyok rosszabb ember, mint aki állandóan elégedetlen, és bosszús, és haragos, gyűlölködik és mindent szid, amiről úgy gondolja, hogy azért történt, hogy neki ártson. 

Emberek és pofonok. Számos sors létezik. Ha csak az eltelt egy hónapot felsorolnám, amit láttam, mióta hazajöttem, nem lenne hozzá elég 5 blogbejegyzés sem. Mindenkinek megvan a keresztje. Van aki bele is halt azóta  és van aki tolókocsiba kényszerült. A spirituális úton megtanultam, hogy akinek több sorscsapás jön, az már fejlettebb lélek, mert minden tapasztalat egy mankó, ami előbbre visz az utunkon.
Tudom, hogy ezt sokan ismét nem fogják megérteni, vagy elfogadni, nem vitázom velük, de ezeket most nekem is le kellett írnom. 

Olvasom az Omynó könyvet, és ez is csak a fentiek leírásában erősített meg. A könyvet egy laikus ember írta, aki nem hitt a spirituális dolgokban, mégis feladata volt, hogy leírja, amit az angyalok üzennek az embereknek, s azoknak is jó és főleg azoknak, akik nem hisznek ezekben, mert nagyon jó példán vezeti végig a sok üzenetet, amikről én is szoktam írni. 

Viszont kiderült, hogy nem volt jó a kódom, és még az omynósok is rosszul írták, vagy pedig nagyon sajátos a képletem. A születési dátumom 29.11.1960.
S először, mikor hallottam róla, én egyből egyszámra redukáltam a kódot, vagyis 2.2.7. Amit az első alkalommal használtam, és azt kell mondanom, hogy az volt a legerősebb. Utána olvastam a tanfolyami anyagban, hogy nem teljesen így van, mert akinek a hónap és a nap is felette van a 10-nek, az már kétjegyű kódokkal bír. Az omynósok is azt írták, hogy nekem 11.11.16 a kódom. Sokáig ezt is használtam, de nem működött olyan jól, mint az első. A könyv és az oldalon lévő kalkulátor szerint pedig a kódom 29.11.16. Ma délben volt egy közös meditáció 48 országban 2012.12.12. 12 óra 12 perckor, és az omynó is 12. 10-kor volt a legerősebb, így a közös Föld meditáció után az új kóddal léptem az Omynóra, ami most elég erős jelű is volt. Bevallom, hogy nem tudom melyik kód az igazi, mindegyiknél voltak megéléseim, és valamilyen szinten működött, bár lehet, hogy csak jobban sikerült a meditáció, de a fizikai érzetek is megvoltak. Ma pl. fél órán át potyogott a könny a szememből és égett az arcom, és olyan érzés volt, mintha simogatnának is. Éreztem, hogy nem vagyok egyedül.

Kíváncsi vagyok a könyv végére, és remélem, valaki a második részt is kölcsön adja majd, mert most nincs pénzem könyvre.Bízom benne, hogy ezt is bevonzom majd, mint a centrifugát... ami egyébként jól működik. S bár kézközt mosok, most már legalább könnyebben száradnak a ruhák. 

Az Omyno hatására kezdtem el azt képzelni pl. hogy az a jéghideg víz, ami a csapból jön, az meleg víz, mert anyu víz melegítő fazekából nem jó ízú a meleg víz, arra pedig lusta vagyok, hogy külön edényben melegítsek vizet, csak azért, mert fogat mosok. S mivel a fogam nagyon érzékeny a hidegre, először szenvedtem tőle, ma már melegnek éreztem, pedig jég hideg volt... Ez olyan, mint pl. a könyvben leírtak alapján valaki vágyott a süteményre, de nem ehette, ezért mikor almát evett, azt képzelte, hogy az almás süti, és valóban annak is érezte. Most viszont majd nem tudom, hogy kezdődnek ma este a fogászati kezelések, akkor mi lesz. Korona nélkül majd még érzékenyebbek lesznek a fogak, muszáj leszek vizet melegíteni... :)